Magyarországra január 20-án érkezett meg az újabb Pfizer-vakcina-szállítmány, amely mintegy 36 ezer ember első, illetve második körben zajló oltására elegendő. A következő adagot feltehetően csak február végén várhatjuk hazánkba. Így tovább tart az egyre feszültebb helyzet, mivel az Európai Unióból lelassult az oltóanyagok érkezése hazánkba is, és
A Kőröstej Kft. elővigyázatosságból visszahívja a forgalmazásból egyes Kőrösi sajtkorong elnevezésű termékeit, mert üvegdarab lehet bennük – hívta fel a figyelmet a vállalat kedden.
Mennyivel nő a bruttó minimálbér és a garantált bérminimum 2021-ben? Hány forinttal emelkedik a nettó minimálbér és a bérminimum? Mennyivel marad több a borítékban? Két táblázatban foglaltuk össze a lényeget.
Hogyan látja magát a Z generáció a pandémia idején, milyen ötletekkel könnyítenék meg mások életét a járványhelyzetben és milyen kilátásaik vannak a jövőre nézve – többek között ezeket a kérdéseket tette fel követőinek Trunk Tamás, Z-generációs szakértő és influenszer. A válaszadók többsége, egész pontosan 59,7%, a 15-18 éves korosztály tagjai, ám
A Kőröstej Kft. elővigyázatosságból visszahívja a forgalmazásból egyes Kőrösi sajtkorong elnevezésű termékeit, mert üvegdarab lehet bennük - hívta fel a figyelmet a vállalat kedden.
A Szent László és Szent István kórház Covid intenzív osztályának vezető ápolója többek között arról is beszélt, hogy fizikailag és lelkileg is nagyon megterhelő a súlyos állapotban lévő betegekkel foglalkozni.
A Cardano (ADA) alapítója egy pár nappal ezelőtti AMA videójában arról beszélt, hogy a leírások alapján egyetlen emberre szűkítette azoknak a listáját, akik a rejtélyes Satoshi Nakamoto mögött állhatnak. Ez az egy ember pedig nem más, mint Adam Back. “Úgy…
A Fenerbahce drukkerei nagyon elégedettek voltak magyar válogatott labdarúgójuk, Szalai Attila teljesítményével, aki hétfőn győztes hazai meccsen mutatkozott be új csapatában.
A pedagógusok körében magasabb az oltási hajlandóság, mint a magyar társadalomban, 43 százalékuk biztosra ígéri, hogy beoltatja magát valamelyik vakcinával - egyebek mellett ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amelyet a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) megbízásából végeztek és kedden online sajtótájékoztatón ismertettek.
Varga Judit igazságügyi miniszter mindössze 8 millió forintos önerővel jutott 200 millió forint értékű lakásokhoz – járta be a médiát a Blikk értesülése. Anélkül, hogy a konkrét ügybe a részletek ismerete nélkül belemennénk, utánajártunk, vajon az átlagemberek számára elérhetők-e mindössze 4 százalékos önerővel lakáshitelek. A válasz igen: pótfede
Budapest 17-es számú választókerületében Szabó Szabolcs, a jelenlegi, független országgyűlési képviselő indul a Momentum színeiben az országgyűlési előválasztásokon.
A Bosch minden járműves alkalmazáshoz fejleszt fedélzeti számítógépet. Már 2019 óta közlekednek az utakon a Bosch központi számítógépeivel felszerelt járművek.
A kutatói közösség és az ipari szereplők szervezett együttműködésének, a nemzetközi szinten is versenyképes fejlesztéseknek ad teret nyolc, részben Eu-s, részben pedig hazai forrásból létrejött Felsőfokú és Ipari Együttműködési Központ (Fiek) hazánkban, amelyek közül kettőnek a Szent István Egyetem campusai adnak otthont. A legutóbbi tudásközpont t
A Bosch fedélzeti számítógépei a járműelektronika mindeneseként, a szabályzóegységek egyre több funkcióját gyűjtik össze a nagy teljesítményű központi elektronikai modulokban. Ezek az eszközök már több mint egy éve segítik a vezetéstámogató és járműdinamikai rendszereket, hamarosan pedig elérhetők lesznek a vezetőtér funkcióit és a karosszériaelekt
Tavasszal törvényjavaslatot terjeszt az Igazságügyi Minisztérium az Országgyűlés elé a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.
Az igazságügyi tárca tavasszal benyújtja a parlamentnek a techóriások - Facebook, Twitter és más szolgáltatók - szabályozásáról szóló törvényjavaslatát. Már önkényesen mindenki lekapcsolható az online-térből, “pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, vállalatvezetők és állami vezetők is”, jogorvoslat nélkül - indokolta Varga Judit a törvény benyújt
A szülők 58 százalékát aggasztja gyermeke megnövekedett internethasználata. Az Európai Bizottság az elmúlt hónapokban végzett kutatásában megkérdezett fiatalok több, mint fele nyilatkozott úgy, hogy a lezárások előtti időszakhoz képest jóval többször nézi meg social media fiókjait, és összességében is több időt tölt a világhálón. Az Európai Bizott
Több rangos egyetem is bitcoinba fektethette megtakarításainak egy részét. Belső forrásokból származó információk alapján, a Harvard befektetési alapja által kezelt 40 milliárd dollár, illetve a Yale alapítványa által felügyelt 30 milliárd dollár egy része is a vezető kriptovalutában lehet lekötve.…
A digitális és a fenntarthatósági átállást sürgető cégek rövidebb időn belül, megerősödve hagyják maguk mögött a Covid-19 okozta válságot az Accenture új kutatása szerint.
Minden afelé mutat, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a 2021-es első, ma esedékes kamatdöntő ülésén nem változtat a 0,6 százalékos irányadó rátáján – pont úgy, ahogyan karácsony előtt. Ettől függetlenül persze az mindig benne van a levegőben, hogy a jegybank húz egy meglepőt, ahogyan azt tette a múltban már többször is.
A nektarinok céltudatos nemesítése az 1930-as években indult el, jobb áruminőséget adó fajtáik pedig az 1950-es évektől kezdtek elterjedni. Magyarországon az őszibarack termésmennyiségéből jelenleg kb. 15–20%-kal részesednek a nektarinok.
Az MNB 150 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az angliai GOLDSTEN LIMITED-re, s 25-25 millió forintot a társaság egy korábbi magyar vezető tisztségviselőjére, illetve egy magánszemélyre betét vagy más visszafizetendő pénzeszköz
A politikus interjút adott a 24.hu-nak, amelyben elmondta: a miniszterelnök és közte az esetek többségében csak a célokhoz vezető eszközök kérdésében van véleménykülönbség.
Nem sokkal a születés előtt tudta csak meg a nevét nem vállaló nő, hogy gyermeket vár. A felfokoztt lelki állapot és az izgalom pedig egy hibához vezetett.
Valamennyi, az Európai Unió területén gyártott oltóanyag exportját engedélyhez köthetik, miután az AstraZeneca hétfőn sem tudott kielégítő magyarázattal szolgálni a szerződésben vállalt szállítmányok önkényes csökkentésére. Fennáll a gyanú, hogy a cég az uniós előlegből gyártott oltóanyagot eladta más megrendelőknek.
Úgy tűnik, rengetegen várnak az utolsó pillanatokig, hogy megújítsák éves autópálya-matricájukat. A NÚSZ adatai szerint ugyanis 2,6 millióan vásároltak tavaly
A várakozásokat felülmúló negyedik negyedéves számokat közölt ma, az amerikai tőzsdék nyitása előtt közzétett negyedéves gyorsjelentésében a Johnson & Johnson, de most nem is ez igazán az érdekes, hanem az, hogy a vállalat ígérete szerint hamarosan publikálja a koronavírus-vakcinája klinikai tesztjeinek eredményeit. Kedvező adatok esetén pedig egy