A Pet Kupa meghangszereli a nyári tiszai szemétszedések alkalmával megírt dalokat. Az első nóta már el is készült, hála Vastag Gábor zenésznek. A Pet kupások nyolc éve gyűjtik a tiszai szemetet. A kezdeményezés egyik ötletgazdája, Molnár Attila Dávid természetfilm-rendező, forgatókönyvíró és csapata nyáron tíz napon keresztül dolgozik és igyekszik
Mostanáig 95 ezer munkavállaló után kérték az ágazati bértámogatást a koronavírus-járvány miatt működésüket szüneteltetni kényszerült vállalkozások - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.
Kunhalmi Ágnes szerint az új amerikai kormány sikerében „mi is érdekeltek vagyunk, hiszen ami a világ legnagyobb demokratikus színpadán zajlik, az a világ egészére jelentős hatást gyakorol”.
Rövid időn belül válaszolt is a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség a cégvezetés keddi ajánlatára. Ebből kiderül, hogy az érdekképviselet nem tudja elfogadni a munkáltató ajánlatát, ami a kollektív szerződés lejáratának meghosszabbításáról szólt volna, cserébe viszont a szakszervezetnek el kellett volna állnia a pereskedéstől.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki gratulációját és jókívánságait Joe Bidennek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda este.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki gratulációját és jókívánságait Joe Bidennek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda este.
Megérkezett a koronavírus elleni orosz vakcina beszerzéséről szóló szerződéstervezet - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a kormányülés szünetében az MTI-vel.
"Ma nem egy jelölt, hanem egy ügy, a demokrácia ügyének győzelmét ünnepeljük" - mondta beiktatási beszédében Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke szerdán Washingtonban.
A médiatörvény előírásának megfelelve felfüggesztette a Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázati eljárását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa e heti ülésén, miután közigazgatási per iránti keresetet nyújtottak be az alakilag érvénytelen ajánlatokat benyújtó vállalkozások. A grémium bírságot rótt ki a Rádió Szentendre szolgálta
A koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében Hollandia éjszakai kijárási tilalmat kíván életbe léptetni már a hétvégétől, a kormány emellett az javasolja, hogy az ország ne fogadja a Nagy-Britanniából, Dél-Afrikából és a dél-amerikai kontinensről érkező repülőjáratokat - jelentette be Mark Rutte holland miniszterelnök szerdán.
Engedélyezték a magyar hatóságok az AstraZeneca és a Szputnyik V oltását – állítja saját értesülésére hivatkozva az Origo. Ha igaz az információ, akkor Magyarországon más EU-s országoknál előbb kezdődhet meg a két vakcina beadása. Később az OGYÉI megerősítette, hogy kiadta a veszélyhelyzeti gyógyszer behozatalról és alkalmazásról szóló engedélyt.
Központi szerepet kapott az Egyesült Államok 46. elnökeként hivatalba lépett Joe Biden első elnöki beszédében a pandémia elleni küzdelem, az egység és az összetartása.
Nagyon megjárta az a pofátlan BMW-s, aki záróvonalon keresztül vágott be a sor elejére a Kacsóh Pongrác úti felüljárónál. Úgy tűnik, a rendőrség is felfigyelt az útszakaszra, csúcsidőben vadásztak a tahókra. Hatalmas karma
A Pfizer-vakcina második adagja után hat-hússzorosára emelkedett az ellenanyag szintje az izraeli beoltottakban, magasabbra, mint amit azoknál figyeltek meg, akik vírusfertőződésük után súlyos betegek lettek, majd felépültek. A vizsgálati adatok szerint tehát egyértelmű, hogy a vakcináció nagyobb védelmet jelent, mint az, ha valaki koronavírus-fert
Közgyűlést hirdetett a Graphisoft Park február 11-ére. Amennyiben a veszélyhelyzet nem szűnik meg addig, az igazgatótanácsa fog dönteni, a részvényesek jelenléte nélkül. A döntés célja éppen az online közgyűlés lehetővé tétele lesz.
"Már nyártól megindulhat a külföldi turizmus fellendülése itthon. A magyar éttermek és szállodák viszont már ennél korábban, a tömeges oltás elindulásával nyithatnak ki újra"- ezt válaszolta a Magyar Turisztikai Ügynökség híradónk megkeresésére. A volt országos tiszti főorvos mindenkit óvatosságra és türelemre int. A fennálló korlátozó intézkedések
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) mint az agrárium meghatározó köztestülete mintegy 400 ezer tagot tömörít. Szedlák Attila főigazgatót, a szervezet operatív vezetőjét a kamara tavaly elért eredményeiről és az idei tervekről kérdezte portálunk.
A magyar állam óriási összegekkel támogatja a multinacionális nagyvállalatokat, hogy itt ruházzanak be, ráadásul a hazai adórendszer is komoly ösztönzőnek számít. Az Audi vezére viszont nem kis felhördülést kiváltva a közelmúltban azt mondta, hogy nem az autógyárakat kellene támogatni. Az ablakon kidobott pénz volt eddig a cégek támogatása vagy a h
Bár Orbán Viktor látszólag haladékot kapott a jövő évi választásokig a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban, már több jel utal arra, hogy ez csak illúzió, jelentette ki a Privátbankár.hu-nak Balázs Péter korábbi berlini nagykövet és uniós biztos, a Bajnai-kormány külügyminisztere. Szerinte a magyar kormányfő inkább felbujtó, semmint végrehajtó
Elképesztő, hogy néhány ember, milyen helyet és helyzetet képes választani szerelmi légyottjának. És még meghökkentőbb, ha ezt sztárok teszik, és még el is mesélik!
A Labrisz egyesület szerint alkotmánysértő a Meseország Mindenkié című könyvvel kapcsolatos kormányhivatali döntés, ezért bírósághoz fordul - tudatta a civil szervezet közleményben szerdán.
Donald Trump kiköltözött a Fehér Házból, Joe Biden pedig letette az esküt, így ő az Egyesült Államok 46. elnöke. A nap eseményeinek legérdekesebb képei az integető Trumptól – az éneklő Lady Gagán át – az integető Bidenig…
A vártnál nagyobb bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a Morgan Stanley amerikai bankcsoport a tavalyi negyedik negyedévben, mivel kereskedési üzletágának forgalmát fellendítette a koronavírus-járvány által előidézett pénzpiaci volatilitás.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben fejezte ki gratulációját és jókívánságait Joe Bidennek az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda este.
Sok a bizonytalanság a világgazdaság, így Magyarország gazdaságának kilátásait tekintve is 2021-ben az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint. A legnagyobb kockázatot a koronavírus elleni vakcina rendelkezésre állása, illetve
A koronavírus ellen kifejlesztett több nyugati és kínai vakcina jóváhagyását tervezi a következő hetekben és hónapokban az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy elláthassa a kis és közepes jövedelmű országokat - derül ki az ENSZ egészségügyi szervezetének egyik belső dokumentumából, amely a Reuters brit hírügynökség birtokába jutott.
Számos kérdés nyitott maradt a Színművészeti Egyetemmel kapcsolatban a vezetőség tegnapi közleménye után, az viszont kiderült, hogy Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök osztályvezető-tanár lesz a következő tanévben. Fullajtár Andrea, aki szintén osztályvezető volt, híradónak elmondta: ez a tisztség azt jelenti, hogy a tanár szinte együtt létezik az