Magyar kutatók az Apple által közzétett információk felhasználásával vizsgálták a tavaszi koronavírus járvány ellen hozott intézkedések hatásait kilenc európai országban.
A Pfizer és a BioNTech szerint ugyanolyan hatásos lehet az általuk fejlesztett vakcina a briteknél azonosított új, agresszív vírustörzzsel szemben is – írja a CNBC.
A 2020 év végi ünnepi időszakban rekordszintet ért el az e-kereskedelem, és a következő évtizedben a csomagküldő szolgáltatások további 80 százalékos bővülése várható. Korábban sokszor írtunk már arról, hogy ez milyen hatással lesz a logisztikai vagy a kiskereskedelmi ingatlanok piacára. Van azonban egy eddig kevéssé vizsgált, de szintén fontos ha
Fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinációkat, mert kezd túlzottan eltérni a beoltottsági arány egyes uniós tagországokban - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az uniós parlament keddi, a portugál soros tanácselnökség feladatairól szóló vitában.
A kormánydöntés után megkezdődhet az akadálymentesített utascentrum építése az évente csaknem 11 millió embert fogadó Keleti pályaudvaron. A várhatóan év végéig tartó munkákat követően a fejlesztés az utasok eddiginél komfortosabb kiszolgálását teszi lehetővé – tájékoztatta az InfoRádiót a MÁV szóvivője. Biber Anett közölte azt is: a Nyugati pályau
Négy magyar és öt nemzetközi díjnyertes rövidfilmes alkotás érhető el januárban online a Friss Hús fesztivál Facebook-oldalán. Ezen a héten megtekinthető a tavalyi Friss Hús legjobb magyar élőszereplős rövidfilmje, Kölcsey Levente Szünet című alkotása. A film főhőse a 16 éves Zoli, akit szülei ki akarnak íratni a szakközépiskolából, hogy inkább dol
Egy vállaltan „a másságot” jelképező dallal, a meleghimnusznak is tartott YMCA című nótával búcsúztatta a CNN élő tudósítása Donald Trumpot, amint a távozó elnök helikoptere elhagyta a Fehér Ház előtti füves területet.
A kormányfő és a kabinet tevékenysége iránti bizalmatlansággal magyarázta szerdai online sajtótájékoztatóján a Jobbik alelnöke, hogy viszonylag kevesen oltatnák be magukat koronavírus ellen egy uniós felmérés szerint.
Az idén érkező iPhone 13 nem hoz várhatóan sok újdonságot, azonban a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó mindenképpen az funkciók közé sorolható – áll a Bloomberg közleményében. Az iPhone X-től kezdve az Apple termékei az Touch ID ujjlenyomat-olvasó nélkül érkeznek kivétel ez alól az iPhone SE. Helyette az amerikai technológiai óriás a Face ID arc
A leköszönő elnök azt is megjegyezte, hogy az alapokat lerakták, így minden lehetőség adott, hogy az új adminisztráció látványos dolgokat hajtson végre.
A Szegedi Tudományegyetem fenntartható precíziós kertészeti szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szakot indít online levelező képzési formában.
A hideg időjárás beköszöntével egyre fontosabbá válik a megfelelő étrend és a vitamindús táplálkozás, ebben lehetnek a segítségünkre az alábbi tápanyagok.
A düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem kutatói Maria von Korff Schmising professzor asszony vezetésével nagy erőkkel dolgoznak az évelő árpafajták bevezetési lehetőségén.
Fel kell gyorsítani a koronavírus elleni vakcinációkat, mert kezd túlzottan eltérni a beoltottsági arány egyes uniós tagországokban - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, az uniós parlament keddi, a portugál soros tanácselnökség feladatairól szóló vitában.
Több mint 67 milliárd forintot folyósítottak a Takarékbank vezette konzorcium MFB Pontjai tavaly a vállalkozásoknak és a lakosságnak, ami rekordnak számít. A 2016-os indulás óta a legjobb évet zárták, túlszárnyalva az előzetes tervet, és így támogatva a gazdaság működésének fenntartását a válsághelyzetben. A vállalkozások leginkább a nulla százalék
Kampányígéreteit teljesítendő tizenhét rendelet ír alá már a beiktatása napján, szerdán Washingtonban Joe Biden megválasztott amerikai elnök, egyebek mellett országának a párizsi klímaegyezményhez és az Egészségügyi Világszervezetbe (WHO) való visszatéréséről, valamint a bevándorlás kérdéséről - közölték a politikus tanácsadói.
Közzétette legfrissebb számait a Netflix, amelyekből kiderült, hogy a cég előfizetőinek száma már átlépte a 200 milliót, valamint arról is beszámolt a cég, hogy többé nem lesz szüksége többmilliárdos kölcsönökre, hogy finanszírozni
Az SZFE 107 oktatója követeli, hogy az új vezetés ismerje el az őszi félévet. Forgács Péter azt is elárulta, hogy egy budapesti kerülettel már egyeztetnek arról, hol lehet a független alkotóműhely munkáját folytatni.
Az év eleji időszakban számos cégnél döntenek reklámozási és marketing kérdésekben, ezzel pedig igen érzékeny területre lépnek. Az elmúlt két évben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ilyen ügyekben csaknem 6 milliárd forint bírságot szabott ki. Aki biztos akar lenni a dolgában, annak napi szinten követnie kell a jogszabályi háttér változásait – hívja
Egy laboratóriumi vizsgálat szerint a Pfizer vakcinája hatékony a brit variáns ellen is. Egy laboratóriumi vizsgálat szerint hatásos a Pfizer/BioNTech vakcinája a koronavírus brit variánsával szemben - írja a Financial Times. A vizsgálatok
Ma iktatják be Joe Bident az Egyesült Államok következő elnökének; a demokrata politikus pedig azonnal nekiáll majd a rendeletek aláírásának, amint elfoglalja a székét a Fehér Házban. Biden elsősorban Donald Trump négyéves munkájának ikonikus intézkedéseit vonja majd vissza: eltörli a bevándorlási korlátozásokat, felfüggeszti a mexikói határfal épí
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat következő részében a Workiva Inc, a világ vezető jelentés automatizálással foglalkozó vállalatát elemzik.
Az elmúlt években nem változott nagyon a nyugdíjemelés mértéke, amelyet a kormány a mindenkori inflációhoz igazított. Egyre nő a szakadék a nyugdíjasok között, az élelmiszerek drágulása az alacsony jövedelműeket érinti legjobban.
Alkotmányellenes a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezése, mert sérti a tulajdonhoz való jogot – mondta ki az Alkotmánybíróság Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán született határozatában, melyet szerdán tett közzé a testület a honlapján.