2021. január 19. kedd

jan. 19
15:06
Kiderült, kik állnak a Marketing Diamond Díj mögött (Növekedés)
Maszkkal letakart plakátok, színésznővel forgatott karanténvideó és kampány a Google fűnyíró kecskéivel. Többek között ilyen projektekkel neveztek a magyar cégek a marketing szakma egyik legrangosabb versenyére, a Marketing Diamond Awardsra. A díjat alapító Magyar Marketing Szövetség ezúttal a Lounge Group ügynökséggel együttműködésben díjazza a pá
jan. 19
15:08
Az ismételt stroke megelőző kezelése (WebBeteg)
Agyi érelzáródást követően nagyon fontos a kezelés folytatása a stroke újbóli bekövetkezésének megelőzése érdekében. Ez rendszerint véralvadásgátló készítmények szedését és egyéb alapbetegségek kezelését jelenti.
jan. 19
15:08
Tavaly 4,4%-kal zsugorodhatott a román gazdaság (Portfolio)
A román kormány gazdasági előrejelzési bizottságának várakozása szerint tavaly a román gazdaság teljesítménye 4,4 százalékkal csökkent 2019-hez képest, ami rosszabb előrejelzés az ősszel közölt 3,8 százalékos visszaeséshez képest.
jan. 19
15:12
Megvan a döntés Messi eltiltásáról (Infostart)
A Spanyol Labdarúgó Szövetség két mérkőzésre tiltotta el Lionel Messit, az FC Barcelona argentin csapatkapitányát, akit vasárnap kiállítottak a Spanyol Szuperkupa döntőjében.
jan. 19
15:12
Nem valószínű, hogy pünkösd előtt kinyithatnak a szállodák és az éttermek (Portfolio)
„Nehezen elképzelhető, hogy május előtt nyitás lesz. De nemcsak itthon, hanem Európa többi országában is, hiszen az átoltottság és a járvánnyal kapcsolatos adatok azt mutatják, hogy még egy darabig fennmaradnak a korlátozások” – mondta el a 24.hu-nak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. A szakember szerint err
jan. 19
15:12
Orbánhoz fordul a DK az SZFE hallgatóinak érdekében (ATV)
A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul a miniszterelnökhöz, hogy megtudják: „mit tesz a kormány annak érdekében, hogy a Színház-és Filmművészeti Egyetemen törvényes keretek között folytatódjék az oktatás, valamint biztosítottak legyenek a hallgatók és a tanárok jogai?” – derül ki a párt közleményéből.
jan. 19
15:12
Okos lesz a jövő bankkártyája (FinTechRadar)
Új pályázó van a bankkártya újra feltalálásáért folyó versenyben, az X1 nevű startup.
jan. 19
15:12
Eddigi legnagyobb felvásárlását üti nyélbe a Citrix (Bitport)
Több mint 2 milliárd dollárért szereznék meg a Wrike projektmenezsment-platformot, ami nem csak technológiáival, de ügyfélkörével is jól kiegészítheti majd a vállalat portfólióját.
jan. 19
15:18
Megvan a statisztika, óriásit esett az újautó értékesítés tavaly az Európai Unióban (Portfolio)
Az európai új autó üzembe helyezés tovább lassult decemberben, ezzel már harmadik hónapja tart a csökkenés, derült ki az iparági adatokból kedden, mivel a koronavírus második hulláma miatti korlátozások a kontinens legnagyobb piacian is negatív hatást fejtettek ki.
jan. 19
15:18
Te hogyan állsz? Testartásod elárulja, hogy milyen lelki problémával küzdesz (Femcafe)
A több ezer éves kínai orvoslás szerint testartásunk árulkodóbb, mint azt gondolnánk.
jan. 19
15:18
A rektor szerint az SZTE átalakulása az egész régió számára előnyös lehet (Demokrata)
A rektor leszögezte, minden külső nyomástól mentesen az egyetemnek kell döntést hoznia az átalakulás kérdésében.
jan. 19
15:18
Ilyet is lehet: idősek beperelték a brit telefoncéget túlszámázás miatt (Növekedés)
Csoportos per indul a British Telecom ellen, olvasható a bbc.com hírportálon. A brit telefontársaság a kereset szerint elmulasztotta kárpótolni azokat az idős előfizetőit, akiknek a vezetékes szolgáltatást nyolc éven keresztül indokolatlanul drágán biztosította.
jan. 19
15:20
Ideje eldönteni: drágult, vagy olcsóbb lett a lakásbérlés? Szavazz te is! (Portfolio)
A tapasztalatok, a kínálat és már a statisztikák alapján is visszaigazolódott, hogy az elmúlt egy évben csökkent Magyarországon, különösen Budapesten a kiadó lakások bérleti díja. Van azonban sok egyedi történet, ami miatt nem feltétlenül igaz az az általánosítás mindenkire, hogy kevesebbet fizet a lakhatásra, leginkább a beragadt szerződések, vagy
jan. 19
15:24
Novák Katalin: A magyar az egyik legcsaládcentrikusabb nemzet (ATV)
A magyar az egyik legcsaládcentrikusabb nemzet, de az európai emberek többsége is fontos értéknek tartja a családot - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden egy online konferencián.
jan. 19
15:24
A BMW elégedett tavalyi eredményeivel (autopro)
Magyarországon a legsikeresebb a BMW 3-as sorozat volt a vállalatcsoport modelljei közül, ebből 543 darabot értékesítettek. A BMW Csoport forgalma Magyarországon 5 százalékkal csökkent 2020-ban.
jan. 19
15:24
Halál, pénz, szex - miért ez a három téma mozgatja az embereket? (Femcafe)
Annak idején egyetemen az egyik tanárom mindig azt mondogatta, az embereket általában három dolog foglalkoztatja: a halál, a pénz és a szex. Őszinte leszek, akkor még nem igazán értettem, miért hangsúlyozza ezt olyan gyakran, de azóta számos publikáció és kutatás is született a témában, melyek alátámasztják a hipotézist. Erről lesz szó a következők
jan. 19
15:24
Ezeket a szabályokat kell betartaniuk a sztároknak, amikor a királyi családdal találkoznak (Femcafe)
Az udvari etikett még a legnagyobb sztárokra is vonatkozik.
jan. 19
15:24
Retus nélkül mutatta meg a striás fenekét Kárpáti Rebeka, hogy önbizalmat töltsön a nőkbe (SzMo)
„Mert nekem is narancsbőrös a combom, striás a fenekem, szabàlytalan a fogam” - írta a modell.
jan. 19
15:24
Ylva Johansson: a migráció kapcsán egyre több helyen sérülnek az európai elvek (Demokrata)
Az Európai Uniónak védelmeznie kell, és fenn kell tartania az értékeket Ylva Johansson szerint.
jan. 19
15:30
Kézi-vb: Ancsin Gábor 120 százalékot ígér a németek ellen (Infostart)
A magyar férfi kézilabda-válogatott számára kedd este a csoportelsőség lesz a tét Németország ellen az egyiptomi világbajnokságon. Az átlövő Ancsin Gábor szerint nem szabad a középdöntővel foglalkozni és számolgatni, a németek ellen a maximumot kell nyújtani.
jan. 19
15:30
Szorosabb európai összefogást hozhat Merkel utódja, aki Magyarországgal is megengedőbb lehet (Portfolio)
Armin Laschetet választották a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének szombaton, ezzel lényegében eldőlt az is, hogy a párt nem tér vissza konzervatív-keresztény gyökereihez, hanem folytatja az Angela Merkel által kijelölt mérsékelt, centrista utat. Armin Laschet veterán politikus, aki szorosabb európai integrációban hisz, illetve kulcsfont
jan. 19
15:30
Okos autós projektben a Geely és a Tencent (MMonline)
Okos autókban használt technológiák fejlesztésén fog együtt dolgozni a kínai Geely autógyártó és a Tencent kínai internetes óriásvállalat. A két vállalat a digitalizáció, az okos műszerfalak, az önvezető technológiák és az alacsony szén-dioxid-kibocsátást célzó fejlesztések területein folytat majd stratégiai együttműködést egy új megállapodás alapj
jan. 19
15:30
Internetes ombudsmant szeretne Brenner Koloman (Demokrata)
Az internetes ombudsman intézményének megteremtését javasolta a Jobbik országgyűlési képviselője.
jan. 19
15:30
Kiütéses magyar győzelem Izrael ellen (Demokrata)
A magyar női vízilabda-válogatott 27–2-re legyőzte Izrael válogatottját.
jan. 19
15:32
Nagyon sok EU-s pénzt blokkolhat az Európai Bizottság a nagy magyar állami projekteknél (Portfolio)
Nagyon erős eszközt adtak a kezünkbe az állam- és kormányfők a jogállamisági rendelet támogatásával, amely január elseje óta hatályban van és alkalmazni is tudjuk azt, így „nagyon sok pénzt blokkolhatunk” például nagy magyar állami beruházások kifizetéseinél – jelezte az osztrák Der Standard című lapnak adott terjedelmes interjúban az Európai Bizot
jan. 19
15:36
Trendcsatornák használata | Kriptoakadémia online meetup (Kripto Akadémia)
Az utóbbi meetup anyagát dolgozta fel Keny, fogadjátok szeretettel. 
jan. 19
15:36
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jan. 19
15:36
Küzdelem a nagycsoportban: Fiat 500 és Hyundai i10 összehasonlító teszt (Auto Pult)
Komoly logisztikai háttere és számos kiszámíthatatlan eleme van a tesztautók beosztásának, emiatt gyakran csak az utolsó pillanatban szembesülünk a néha elkerülhetetlen változásokkal. Egy banális esemény, akár egy kavicsfelverődés miatt is borulhat szerkesztőségünk programja. Alkalmanként azonban ránk mosolyog a szerencse, és számunkra kedvező cser
jan. 19
15:36
Az oroszok szerint 100 százalékos hatékonyságú a második vakcinájuk (444.hu)
Igaz, azt nem közölték, hogy eddig hány embernek adták be.
jan. 19
15:36
Lengyelországban már több mint félmillió embert oltottak be a koronavírus ellen (ATV)
Lengyelországban több mint félmillió embert oltottak be keddig - közölte Wojciech Andrusiewicz, a lengyel egészségügyi minisztérium szóvivője. A tárca szerint jelenleg lassul a járvány, maradnak viszont a korlátozó intézkedések.
jan. 19
15:36
100 százalékos az új orosz vakcina hatékonysága – az orosz hatóság szerint (SzMo)
Fontos hozzátenni, hogy a korábbi tájékoztatások alapján az első és második fázist 100 fős, vagyis kis létszámú tesztcsoporton végezte az orosz vállalat.
jan. 19
15:42
Szlovéniában is megjelent a mutáns koronavírus (Portfolio)
A Nagy-Britanniában decemberben azonosított új koronavírustörzs, vagy annak egy újabb mutációja jelenhetett meg Szlovéniában, a hivatalos bejelentések szerint ugyanis egy korábban Angliából hazatérő szlovén állampolgárnál kedden ilyen fertőzést azonosítottak.
jan. 19
15:42
Új erőgépeken gyakorolhatnak a jövő gazdái (Agroinform)
Két mikrobusszal, tíz személygépkocsival, öt modern traktorral és három pótkocsival gazdagodott az Északi Agrárszakképzési Centrum gépparkja.
jan. 19
15:42
Pikali Gerda szerint ez a tökéletes arcbőr titka (Femcafe)
Pikali Gerda gondosan ügyel érzékeny arcbőrére.
jan. 19
15:42
VV10: VV Virág ország-világ előtt próbálta ki a 69-es pózt – 18+ (Promotions)
VV Virág nem tudott elmenni VV Danival a szimpla együttlétük alatt, így új dimenziókat nyitottak a 69-el.
jan. 19
15:42
Lengyelországban eddig több mint félmillió embert oltottak be (Demokrata)
Lengyelországban több mint félmillió embert oltottak be keddig.
jan. 19
15:48
Különleges közvetítés a Zeneakadémiáról ma este - linkek (Infostart)
A Zeneakadémia nagyterméből szól az idén a harmincadik évfordulóját ünneplő zenekar előadása január 19-én 19.30-tól.
jan. 19
15:48
Hirtelen kórházba került Cseh László (Infostart)
Múlt hétfőn kibírhatatlan hasi fájdalmai voltak, azonnali operációra került sor. Már lábadozik, de nem edzhet.
jan. 19
15:48
Szlovéniában is megjelenhetett a brit koronavírustörzs (ATV)
A Nagy-Britanniában decemberben azonosított új koronavírustörzs, vagy annak egy újabb mutációja jelenhetett meg Szlovéniában, a hivatalos bejelentések szerint ugyanis egy korábban Angliából hazatérő szlovén állampolgárnál kedden ilyen fertőzést azonosítottak.
jan. 19
15:48
Apró bikiniben mutatta meg gömbölyödő hasát Emily Ratajkowski (SzMo)
A modell tavaly októberben jelentette be, hogy babát vár. Most már látványosan kerekedik a pocakja.
jan. 19
15:48
Kiriákidész: az EU adta a legnagyobb pénzügyi támogatást oltóanyagra a világon (Demokrata)
Az EU tagállamaival együtt eddig 840 millió eurót bocsátott a Covax nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés támogatására.
jan. 19
15:54
Globális chiphiány: bezárta németországi gyárát a Ford (Portfolio)
A félvezetők növekvő hiánya miatt, illetve a járművek iránti gyenge kereslet hatására a Ford amerikai autógyártó vállalat egy hónapra leállította a termelést egyik németországi gyárában, egy indiai üzemben pedig egy héttel meghosszabbította a háromnapos munkaszünetet.
jan. 19
15:54
Levelet kaptak a szállodások és éttermesek, hogy május előtt ne számítsanak nyitásra (SzMo)
Sok étterem- és szállodatulajdonos meghökkent a levél tartalmán. Elküldték a követeléseiket a turisztikai ügynökségnek.
jan. 19
16:00
Uniós biztos: Nem az unió és az oltóanyag gyártó cégek között köttetett szerződéssel van a probléma (ATV)
Az Európai Unió adta a legnagyobb pénzügyi támogatást oltóanyagra a világon, tagállamaival együtt eddig 840 millió eurót bocsátottak a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezés támogatására, amely 2 milliárd dózis oltóanyag felvásárlást tűzte ki céljául 2021 végéig - mondta Sztella Kiriákidész az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa
jan. 19
16:00
Kreml: a Navalnij-ügy nem követel meg külön figyelmet Putyin részéről (Demokrata)
A szóvivő hangoztatta, hogy minden orosz állampolgár jogait törvények és felügyeleti szervek szavatolják Oroszországban.
jan. 19
16:06
Több felelőst is találtak a járvány kirobbanásáért (Infostart)
Egy nemzetközi vizsgálóbizottság megállapította, hogy mit kellett volna tenni a pandémia kezdetén.
jan. 19
16:06
Emelkedéssek nyitottak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Indexemelkedéssel indult kedden a kereskedés az amerikai érékpapírpiacokon.
jan. 19
16:06
Felújítási támogatás: 10 kérdés, amire talán te sem tudtad eddig a választ (Portfolio)
Hatalmas az érdeklődés az új otthonfelújítási támogatás iránt, így nem meglepő, hogy hozzánk is rengeteg olvasói levél érkezik az állami milliókkal kapcsolatban. Most újabb tíz kérdést válaszolunk meg a vonatkozó rendeletek és a támogatást odaítélő Magyar Államkincstár tájékoztatása alapján. Hitelfelvételhez a Pénzcentrum kalkulátorát ajánljuk.
jan. 19
16:06
Egy brit felmérés szerint a kórházban ápoltak harminc százaléka pár hónapon belül visszakerült (444.hu)
Több mint tíz százalékuk meghalt.
jan. 19
16:06
Weisz Fanni fülig szerelmes, gyönyörűek párjával (Femcafe)
A modell újra szerelmes, és ezt büszkén megmutatja.

Keresés