Először ismerte el az orosz Gazprom gázipari vállalat, hogy meghiúsulhat az Oroszországból Németországba tartó Északi Áramlat-2 földgázvezeték építésének befejezése.
Százszázalékos a második orosz vakcina, a novoszibirszki Vektor virológiai és biotechnológiai kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona immunológiai hatékonysága az új koronavírusos fertőzéssel szemben a klinikai tesztek alapján - közölte kedden az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet, a Roszpotrebnadzor.
Egészen ritka jelenségnek lehettek szemtanúi Észak-Afrikában. Ha a sivatagi időjárásra gondolunk, nem a mínuszok és a hóesés jut először eszünkbe. Pedig az Észak-Afrikában elterülő Szaharában most éppen ez történt. A Föld legnagyobb sivatagában a hőmérséklet -3 Celsius-fokra csökkent, és a hideg időhöz még hóesés is társult. www.yo
Február közepéig hosszabbíthatják meg Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot keddi sajtóértesülések szerint.
Armin Laschet lett a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, aki sok kérdésben a hivatalban lévő kancellárénál, Angela Merkelnél barátibb hangnemet üthet meg Magyarországgal kapcsolatban – áll a XXI. Század Intézet elemzésében.
Több más mezőgazdasági támogatáshoz hasonlóan a tejágazatot érintő állatjóléti támogatások kötelezettségvállalási időszaka is kitolható egy évvel. A hosszabbítás nem automatikus, kérelmezni kell!
Február közepéig hosszabbíthatják meg Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot keddi sajtóértesülések szerint.
Az intézményes befektetőket kiszolgáló Grayscale befektetési alap tegnap 16 244 BTC-t adott hozzá a felügyelete alatt álló bitcoin állományhoz. A közel 600 millió dollár értékű vásárlás új rekordot jelent a cég életében, bár a lenti grafikonra tekintve jól látható, hogy…
A BENU Magyarország Zrt. közterületi foglalásait és több Maresi márka social media kommunikációját is a Mediator full-service ügynökség végzi 2021-ben. A Mediator és a BENU Magyarország Zrt. együttműködése nem újkeletű: közterületi kampányok mellett kreatív fronton is támogatta már korábban az ügynökség a gyógyszerkereskedelmi hálózat munkáját. Idé
Mindenki megnézheti, mennyit költött tavaly bankolásra, nem csak a számlavezetésre, hanem a többi szolgáltatásra is. Január végéig ugyanis a bankok elküldik az erről szóló levelet.
A budapesti Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy egy év alatt több mint 25 százalékkal emelkedjen a Lánchíd felújításának ára ugyanazon műszaki tartalom mellett.
Buzás Dorottya a csillagok alatt öntötte ki szívét Herczeg-Kis Bálintnak/ Nagy Dani szerint semmi sincs veszve, ismét a Kihívóké lehet a Villa/ Bravúros érkezés: Minden új játékos szerzett pontot/ Szabó Franciska úgy érzi, hogy Tóth Janka érkezésével lett teljes a csapat/ Itt a vége? Palik László megrendítő bejelentésére senki sem számított/ Kriszt
Megkezdődött a koronavírus elleni tömeges oltás kedden Szerbiában, először az oktatásban dolgozók, a katonaság és a rendőrség tagjai, valamint az újságírók kapják meg a vakcinát.
A koronavírus-járvány kitörése óta először emelkedett tízezer fölé Izraelben az egy nap alatt azonosított új fertőzöttek száma - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet kedden.
Így próbálja növelni az oltási kedvet egy amerikai kannabisz-aktivista társaság, a DC Marijuana Justice. Egyre többet hallani arról, hogy világszerte rengeteg ember zárkózik el a koronavírus-vakcinától, ez alól pedig az Amerikai Egyesült Államok sem kivétel. Hogy az oltási kedvet növeljék, a DC Marijuana Justice egy adag ingyen marihuánát k
A téli karbantartás az egyik fő feltétele a szezonban folyó zavartalan gépüzemeltetésnek. Ebben segítenek a szaküzletek – hívja fel a figyelmet a Habi Kft.
A hirtelen kitört gazdasági válság, a lezárások, korlátozások ellenére is pozitív hozammal zártak a lakosságnak szánt hazai ingatlanalapok. A mezőny vegyes, vannak az állampapírok hozama alatt és felett teljesítő sorozatok egyaránt, de az egyes alapok összetétele és befektetési politikája is rendkívül különböző. Erre az évre mindenki gazdasági fell
Az év második hetében is az RTL Klub Keresztanyu című filmsorozata volt a hét legnézettebb műsora a fő kereskedelmi célcsoportban főműsoridőben. A 18-49 éves korcsoportban ezen a héten is a legnézettebb műsor a Keresztanyu, amelynek a keddi epizódja vitte a hetet (17,4% SHR), a TOP10 legnézettebb műsorból pedig további hét (négy Keresztanyu-epizó
A koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeként meredeken, az előző évhez képest 84,1 százalékkal csökkent a Ciprusra látogató turisták száma tavaly.
Egy sereg eszközzel és a nemzetközi gyakorlatban már ismert megoldásokkal készül a Budapest Airport (BA) arra az időre, amikor majd ismét nagyságrendekkel több utas fordul meg Ferihegyen. Ez még nagyon messze van, pótlólagos informatikai beruházás viszont valószínűleg nem kell majd a járványügyi ellenőrzéshez, bár erre nem adott egyértelmű választ
Kína túlságosan lassan cselekedett az első koronavírus-fertőzések ismeretében, és lehetséges, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is túl lassan reagált a járványkitörésre - közölte kedden egy köztes jelentésben egy nemzetközi vizsgálóbizottság.
Tavaly 23,7 százalékkal, decemberben 3,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy évvel korábbihoz képest. Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA kedden azt közölte, hogy tavaly 9 millió 942 ezer 509 új autót helyeztek forgalomba. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány miat
Tavaly decemberben, csakúgy, mint az elmúlt év egészében az európai uniós országok között Magyarországon volt a legalacsonyabb a lakossági földgáz átlagára, továbbá a villamos energia átlagára a második legalacsonyabb volt - közölte az MTI-vel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden.
A smart szó nagyon divatos manapság. A telefontól kezdve a TV-n át akár az egész lakásunk lehet “okos”. És nem véletlenül: a jól követhető és összeköthető eszközök valóban megkönnyíthetik az életünket. Nincs ez másképp a napelemes rendszerekkel sem: ezek is lehetnek okosak, méghozzá az inverternek köszönhetően.
Az elmúlt években a biztosítási alkuszok piacán gőzerővel nyomuló, Mészáros Lőrinc résztulajdonában álló Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. A 75 százalékos tulajdonában lévő HUNBankbiztosítás Közvetítő Kft. stratégiai partnerséget kötött a Takarékbankkal – amely egyébként tavaly május óta a kf
Százszázalékos a második orosz vakcina, a novoszibirszki Vektor virológiai és biotechnológiai kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona immunológiai hatékonysága az új koronavírusos fertőzéssel szemben a klinikai tesztek alapján - közölte kedden az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet, a Roszpotrebnadzor, adta hírül a portfolio.hu.
Százszázalékos a második orosz vakcina, a novoszibirszki Vektor virológiai és biotechnológiai kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona immunológiai hatékonysága az új koronavírusos fertőzéssel szemben a klinikai tesztek alapján - közölte kedden az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet, a Roszpotrebnadzor.
Kína túlságosan lassan cselekedett az első koronavírus-fertőzések ismeretében, és lehetséges, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is túl lassan reagált a járványkitörésre - közölte kedden egy köztes jelentésben egy nemzetközi vizsgálóbizottság.