Dollármilliárdokat érő befektetéseket kell a BlackRocknak és a Vanguardnak átsúlyoznia annak érdekében, hogy megfeleljenek az új amerikai döntésnek, miszerint kivonják az amerikai indexekből azokat a kínai cégeket, amelyeknek hadiipari kapcsolata van – írja a Financial Times. Csakhogy a világ két legnagyobb alapkezelőjének jelentős kitettsége van a
Eddig sem azt kapta a fiatal magyar labdarúgó a portugál elitklubtól, mint amire vágyott, most még a B csapat keretéből is kikerült. A szerződése a nyáron lejár.
A magféleségeket az egekbe magasztalják a táplálkozási szakemberek, és a lenmag is egyre népszerűbb lett az elmúlt években. De vajon jogos -e az, hogy szuperétel lett belőle?
Eséssel zárták a hétfői kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután többek között politikai feszültségek is rányomták a bélyegüket a hangulatra. Ezzel szemben Ázsiában javarészt emelkedtek a fontosabb indexek, valamint az európai piacokon is mérsékelt emelkedést látunk a keddi kereskedésben, viszont a magyar tőzsde alulteljesítő ma.
Az együttes énekese korábban még azt hangoztatta, az Omegát végleg megölte a koronavírus, most viszont már azt mondta: nem akarják cserben hagyni a közönséget.
A színésznő újabban egyre dögösebb ruhákban pózol Instagram-oldalán. Szulák Andrea friss fotóján egy szexi, fehér testhez simulós ruhát vállalt be, és milyen jól tette!
Bekerült a Joe Biden hatalomátvételét szervező csapatba egy olyan csoport vezetője, amely úgy véli, hogy a Bidennek szét kellene törnie az olyan nagy techcégeket, mint a Google vagy a Facebook, azok kvázi-monopolhelyzete miatt – írja a Reuters.
Az Euro Pacific Capital vezető közgazdásza, Peter Schiff a bolondok aranyának nevezte a bitcoint, szerinte a kriptodevizát sokan azért tartják, mert úgy gondolják, hogy egy nap „valódi pénzként” fog működni, ez azonban nem fog bekövetkezni, mivel nem felel meg a pénz definíciójának, nem rendelkezik saját értékkel.
Az Egyesült Királyság független pénzügyi felügyelete, az FCA tegnap figyelmeztetést adott ki, amiben a bitcoin és a többi kriptodeviza emelkedésére igyekeztek felhívni a befektetők figyelmét, illetve a kriptodevizák készpénzre váltásának problematikájáról figyelmeztettek.
Meghalt 128, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 696 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
A 2021-es év első Grand Slam tornája január 31. és február 21. között kerül megrendezésre. A verseny előtt azonban a versenyzőknek karanténba kell vonulniuk, emiatt a szerelmespárt alkotó két teniszcsillag, Jelina Szvitolina és Gael Monfils sem találkozhat addig egymással.
Ismét csökkent a diagnosztizált új fertőzöttetek száma, ennél kevesebbet utoljára december 28-án regisztráltak. Árnyalja a képet, hogy a tesztek száma is visszaesett, hiszen a korábbi napok 20 ezer feletti számához képest ezúttal 8200 volt.
Bekerült a Joe Biden hatalomátvételét szervező csapatba egy olyan csoport vezetője, amely úgy véli, hogy a Bidennek fel kellene darabolnia az olyan nagy techcégeket, mint a Google vagy a Facebook, azok kvázi-monopolhelyzete miatt – írja a Reuters.
A Pfizer-vakcinából a negyedik szállítmány, összesen 81 tálca oltóanyag érkezése várható, amely 47 385 személy oltását teszi lehetővé, továbbá megérkezik az első Moderna-vakcina szállítmány is, amely 3600 ember oltását teszi
Továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb regisztrált fertőzött, de a hivatalos tájékoztató oldal szerint Nógrád, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében van a legtöbb beteg a lakosságszámhoz viszonyítva.
Az a hír járja, hogy Harry és Vilmos az ünnepek alatt ismét felvették a kapcsolatot, és ezt a jó szokásukat azóta is tartják. Ám valószínűleg már semmi sem lesz a régi köztük.
A pedagógusok és szociális intézmények dolgozóinak korábbi teszteléséhez hasonlóan a szociális alapszolgáltatásban, a gyermekjóléti alapellátásban, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézeti ellátásban dolgozók – többek között falugondnokok, házi segítségnyújtást végző szociális dolgozók, családsegítők, utcai és közösségi szociális mu
December 31-ével megszűnt a közel 90 egészségügyi intézmény fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, helyébe a nagyobb jogköröket kapó Országos Kórházi Főigazgatóság lépett. Ám még az ÁEEK honlapján sincs erre utaló hír vagy közlemény, és az új hivatal weboldalát is hiába keressük, egyelőre nincs nyoma.
Szerbiában meghosszabbították a járványintézkedéseket, megkezdődik viszont január 18-ától a tantermi oktatás - közölte az RTS szerb közszolgálati televízió kedden. Montenegróban eközben enyhítettek a korlátozásokon.
December 31-vel megszűnt a közel 90 egészségügyi intézmény fenntartója, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, helyébe a nagyobb jogköröket kapó Kórházi Főigazgatóság lépett. Ám erre az ÁEEK honlapján sincs erre utaló hírek vagy közlemény, és az új hivatal weboldalát is hiába keressük, egyelőre nincs nyoma.
Jogerősen 80 millió forint termékpálya-felügyeleti bírságot szabott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Spar Magyarország Kft.-vel szemben; a cég több élelmiszeripari beszállító esetében is jogsértő magatartást tanúsított, amikor mérhető forgalmi cél meghatározása nélkül úgynevezett fix bónusz megfizetésére kötelezte őket - köz
Kvízbajnok pompom-lányként kezdte, a kokainfüggőség elől menekült a szcientológiába, a Nicsak, ki beszél! óta John Travolta a legjobb barátja, és szeret a súlyával szerepelni. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a 70. születésnapját ünneplő Kirstie Alley kapcsán.
Növekszik az oltáspártiak aránya Magyarországon, már ugyanannyian tervezik beadatni a koronavírus elleni vakcinát, mint amennyien nem (45-44 százalék). Feltételezhetően a vakcina magyarországi megjelenése és az első beoltottak pozitív tapasztalatai, valamint sok közéleti személy támogató nyilatkozata okozhatta a pozitív fordulatot - írja keddi szám
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, Pásztor Erzsi egy percig sem gondolkodott azon, hogy beadassa magának a koronavírus elleni védőoltás. Sőt, mindenkit arra buzdít, hogy kövessék őt ebben.
Törölni fog a Facebook minden olyan tartalmat, amely megemlíti a „stop the stealt,” a mozgalom szlogenjét, amely kiépült Donald Trump 2020-as választási eredményeit kritizáló tevékenysége köré – írja a Wall Street Journal.