2021. január 12. kedd

jan. 12
8:32
Kedd reggel is 361 közelében kezd a forint (Portfolio)
Minimális erősödéssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, de továbbra is 361 felett jár a jegyzés. Egyelőre az euró-dollár árfolyamban sem látszik nagy elmozdulás, nagyrészt az mozgatja most a forintot is. A befektetők továbbra is elsősorban a koronavírussal kapcsolatos hírekre figyelnek, emellett Joe Biden közelgő beiktatása mozgatja
jan. 12
8:36
Jakab Ferenc: kicsi az esély, hogy beoltott ember nem beoltottnak átadja a fertőzést (Infostart)
A pécsi virológus professzor szerint nagyjából egy hónap alatt teljes védelmet ad az újgenerációs vakcina.
jan. 12
8:36
Ettől kerül fele annyiba a CyberTruck, mint a konkurensei (Autónavigátor)
A Cybertruck alapváltozata 39 900 dollárról, azaz körülbelül 12 millió forintról indul majd, bár ezt a verziót kaphatják legkésőbb kézhez
jan. 12
8:36
"Nincs energiám, hogy megszüljem a babám" - koronavírusban szenved az állapotos brit énekesnő (Life)
Leonie Gale az Angliában élő kétgyermekes édesanya néhány nappal harmadik gyermeke születése előtt tudta meg, hogy koronavírusbna szenved. Egyre nagyobb kínok gyötrik.
jan. 12
8:36
Most már hivatalos: új sorozat készül a Szex és New York sztárjaival (Hamu és Gyémánt)
A Samanthát játszó Kim Cattrall semmilyen formában nem kíván részt venni a projektben. Ahogy arról már beszámoltunk, HBO sikersorozata, a Szex és New York hat évadot és két mozifilmet ért meg. A készitők négy éve tervezik a folytatást, most pedig hivatalosan is bejelentették: a történet folytatódik. Ám lesz egy kis változás. Az er
jan. 12
8:36
Trump szükségállapotot rendelt el Washingtonban (Demokrata)
Az amerikai elnök szükségállapotot rendelt el a fővárosban január 24-ig – közölte a Fehér Ház.
jan. 12
8:42
Egy komplett országot felrakott a Trump-kormány a terrorizmus támogatóinak listájára (Portfolio)
Visszarakta Kubát a Trump-kormány a terrorizmust támogató állami szereplők listájára – írja a Wall Street Journal.
jan. 12
8:42
Tőzsdére készül a ViVeTech (Márkamonitor)
A 2011 óta működő ViVeTech Zrt. 2021 második felében tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdén. Ehhez most 40 millió forint, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatást nyert el a BÉT Mentoring Programjától, a BÉT és a Pénzügyminisztérium közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pá
jan. 12
8:42
Kitartanak a befektetők az európai házhozszállítási piacon (Agrofórum)
Az elmúlt hetek egyik nagy sztárja a frankfurti tőzsdén a házhozszállítással foglalkozó Delivery Hero. A cég részvényeinek árfolyama az elmúlt hónapban 21 százalékkal emelkedett úgy, hogy már elindult a korrekció, ugyanis az elmúlt héten 3 százalékkal csökkent a kurzus.
jan. 12
8:42
Exatlon Hungary: Szabó Franciskának eldurrant az agya, nekiesett a saját csapattársainak (Promotions)
Szabó Franciska megelégelte csapattársai szerencsétlenkedéseit, és egy olyan dühkitörést láthattunk az Exatlon Hungaryben, amilyet talán még soha.
jan. 12
8:44
Újabb két vakcina-szállítmány érkezik ma Magyarországra (Portfolio)
Újabb vakcinaszállítmányok érkeznek kedden. A Pfizer-vakcinából a negyedik szállítmány, összesen 81 tálca oltóanyag érkezése várható, amely 47 385 személy oltását teszi lehetővé - jelentette a kormányzati koronavírus-portál. Továbbá megérkezik az első Moderna-vakcina szállítmány is, ebből 7200 adag érkezik, amely 3600 ember oltását teszi lehetővé.
jan. 12
8:45
Sokkal több pénzt költ a kormány a vidék támogatására, mint eddig (Privátbankár)
Itt a korszakváltó bejelentés, amit beharangoztunk.
jan. 12
8:48
Itt a korszakváltó bejelentés, amit beharangoztunk (Menedzsment Fórum)
Sokkal több pénzt költ a kormány a vidék támogatására, mint eddig.
jan. 12
8:48
A téli sportok mellett mindenféle futball is jut erre a keddre – sport a tévében (Infostart)
Jégkorong, alpesi sí és jó kis meccsek mind a négy nagy bajnokság csapataival.
jan. 12
8:48
Mire számítanak a tőzsdén ma a szakértők? (ProfitLine)
Nem várható határozott elmozdulás a tőzsdenyitáskor kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
jan. 12
8:48
OTP részvényeket hívott le és értékesített a bank vezérigazgató-helyettese (Portfolio)
OTP részvényeket hívott le és értékesített Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese.
jan. 12
8:48
14000 fölé lőtte magát az OTP (TőzsdeFórum)
Nem lassul az OTP erősödése, új lokális csúcsra emelkedett az árfolyam.
jan. 12
8:48
Ma sok mindenből eleged lesz - Egymondatos horoszkóp: január 12. (Glamour)
Próbálj meg rugalmas maradni!
jan. 12
8:48
Ónos eső, fagyott eső, hó is eshet kedden, négy megyére riasztást adtak ki (SzMo)
Napközben több órán keresztül is süthet a nap, de azért nem lesz túl meleg.
jan. 12
8:48
Több mint négyezer milliárd forint áll rendelkezésre vidékfejlesztésre (Agrofórum)
A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
jan. 12
8:48
Nő az oltási hajlandóság Magyarországon (Demokrata)
Az első beoltottak pozitív tapasztalatai, valamint sok közéleti személy támogató nyilatkozata okozhatta a pozitív fordulatot – véli a Magyar Nemzet.
jan. 12
8:50
Tartja magát 2400 fölött a MOL (TőzsdeFórum)
Csak mérsékelt gyengüléssel zárta a hétfői kereskedést az olajvállalat árfolyama.
jan. 12
8:52
Napon belül fordult le az MTelekom (TőzsdeFórum)
A 400 forintos szintet próbálhatja megtartani a folytatásban a távközlési vállalat árfolyama.
jan. 12
8:54
Hamarosan megszólal az operatív törzs (Portfolio)
Ma is sajtótájékoztatót tart az operatív törzs, amelyen a koronavírus-járvány legfrissebb fejleményeit ismertetik. Az eseményre 11:15-kor kerül sor.
jan. 12
8:54
Fekete-Győr reméli, hogy a jobboldali szavazók tisztelettel viselik majd a vereséget 2022-ben (ATV)
A Momentum a következő hónapokban fog előállni a miniszterelnök-jelöltjével. Fekete-Győr András szerint a közös miniszterelnök-jelölt feladata lesz csatarendbe állítani az ellenzéki pártokat, biztosítani az összefogást a kormányzásban.
jan. 12
8:54
Forintgyengülést hozott a reggel (TőzsdeFórum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel.
jan. 12
8:54
Több barátját elveszítette a TV2 színésze, mindenképp beoltatja magát (Life)
A Doktor Balaton sztárja, Laklóth Aladár számára nem kérdés, hogy beoltatja magát a koronavírus elleni védőoltással. A színész sajnos több barátját is elveszítette a járvány miatt.
jan. 12
8:56
EU-s pénzből digitalizálják februártól a halálozások anyakönyvvezetését Magyarországon (Portfolio)
Egyszerűbbé és hatékonyabbá válik a halálozás anyakönyvezéséhez szükséges adatok továbbítása 2021 februárjától - jelezte az Országos Kórházi Főigazgatóság hétfőn az MTI-nek.
jan. 12
8:56
Kitartott a BUX emelkedése (TőzsdeFórum)
45000 pont közelébe tudott erősödni hétfőn a hazai index.
jan. 12
8:58
Koronavírus: 696 új fertőzött, 128 halott az elmúlt 24 órában (Portfolio)
696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 344 352 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett. 5 005 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 356-an vannak lélegeztetőgépen.
jan. 12
8:58
Vegyes az állás Ázsiában (TőzsdeFórum)
Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden.
jan. 12
9:00
Előrelépés jöhet a koronavírusos betegek egyik gyógymódjában (Infostart)
Az Országos Vérellátó Szolgálat fejlesztésének köszönhetően jelentősen megnövekszik a koronavírus-fertőzöttek gyógyításához szükséges plazmagyűjtési pontok száma és kapacitása Magyarországon.
jan. 12
9:00
Friss koronavírus-adatok: ezer alatt az új fertőzöttek száma (ATV)
696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 344 352 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett.
jan. 12
9:00
Megugrott a bankkártya terminálok száma (TőzsdeFórum)
Kétszázezerhez közelít a készülékek száma az országban.
jan. 12
9:00
Ismét 100 fölé emelkedett a halottak száma: ezek a legfrissebb adatok a koronavírus hazai helyzetéről (Life)
A koronavírus-fertőzés hazai helyzetéről ismét közzétették az adatokat: az újonnan regisztrált fertőzöttek száma nem magas.
jan. 12
9:00
Nyolcszor annyian gyógyultak meg keddre, mint ahányan megfertőződtek (Demokrata)
Hétszáz alatt a Magyarországon egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Grafikon a cikkben.
jan. 12
9:06
Közel 51 ezer ember oltására elég vakcina érkezik kedden (WebBeteg)
Újabb vakcinaszállítmányok érkeznek kedden. A Pfizer-vakcinából a negyedik szállítmány, összesen 81 tálca oltóanyag érkezése várható, amely 47 385 személy oltását teszi lehetővé. Továbbá megérkezik az első Moderna-vakcina szállítmány is, ebből 7200 adag érkezik, amely 3600 ember oltását teszi lehetővé.
jan. 12
9:06
Így teljesítettek az ázsiai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, és nem alakult ki egyértelmű trend a még nyitva tartó piacokon sem.
jan. 12
9:06
Gondban lehet Biden Trump tajvani nyitása miatt (Portfolio)
Nehézséget okozhat Joe Biden amerikai elnöknek, hogy Donald Trump az elmúlt években részben feladva az "egy Kína" elvét jelentős mértékben nyitott Tajvan felé. A sziget kényes kérdésnek számít a kínai felső vezetés számára, az amerikai nyitás nagyon zavarja őket.
jan. 12
9:06
Majdnem 130-an haltak bele a koronavírusba: 5 ezren vannak kórházban (Pénzcentrum)
696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett. 696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
jan. 12
9:06
Galambos Lajos: „Jó döntést hoztam, mikor elköltöztem a családomtól” (SzMo)
A zenész is elkapta a koronavírust, ezért most ideiglenesen Budapestre költözött, hogy megóvja a családját.
jan. 12
9:06
Fogva tartotta, és napokig kínozta két lakótársát egy pár Budapesten (Life)
Miután a pár megtudta, hogy két lakótársának 8 millió forint van a tulajdonában foglyul ejtették őket és kilenc napon át kínozták, hogy megszerezzék a pénzt.
jan. 12
9:08
Koronavírus - 696 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 128 beteg (WebBeteg)
696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 344 352 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
jan. 12
9:12
Szeptember közepe óta csak egyszer láttunk ilyen számot - keddi fertőzöttségi adatok (Infostart)
A tendencia azonban a helyzet romlását mutatja és az elhunytak napi száma továbbra is 100 fölött van.
jan. 12
9:12
Hivatalos: Bahreinben kezdődik az F1-es világbajnokság! (F1világ)
A Forma-1 vezetősége kedden hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a koronavírus-járvány miatt módosít a 2021-es szezonra tervezett naptáron, a világbajnokság így március 28-án, Bahreinben rajtol. A tájékoztatás szerint halasztják az Ausztrál Nagydíjat, valamint a sanghaji versenyt is.
jan. 12
9:12
Bankká válik a Revolut Nagy-Britanniában, beadták a kérelmet (Portfolio)
A Revolut Európában rendelkezik banki licenccel, melyet Litvániában szereztek meg, Nagy-Britanniában azonban csak e-money szolgáltatóként működtek. A társaság azonban most a szigetországban is beadta a banki licenc iránti kérelmét – írja a Finextra.com.
jan. 12
9:12
Szabálytalanságokat talált a kormányhivatal a szentendrei temetőben Hadházy videója után (ATV)
A Pest Megyei Kormányhivatal a független képviselő által posztolt videó alapján indított vizsgálatot, mely során kiderült, hogy több dolog is szabálytalanul működött a szentendrei temetőben.
jan. 12
9:12
Országos sasszámlálás lesz a hétvégén (Agroinform)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve péntektől vasárnapig szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását.
jan. 12
9:12
5 ordító jel, hogy megcsal a párod: ezek a legrafináltabb praktikák (Femcafe)
Vajon észrevennéd ezeket?
jan. 12
9:12
P&G;: 2021 jótett 2021-ben – a cég Lead with Love elnevezésű ernyőkampányával milliókat inspirál erre (Márkamonitor)
A Procter & Gamble 2021 jótettre kötelezte el magát a 2021-es évre. Lead with Love elnevezésű nemzetközi kampánya során idén a vállalat és márkái további adományokkal, azaz egészségügyi, higiéniai termékekkel és tisztítószerekkel, személyi védőeszközök biztosításával és több tízmillió dolláros pénzügyi támogatással segíti a COVID-19 elleni küzdelme

Keresés