Megkapták a vonatkozó kormányszervtől az engedélyt rá, hogy hogy génmódosított malacokat használhassanak orvosi és étkeztetési célokból. A Revivicor nevű cég az Egyesült Államok Élelmiszer- és gyógyszerfelügyeletétől megkapta az engedélyt rá, hogy génmódosított malacait orvosi, vagy étkezési célokra használhassák. A malacokkal az a terv, ho
A vállalat szerint megoldható, hogy valami egyszerre legyen környezetkímélő és nyereséges is, és ez az útja a klímaváltozás elleni globális harcnak. Maguk például 2020-ra elérték, hogy az összes telephelyük karbonsemlegesen működjön, és most az ellátási láncok emissziómentesítése következik. Ezzel a rivális cégeknek is példát akarnak mutatni, az ir
Jakab Ferenc virológus professzor szerint: a tünetmentes, de fertőzött személy is megkaphatja az oltást. A kórházban fekvő súlyos tüneteket produkáló betegek oltásáról pedig a kezelőorvosnak kell döntenie. A szakember szerint arra kevés az esély, hogy valaki az oltás után elkapott fertőzést tovább tudja adni egy még be nem oltott személynek. Szerin
Az Egyesült Államok képviselőházának republikánus tagjai megakadályozták hétfőn, hogy a testület határozatban szólítsa fel Mike Pence alelnököt Donald Trump elnök elmozdítására.
Olyan, mintha az Egyesült Államok korábbi elnöke nem nézné ki a magyar emberekből, hogy azok érett döntést tudnak hozni. Ezt mondta Szijjártó Péter annak kapcsán, hogy Barack Obama Magyarországot is példaként hozta fel, mint ahol hierarchikus rendszerre építő, úgynevezett erős ember típusú kormányzás folyik. A két ország jövőbeli viszonya kapcsán a
Az Egri Vízmű SC TAO forrásának bevonásával új, korszerűbb légtechnikai berendezést építettek be az Egri Termál- és Strandfürdő versenymedencéjéhez, így a sátorfedéses uszoda fűtésének problémája megoldódott. Beresnyák Gyula, az Eger…
Patty Jenkins Wonder Woman-filmje csodaszámba ment 2017-ben, hiszen átütő sikerével nemcsak felrobbantotta a mozikat több 822 millió dolláros bevételt generálva, valamint az egekbe röpítette Patty Jenkins és Gal Gadot hírnevét, hanem felrázta a tunyulásból a DCEU-filmeket, és megmutatta, hogy egy szuperhős mozi is tud értéket teremteni, és női hős
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt a hétvégén 610 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
A nők 80 százaléka szenved a menstruációt megelőzően fejfájástól, hangulatingadozástól, felfúvódástól és egyéb problémáktól (összefoglaló néven premenstruációs tünetektől). A panaszok kihatnak a munkára (akár átmeneti munkaképtelenséghez is vezethetnek), személyes kapcsolatokra és 20-40 százalékban az életminőségre is. Ennek azonban nem feltétlenül
Az év első felében még a bérlőké lehet a pálya az albérletpiacon, a nyári hónapoktól azonban ismét emelkedésnek indulhatnak a bérleti díjak, de a koronavírus elleni oltás felfutásával és a turizmus beindulásával párhuzamosan gyorsuló emelkedésre számíthatunk – derül ki a Rentingo.com 2021-es fővárosi albérletpiaci előrejelzéséből. Miközben a keresl
Fájdalmasan nehéz e sorokat leírni, de bármilyen tragikus meg kell tenni. Dr. Vétek Gábor egyetemi docens, a Növényorvosi Kamara Oktatási- és Továbbképzési Bizottságának elnöke, a növényvédelmi entomológia kiváló kutatója, növényorvos szakember koronavírus fertőzés következtében 2020. december 26-án életének 40. évében váratlanul elhunyt.
„Nem az számít, hogy ő miért tette, hanem az, hogy te miért viselted el!” – állítja szerzőnk, aki gyerekként megtapasztalta a családon belüli abúzust, majd felnőtt nőként ugyanabban a helyzetben találta magát, mint egykor édesanyja.
A beadvány szerint az elnök zendülésre bujtotta fel híveit, akik ennek nyomán január 6-án megostromolták az amerikai törvényhozás épületét, a washingtoni Capitoliumot.
Ez lesz az elmúlt tíz év egyik legnagyobb logisztikai feladata - közölte a cég. A gyártó ígérete szerint kéthetente érkezik szállítmány Magyarországra.
A múlt heti rekordok után megálló következett az európai és az amerikai tőzsdéken, fél-egy százalékos esés jellemző. A BUX azonban pluszban tudott maradni az OTP-nek köszönhetően, a forint viszont jelentősen gyengült. A héten közé teszik az inflációs adatot, amitől sok kis befektető inflációkövető kötvényeinek kamata függ.
A Kúriának szilárdnak, magabiztosnak és megbízhatónak kell lennie - mondta Varga Zs. András, a Kúria néhány napja hivatalba lépett új elnöke hétfőn, a legfelsőbb bírói fórum online megtartott teljes ülésén, amelyről a Kúria adott tájékoztatást közleményben.
Lefordultak a tízhavi csúcsokról és mérsékelt veszteségekben zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn. A befektetőket aggasztja, hogy számos európai országban továbbra is emelkedik az új koronavírussal megfertőződöttek száma.
Teljes mértékben osztja Angela Merkel német kancellár véleményét, amely szerint aggályos, hogy a Twitter zárolta Donald Trump amerikai elnök felhasználói fiókját - írta Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban a járó betegek ellátása a jelenleg hatályos járványügyi védekezésre vonatkozó szabályoknak megfelelően történik - közölték szerkesztőségünkkel.
Hyun Ho Sohn, a Fidelity globális technológiával foglalkozó portfóliómenedzsere összegyűjtötte a tapasztalatait és benyomásait a legnagyobb amerikai techcégeknél tett éves látogatásait és találkozóit követően. 2020 mindenképpen rendhagyó volt, hiszen a pandémiás helyzet miatt a Fidelity csak virtuálisan jutott el a cégekhez. A techcégeknek kasszasi
Legalább nyolc ember életét vesztette a heves havazás következtében Japánban, a sérültek száma meghaladja a kétszázat - közölte a helyi média hétfőn - írta az MTI.
Tavaly 454 millió lej (93,2 millió euró) vesztesége volt a román állami légi társaságnak, a Taromnak, amely immár tizenharmadik éve zárta veszteségesen a mérlegét - adta hírül hétfőn a román média.