A pár centiméteres, ovális alakú, különös felülettel rendelkező tojásmaradvány az iharkúti ásatások során került elő, és vélhetően egy kistermetű ragadozó dinoszaurusztól származott.
Az elmúlt napokhoz képest jelentősen hűvösebb időre számíthatunk; több-kevesebb napsütésben azonban a hétvége mindkét napján bízhatunk. A legmelegebb délkeleten lesz, itt 21 fokot is mérhetünk szombaton.
A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek föld
Az innováció a kulcs a fenntarthatóság és az élelmezésbiztonság eléréséhez – mondta a Corteva Agriscience alelnöke, Anne Alonzo vitaindító beszédében a Politico Agriculture and Food Summit - Mezőgazdaság és élelmiszer konferencián.
Míg az egész ország a koronavírus-járvány leküzdéséért harcol, a kiberbűnözők éppen a járványt kihasználva indítottak támadást az egészségügyi intézmények ellen.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a Mulan című hollywoodi film elsöprő siker lett volna Kínában, ahol múlt pénteken mutatták be. Sokan talán szentségtörésnek tartották, hogy a hősies lányt bemutató alkotásban átírták az eredeti történetet.
Aki válaszol: Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos Kedves Kérdező! A kéreg alatt fellelhető lárvák a nagy farontó lepke és kéregmoly lárvái is lehetnek, melyek a lárvák kinézete alapján könnyen elkülöníthetőek. A nagy farontó lepke (Cossus cossus) fiatal hernyói húsvörös színűek, a fejlettebbek háta barnásvörös vagy sárgásvörös. Fejük fekete, ny
Ezt a hagyományt pedig nem szeretné Kunhalmi Ágnes folytatni. Az MSZP frissen megválasztott társelnöke az ezalenyeg.hu-nak adott interjút, amelyben többek között beszélt a Fidesz három „bűnéről” is.
A koronavírus világszerte megnehezítette az olajipar helyzetét, ezért felgyorsulhat az iparág átalakulása - mondta a Mol Nyrt. elnöke az 58. Közgazdász vándorgyűlés pénteki ülésén.
Valószínűleg még a kormányt is meglepte a Moody's tegnapi hitelminősítői döntése, amellyel a koronavírus negatív követekezményei ellenére javította az ország adósbesorolásának kilátását. Varga Mihály, Novák Katalin, Orbán Viktor, majd Dömötör Csaba is üzenetet küldött szombat délelőtt, az operatív törzs viszont nem tartott napi sajtótájékoztatót, b
Hétfőtől változik a Lidl boltjainak nyitvatartása - jelentette be a boltlánc. 2020.09.27-től megváltozik a Lidl üzleteinek nyitvatartása: vasárnaponként hosszabb ideig, 17:00 óra helyett 18:00 óráig tartanak nyitva magyarországi
A járvány második hullámának megjelenésével bizonyossá vált, hogy a gazdasági kilábalás elhúzódó folyamat lehet. Az elhúzódó gazdasági védekezés részeként a kormány már múlt hét végén a moratórium célzott meghosszabbításáról döntött. A döntés óta számos becslés látott napvilágot az intézkedés várható hatásáról. Az MNB rendelkezésére álló részletes
Jövő vasárnap zárja a szezont a Budapest Park. Európa egyik, a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyének idei látogatottsága alig több mint az egytizede a tavalyinak.
A hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása több mint egymillió embernek jelent érdemi segítséget - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba szombati videoüzenetében. A pontos szabályozás egyelőre nem jelent meg a Magyar Közlönyben.