A pár centiméteres, ovális alakú, különös felülettel rendelkező tojásmaradvány az iharkúti ásatások során került elő, és vélhetően egy kistermetű ragadozó dinoszaurusztól származott.
Félelem és passzivitás helyett tudatos védekezésre van szükség – hangsúlyozta a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aktualitásokról tartott előadásában az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványmatematikai projektjének vezető orvos-epidemiológusa. Oroszi Beatrix szerint a járvány terjedésének mérsékléshez a higiénés szabályok betartása melle
Egy kínai városban több ezren kapták el az elsősorban állatokban terjedő brucellózis nevű fertőzést, miután egy nem megfelelően fertőtlenített gyógyszeripari üzemből kijutott az ezt terjesztő baktérium. Magyarországon sem ismeretlen a kórokozó - mondta az InfoRádiónak Fodor László, az Állatorvostudományi Egyetem tanára.