Csupán a szerencsének köszönhető, hogy mindenki megúszta élve azt a szörnyű balesetet, amit egy családanya azért okozott, mert a vád szerint öngyilkos akart lenni. A hátsó ülésen ült az óvodáskorú gyermeke, akit kis híján szintén magával vitt a halálba.
Kihúzták az Ötöslottó 2020/39. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő héten 2 milliárd 160 millió forint keresi majd gazdáját
Csend és békesség, lassan csobbanó víz, ráérősen totyogó kacsák. Egyik nap még ragyogó napsütés idézte a nyarat, másnap már sárgán zizzenő levelekkel beköszöntött az ősz.
Közösségi teret alakítanának ki a település központi részén lévő, nagykocsmaként ismert épületből. Erre adott be pályázatot, 30 millió forintos támogatást remélve Kötegyán település a Magyar Falu Program keretében – nyilatkozta Hajdu-Szűcs Mária Kornélia
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
Az ausztrál Jim Picôt Love Heart of Nature! című képe nyerte az idei Év drónfotója díjat, ami tényleg zseniális lett, bár nálunk a szürke bálnás természetfotó a csúcs.
Nyolc nyugat-afrikai ország állt össze hogy lecserélje a Franciaország által támogatott CFA frankot, de Elefántcsontpart elnöke, Alassane Ouattara bejelentette: a koronavírus miatt legalább öt évet csúszik a projekt – írja a Reuters.
Oszkó Péter Facebook-oldalán osztotta meg, hogy meglepve hallotta az InfoRádió egyik műsorában, hogy az ő neve is úgy hangzott el, mint aki része a Momentum Mozgalom programalkotásban részvevő szűk szakmai csapatának.
Természetesen ezúttal sem egy tökéletes Android rendszert kaptunk a Google-től, mutatjuk milyen hibákat tartalmaz az Android 11. Az Android 11 hivatalos verziója egyes készülékekre már elérhető, de nem éppen mondható tökéletesnek a rendszer. A felhasználók több fórumon is nemtetszésüket fejezték ki a Google új mobil platformját illetően. A bejegyzé
Veled is előfordult már, hogy egymást követő több éjjel is megébredtél, és pár perc különbséggel ugyanazt az időpontot mutatta az óra? Oka van annak, ha mindig egy bizonyos órában ébredsz fel!
1,3 milliárd ausztrál dolláros bírságot kapott a Westpac, az egyik legnagyobb ausztrál bank. A bírságot azért osztotta ki a társaságnak az Austrac, mert több mint 23 millió alkalommal megszegte az ország pénzmosási és terrorizmus-finanszírozási törvényeit – írja a CNN.
Vásárlási gyakoriságában nem, a preferált csatornák tekintetében viszont a tavaszihoz hasonló fogyasztói átrendeződés várható. A Covid-19 járvány második hullámára reagálva egy friss kutatás a fogyasztói tapasztalatok és az elégedettség
Most először épült európai kerékpárutakat idéző szélességű út, aminek a budakalászi ártéren vezető szakasza talán a legszebb az országban - mondta a Magyar Kerékpárosklub elnöke.
Ismét leporoltam gyermekkorom gyerekkorom egyik rémálmokat megidéző filmjét, az Xtro-t, és sok évvel az első találkozásom után a filmmel kíváncsian ültem elé, hogy még most is képes-e a frászt hozni rám eme alkotás. Nos, ha frászt nem is kaptam az újranézése során, de hogy ez még mindig egy hatásos film, az tény. Kevés elborultabb, sötétebb és féle
Ha reggelente sem ébred kipihenten, és napközben sem érzi túl energikusnak magát, annak több oka is lehet. Dr. Vida Zsuzsanna neurológus, alvásspecialista segítségével öt lehetséges magyarázatot sorolunk fel.
Valószínűleg legtöbbünknek nem mond sokat Frances Dickens, Mary Hardy, Helena Victoria hercegnő, vagy éppen Maria Anna Mozart neve, pedig épp olyan tehetségesek voltak, mint ismert fiútestvéreik.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/26/1866/
A koronavírus-járvány megtépázta az országok közötti kapcsolatokat, ezért a világ vezetőinek össze kell fogniuk a "közös ellenség", a Covid-19 betegség vírusa ellen.
Igenis tarthatnak évtizedekig a mézeshetek! Igaz, ehhez keményen dolgoznia kell a házaspárnak; no meg vannak rafinált praktikák. Némelyik kimondottan meghökkentő, de: működik!
A koronavírus-járvány megtépázta az országok közötti kapcsolatokat, ezért a világ vezetőinek össze kell fogniuk a "közös ellenség", a Covid-19 betegség vírusa ellen - jelentette ki Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton abban a videóra vett beszédében, amelyet az ENSZ Közgyűlése ülésszakán játszottak le.
Az eddig anyagi gondokkal küzdő bácsinak valószínűleg végre nem kell többet dolgoznia. Sokak szerint azonban a történet inkább szomorú, mint lélekmelengető.
A prosztata jóindulatú megnagyobbodása (benignus prosztata hiperplázia, BPH) a 40 éves kor feletti férfiak körében fordul elő, a korral az érintettek aránya nő. A 60 éven túli férfiak akár 50 százaléka is szenvedhet a kórkép tüneteitől.