A brit futballdrukkereknek egyelőre le kell mondaniuk arról, hogy visszatérhessenek a meccsekre. Ez is az egyik eredménye a brit kormány új szabályozásának, amit a koronavírus-járvány második hulláma miatt hozott. Korábban felmerült, hogy néhány ezer embert beengednek a lelátókra és egymástól távolra ültetik őket, de most jegelik az ötletet.
Tatán felavatták a Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. 65 ezer négyzetméteres, digitalizált megoldásokkal ellátott új logisztikai központját szerdán. A Güntner csoport összesen 7,7 milliárd forintos fejlesztést valósított meg.
Szergej Torop, a volt közlekedési rendőr 1989-ben, állása elvesztésekor világosodott meg. Eleinte azt hirdette, hogy Jézus Föld-közeli pályán kering, de később már magát tartotta a megváltó második eljövetelének.
Fehérorosz válság: vízágyúval oszlatta szét a fehérorosz rendőrség szerda este Minszkben az Aljakszandr Lukasenka elnök aznapi váratlan beiktatása ellen tüntető tömeget.
Megnyílt a World Press Photo kiállítás szerdán a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idei tárlaton 151 sajtófotót láthat a közönség, köztük a magyar Esther Horvath jegesmedvékről készült díjnyertes felvételét.
Előrejelzés a front előtti időszakra, videós formában is. Akik videós formában szeretnék az előrejelzésünk megtekinteni, itt megtehetik: Hazánk felé húzódó nedvesebb levegő a délutáni órákban több kevesebb helyen okozott záporokat, zivatarokat, ahogy azt Figyelmeztető előrejelzésünkben is említettük. Délután alkalmanként alakultak ki záporok zivata
A halál markából tért vissza Pataky Attila. Az Edda frontemberét a koronavírus olyan állapotba juttatta, hogy megbékélt azzal is, hogy nem jön ki többé a kórházból. Története a Retro Rádió stábját is megríkatta.
A 2021. június 30-ig meghosszabbított hiteltörlesztési moratóriumnak köszönhetően jövőre 400-450 milliárd forint maradhat a családoknál és a vállalkozásoknál - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a kormány Facebook-oldalán. A családtagokat is figyelembe véve több mint egymillió embert segít a lehetőség.
A Tombor András nemzetközi üzletember többségi tulajdonában álló AERO Vodochody AEROSPACE repülőgépgyártó L-39NG gyártmánya megszerezte a cseh Katonai Repülésügyi Hatóság és a cseh Védelmi Minisztérium nemzetközi típusbizonyítványát. Mivel a dokumentumot az EU és a NATO illetékes szervei is elfogadják, ez egyben azt is jelenti, hogy a modell a nemz
A conisatio a méhnyak betegségeinek nemcsak megállapítására, hanem akár kezelésére is alkalmas műtéti beavatkozás. Nevét onnan kapta, hogy a műtét során egy kúp alakú részt (conus) távolítunk el a méhnyakból.
A koronavírusos betegek állapotának súlyosbodásában főszerepet játszó bradikinint is képes lecsendesíteni a citokin-vihar elleni magyar fejlesztésű terápia. A forradalmian új kezelést kidolgozó professzor, Baranyi Lajos a növekedés.hu-nak el is magyarázta ennek hátterét.
A 80-as évek rengeteg slasher horrorfilmet termelt, voltak jók és rosszak egyaránt, és voltak, amik az idő múlásával klasszikusokká váltak. Nos, jelen filmünk nem tartozott a jobb slasherek közé, de még a közepes színvonalt sem képes elérni. Valamikor régen már halottam erről a filmről, viszont arra már nem emlékeztem, hogy jót vagy rosszat, így, h
Megnyílt a World Press Photo kiállítás szerdán a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idei tárlaton 151 sajtófotót láthat a közönség, köztük a magyar Esther Horvath jegesmedvékről készült díjnyertes felvételét. Révész Tamás, a kiállítás koordinátora a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a Németországban élő Esther Horvath az első
Majdnem megduplázódott tavaly az alapkezelői szektor profitja. A kezelt vagyon a tíz legnagyobb alapkezelőnél koncentrálódik, csakúgy, mint a nettó eredmény. Az OTP Alapkezelő 2019-ben megelőzte az Erste Alapkezelőt és a legtöbb ügyfélvagyont kezelő befektetési szolgáltatóvá vált Magyarországon.
Míg 2014-ben az ingatlanközvetítők által eladott ingatlanok aránya 60 százalék feletti volt a magyar piacon, addig 2018-ban már 35 százalék alatti, és ha az irodák nem növelik nagy léptekben és gyorsan a közvetítés hozzáadott értékét és szakmai színvonalát a fejlett piacokon már működő standardok alkalmazásával, akkor 5 éven belül az arány akár 10
Széleskörű vállalkozói konzultációval megelőzhető, hogy a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) jövő évtől életbe léptetni tervezett szigorítása ellehetetlenítse azokat a gazdasági tevékenységeket, amelyek esetében fel sem merül a bújtatott munkavállalás, ugyanakkor nyitottság van a vállalkozásokban az adónem strukturális újragondolására é
Újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére szerda este a francia kormány: az ország második legnagyobb városában, a délkeleti Marseille-ben azonnali hatállyal bezárnak a vendéglátóhelyek, míg további 11 nagyvárosban, köztük Párizsban úgynevezett megerősített riasztási állapot lép életbe helyi korlátozásokkal.
A Vodafone támogatásával elindult a 2020-as Brain Bar – igaz, rendhagyó formában – az idei előadásokat, online lehet figyelemmel követni a Brain Bar Facebook oldalán. A háromnapos szakmai fesztivál legérdekesebb előadásait megosztjuk az olvasóinkkal. Ahmed Elsayed a Vodafone Magyarország műszaki vezérigazgatója, továbbá több olyan startup alapítója
Bemutatta első teljesen elektromos tehergépjárművét a Scania. Az akár 250 kilométer hatótávolságával a Scania elektromos tehergépkocsija egész nap üzemelhet, és még így is biztonsággal visszatérhet a telephelyére éjszakai feltöltésre. Ha nagyobb hatótávolságra van szükség, akkor a járművezető a pihenőidőben vagy az üzemeléssel járó megállások során
Soha annyi magyar bor és pezsgő nem kapott még elismerést a világ legnagyobb borversenyén, a Decanter World Wine Awards-on, mint az idén, amikor 89 fehéret, 44 vöröset és 4 rozét választottak be a hazai bor-, illetve pezsgőpincészetek kínálatából a világ legjobbjai közé. A Decanter World Wine Awards (DWWA) immár 17. éve a világ legnagyobb és legbef
Az utóbbi években egyre többen költöztek el a fővárosból, részben a budapesti agglomerációba vagy távolabbi célpontokra. Legutóbbi 2015-ben volt pluszban a főváros, azóta több mint 20 ezren költöztek el, részben a budapesti agglomerációba, ez a folyamat pedig erősítette a vidéki lakáspiacot. Fontos azonban, hogy a Budapesttől és az agglomerációtól
Talán meglepőnek tűnhet, de Umberto Lenzi, a kannibálfilmjeiről híressé – vagy inkább hírhedtté – vált olasz rendezője alkalmanként más műfajok területére is elkóborolt, csak ezek az alkotásai még valószínűleg a grindhouse-filmek rajongóihoz sem mindig jutottak el – főleg Magyarországon. Jelen esetben egy giallo-slasher műfajú munkájáról van szó, a
Bodrogi Gyula áprilisban múlt 86 éves, így nem túlzás, hogy rengeteg mindent megért már. A vírushelyzettel azonban egyszerűen nem tud mit kezdeni, minden vágya, hogy hamarosan már csak rossz emlékként gondoljon arra, hogy állandóan maszkot kell hordania. A színész igazán csak akkor nyugszik meg, ha vadásztársaival kimerészkedhet a természetbe.
1986 június 4-én sokan várták nagy izgalommal a budavári sikló üzembe állítását. A második világháborúban súlyosan megrongálódott szerkezet több évtized után e naptól működött újra. A már a megnyitása (1870) évében is népszerű és híres járművet a fővárosiak újra gyorsan megkedvelték, emellett alig egy évvel „feltámasztása” után felkerült az UNESCO
Belgiumban 14-ről hét napra rövidül le a koronavírus-járvány miatti kötelező hatósági karantén ideje, a maszk utcai viselése október elsejétől nem lesz kötelező - jelentette be szerdán a kormány.
A szimpátiszavazáson a párok döntöttek. Dér Henire és párjára, Gergőre voksoltak többen, így ők maradtak a villában, míg Szalay Bence és párja, Merci a játék első kiesői. Dér Heniék vs. Szalay Bencéék: egy párosnak ma el kellett hagynia a Villát! A két leggyengébben teljesítő páros tűkön ült az izgalomtól, hiszen elérkezett az első Kiszavazás
Minden jogi következmény nélkül most szét lehet verni egy nappalit a debreceni zúzdában. Egy vállalkozás arra specializálta magát, hogy így segíti levezetni a feszültséget a stresszes embereknek. Ez a fajta feszültség-levezetés a nyugati országokban már egy jól bevált folyamat része.
Van az a helyzet, amikor szertefoszlik a minden, ami korábban kívánatosnak tűnt a nőben. Amikor a férfi idegesen lesi az órát, és alig várja, hogy vége legyen a találkának...
Az idén több mint 5,5 ezer köbméter illegálisan lerakott hulladékot találtak a Pilisi Parkerdőben az erdészek - közölte a nemzetközi hulladékgyűjtő nap alkalmából a Pilisi Parkerdő az MTI-vel szerdán.