2020. szeptember 15. kedd

szept. 15
0:31
Putyin milliárdokkal segíti Lukasenkát, Orbán is szóba került a találkozón (444.hu)
Lukasenka idézte magyar barátját is.
szept. 15
0:33
Újranyíltak az iskolák Olaszországban (ProfitLine)
Örömünnepnek nevezte Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter a járványhelyzet miatt március 10. óta zárva tartó iskolák hétfői újraindulását, az oktatás azonban a húsz olaszországi tartományból egyelőre csak tizenkettőben kezdődött el.
szept. 15
0:34
Egy orosz nő, aki rendszeresen festménynek öltözik (Life)
Egy orosz nő, aki rendszeresen festménynek öltözik - Galéria
szept. 15
0:35
90 éves lett a színész, aki belelőtt a közönségbe (Blikk)
Fél évszázados pályafutást követően, majd száz filmmel a háta mögött, 2003-ban vonult vissza a filmezéstől Sean Connery. „Ha visszagondolok, milyen messzire jutottam onnan, ahonnan elindultam, magam is hitetlenkedem." – mondta. Az egyszerű skót rakodómunkás fiából lett kiváló színész a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját.
szept. 15
0:38
Templomba költözött Varnus Xavér (Life)
Templomba költözött Varnus Xavér
szept. 15
0:39
Elhallgatott történelmünk: miért készül olyan kevés film Magyarország kiemelkedő alakjairól? (Blikk)
Minden filmes nemzet kiemelt figyelmet szentel országa történelmének, kiemelkedő személyiségeinek. Bármerre néz az ember a világban, jól látható ez a törekvés. Ám nálunk mintha másként lenne ez.
szept. 15
1:03
Nem rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált (ProfitLine)
Az elmúlt hetek eseményeinek és járványügyi adatainak ismeretében döntöttek úgy a szervezők, hogy az eredetileg meghirdetett időpontban, október 22. és 25. között nem rendezik meg a 24. Csabai Kolbászfesztivál - erről Hégely Sándor fesztiváligazgató tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
szept. 15
1:33
Meghosszabbították a veszélyhelyzetet Romániában (ProfitLine)
A román kormány szeptember 15-től újabb 30 napra meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt május közepén elrendelt, azóta kétszer meghosszabbított veszélyhelyzetet.
szept. 15
2:33
A Rákóczi Szövetség Kárpátalján is segíti az iskolakezdést (ProfitLine)
A Rákóczi Szövetség Kárpátalján is segíti az iskolakezdést: szeptember 16. és 23. között 89 településen, 1831 iskolakezdő gyermek családjainak adják át a szervezet helyi partnerei az anyaországi társadalom - benne több száz települési önkormányzat - magyar iskolaválasztást elismerő ösztöndíját.
szept. 15
3:06
Tóth Andi fájdalma: Mi a gond velem, Gabi? (BorsOnline)
Míg a vasárnapi Sztárban sztár adása után mindenki arról beszél, hogy mit művelt Curtis a színpadon, addig Tóth Andi azért izgul, hogy a mostani hétvégén elnyerje Tóth Gabi tetszését, mivel korábban már kapott tőle negatív kommentet.
szept. 15
3:09
Mikor és miért szükséges az SM-betegek MRI-vizsgálata? (WebBeteg)
A szklerózis multiplex diagnosztikájában és a betegség utánkövetésében kétségkívül fontos szerepet tölt be az MRI-vizsgálatok elvégzése. Az ebben a betegségben szenvedők sokszor nem értik, hogy miért is készül számos MRI-vizsgálat. Cikkünkben erre a kérdésre próbálunk választ adni.
szept. 15
3:18
A látnok állítja: Kakaóval nyugtatta gyilkosa Nikit (BorsOnline)
Hiába az eltelt 22 év, soha nem érezheti magát biztonság- ban Szathmáry Niki gyilkosa. Az ügy ugyanis nem évül el – továbbra is 3 millió forint üti a nyomravezető markát.
szept. 15
3:39
Visszazárt a jelzáloghitel piac, tovább lassult a belváros (ProfitLine)
Tranzakciók tekintetében folytatódott az elmúlt hónapok pozitív tendenciája az ingatlanpiacon, amely így a tavalyi évvel megegyező szinten teljesített augusztusban.
szept. 15
4:03
Ti még nem vettétek fel a Babaváró hitelt? Akkor siessetek! (ProfitLine)
Sietni persze nem azért kell, mert elfogyna ez a kiváló, államilag kamattámogatott hitelkonstrukció a hazi bankfiókokból, hanem azért, mert Veled történhetnek olyan dolgok ami miatt lemaradsz az akár 10 millió Ft felvételéről. Nézzük át röviden, miért is éri meg Neked mielőbb Babaváró Hitelt igényelned! Cikkünkben nagyon lényegretörően mutatjuk be
szept. 15
4:33
Magyarországon már nincs bértámogatás, míg a környező országok öntik a pénzt a munkavállalók megtartásába (ProfitLine)
Miközben Magyarországon már nem lehet munkahelyvédelmi bértámogatásra pályázni, a Niveus Consulting Group régiós összehasonlításából az látszik, hogy más országok továbbra is fenntartják ezt az intézkedést a gazdaságuk és a munkahelyek védelmének érdekében.
szept. 15
4:42
Az Rtl Magyarország hete kimagaslóan sikerült (Márkamonitor)
A Konyhafőnök középdöntős hete és az Álarcos énekes szuperprodukció az előző hét két legnézettebb műsora, A nézők a Híradót és a Fókuszt választották a versenytárs hasonló műsoraival szemben, a kábelcsatornák pedig augusztus hónap után, szeptember második hetében is vezetnek – adta hírül a tévétársaság Marketing és Kommunikációs Igazgatósága.    Hé
szept. 15
4:42
CraftUnique: újabb egymilliárd forint tőkebevonás (Mínuszos)
Több mint egymilliárd forintot fektetett be Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. és a MIELL Quality Kft. a 3D-nyomtatással foglalkozó CraftUnique Kft.-be. A CraftUnique közleménye szerint a tőke nagyobb részét, 781 millió forintot az MKB Pénzügyi Csoporthoz tartozó Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Kft. biztosította. A befektetői dönt
szept. 15
4:48
Telekom kampánybejelentő: Ahány apa, annyi módszer (Márkamonitor)
Az elmúlt hónapok így vagy úgy, de minden család életére hatással voltak. Rengeteg pozitív változás is történt, több régi berögződés helyét vette át valami új, valami előremutató. A Magyar Telekom a legújabb kampányában ezeknek az átalakulásoknak az egyikét ünnepli, és segíti ezáltal a továbbélésben: a tényt, hogy az apák több időt tölthettek együt
szept. 15
4:48
Kelemen Anna szexi tánca még a holtakat is felébreszti (Promotions)
Annácska megmutatta, hogy milyen mozdulatokkal csábítja el az embereket.
szept. 15
5:00
Elképesztő hőmérsékletek a közeledő front előtt (Infostart)
Lesz, ahol 33 fokig melegszik a levegő.
szept. 15
5:03
Lekerült a felső, félmeztelenül pózol az almamellű színésznő (Ripost)
Daniella Krivák a sportok közül a labdarúgásért rajong.
szept. 15
5:06
Louis Armstrong miatt tette tönkre hangszálait Vastag Csaba (BorsOnline)
Álló ovációval díjazta a zsűri Vastag Csaba vasárnap esti produkcióját a Sztárban sztár című műsorban. Az énekes Louis Armstrongot alakította, ami olyan jól sikerült, hogy a harmadik adás legjobbja lett.
szept. 15
5:09
A tinik üres gyomorral mennek iskolába: Rossz anyagi helyzet vagy táplálkozási zavar? (WebBeteg)
Sok tinédzser reggeli nélkül megy el otthonról, ami az iskolai mindennapokban negatív hatással van figyelmükre és memóriájukra is.
szept. 15
5:12
A Konyhafőnök: elindult a Döntő hete! (Márkamonitor)
A hat legrátermettebb, legszívósabb versenyző elért a Döntőbe és a zsűri, azaz Sárközi Ákos, Rácz Jenő és Fördős Zé jóvoltából séfkabátba bújhattak! Egyvalaki azonban nem örülhetett sokáig, a visszatérő ügyvéd, Ragány Zoli a Döntő hét első kiesője lett!   Két, igen nehéz feladatban villantottak a versenyzők, egyszerűnek tűnő borsók várták őket az e
szept. 15
5:30
Maszkokat osztanak a fővárosban, mutatjuk hol kaphat belőlük (Infostart)
Az egyszer használatos orvosi szájmaszkot a BKK dolgozói öt forgalmas metróállomáson osztják: a Deák Ferenc téren, a Kálvin téren, a kelenföldi vasútállomásnál, a Keleti pályaudvarnál és a Széll Kálmán téren.
szept. 15
5:30
Sátortábort vertek a hajléktalanok Budapest szívében (BorsOnline)
Húgyszag, mocsok és kiabáló, részeg hajléktalanok - mindennapos látvány ez a nyolcadik kerületi II. János Pál Pápa téren, ahol valóságos sátortábort vertek. Hiába rimánkodnak Pikó András polgármesternek és a kerületi vezetésnek a helyiek, hogy tegyen valamit, velük szemben a hajléktalanok pártját fogják.
szept. 15
5:33
Munkahelyi baleset-e a home office munkavégzés alatt történt baleset? (ProfitLine)
A koronavírus-járvány kitörése óta rengeteg cégnél álltak át az otthoni munkavégzésre elővigyázatossági okokból. Ugyan a home office nagyobb népszerűségnek örvend, mint korábban bármikor, fontos tudni, hogy nem azonos a távmunkával. Utóbbiról a Munka törvénykönyve rendelkezik, melynek értelmében egy rendszeresen otthonról folytatott tevékenységről
szept. 15
5:33
Ismét egy tökéletes nyári nap (Háziállat)
Kevéske szél, meleg eső nélkül – ilyen lesz a keddünk. Derült vagy gyengén felhős idő várható csapadék nélkül, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az északkeleti, keleti szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 között valószínű. Késő estére 16 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet.
szept. 15
5:39
Keddi sport: Folytatódik a Bajnokok Ligája selejtező (Sport365)
Labdarúgás, jégkorong, kerékpár, kézilabda, kosárlabda és tenisz a kínálatban.
szept. 15
5:39
Nagy felbontású 3D-nyomtatás extraerős lézersugárral (newtechnology.hu)
Egy nemrégiben kifejlesztett, nagy teljesítményű lézerrel felszerelt rendszer lehetővé tette a 2PP (kétfotonos polimerizáció) 3D-nyomtatási technológiát használó osztrák szakemberek számára, hogy a nano-, a mikro- és a mezo mérettartományban is rendkívül precízen és gyorsan nyomtathassanak. A nagy teljesítményű lézer, az optimalizált optikai útvona
szept. 15
5:39
Revycare® – A jövő kihívásaira fejlesztve (Agrárágazat)
Basf Revycare®, ha megoldást keres gomba- és levélbetegségekre!
szept. 15
5:39
Fókuszban a durumbúza (Mezőhír)
Az idei évben szinte sose látott magasságokig szökött a durumbúza terménypiaci ára.
szept. 15
5:39
Szálastakarmány-betakarítás gyorsan, hatékonyan (GépMax)
A szálastakarmány betakarítására rövid ideje van csak a gazdáknak ezért ehhez nagy kapacitású, megbízható gépek kellenek.
szept. 15
5:39
Kitekintő – Milyen húst nyomtassak a kedves vendégnek? (Transpack)
3D nyomtatásban a steak.
szept. 15
5:41
Stressztűrő és kórokozóknak, kártevőknek ellenálló, hazai nemesítésű rózsafajták kiválasztása további megfigyelések céljára (Mezőhír)
Célunk, hogy perspektivikus rózsafajtákat válasszunk ki, melyek a hazai és a nemzetközi piacon is értékesíthetők.
szept. 15
5:42
50 éves a történelem egyik legszebb Skodája (Autónavigátor)
Biztosan sokan hallottátok már a kifejezést: „kelet Porschéja”. Igen, a név egészen pontosan a Skoda 130 RS-re utal, amely korának
szept. 15
5:42
Új közép-európai pénzügyi igazgatót nevez ki a Mars (Márkamonitor)
Jan Záhumenský a Mars új közép-európai pénzügyi igazgatója. Az új CFO a Mars Multisales Ausztriától érkezik, ahol pénzügyi menedzsment területen szerzett értékes tapasztalatot, amit most a Mars Multisales prágai központjában kamatoztat majd. A Mars korábbi közép-európai pénzügyi igazgatója, Yesim Ozer három év után kapott új lehetőséget; ő Mars Bal
szept. 15
5:42
Napi horoszkóp: még nincs késő egyenesbe hozni a hetedet (Promotions)
Lehet pár csillagjegynek rosszul indult a hét, de mindig lehet változtatni. Mutatjuk mire kell figyelned!
szept. 15
5:42
EU: összekapcsolnák a nemzeti kontaktkövető alkalmazásokat (Mínuszos)
Az Európai Bizottság a koronavírus terjedésének megfékezését és az életmentést célzó kontaktkövető és figyelmeztető nemzeti alkalmazások összekapcsolását biztosító szolgáltatást hoz létre – közölte Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős biztos. A tájékoztatás szerint, a koronavírus elleni küzdelem sikere érdeké
szept. 15
5:45
Elsőként Novák Katalin családjának életszínvonalát védhetik meg akár félmilliós fizetésemeléssel (Menedzsment Fórum)
Októbertől családügyi miniszter lesz Novák Katalinból, akinek a családok életszínvonalát kell majd védelmeznie. A saját életszínvonala garantáltan jobb lesz, de eddig sem panaszkodhatott.
szept. 15
5:48
Elmarad egy látványos balatoni beruházás (Infostart)
Fonyódon mégsem épül jövőre új, üvegfödémes kilátó a Panoráma sétányon, a magaspart szélén.
szept. 15
5:48
Meglepő praktika a balkonon: nem is gondolnád, mi minden megterem így (Pénzcentrum)
Hogy a balkonládák megmentik-e a jövő városait, egyelőre még nem tudjuk, de az biztos, hogy az elmélet már évtizedek óta készen áll, sőt, most már azt is tudjuk, hogy a gyakorlatban is működhet az elképzelés: Lőrinczi István egy önfenntartó
szept. 15
6:03
A sarkvidékről érkezik a nyár végzete (Háziállat)
A Skandináv-félsziget irányából csütörtök délután markáns hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására a hétvégére jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.
szept. 15
6:05
Kedden derült idő várható (Háziállat)
Csapadékra nem kell számítani.
szept. 15
6:06
Szűkíti a járvány a mozgásteret a közelgő bértágyalásokon (Infostart)
A Liga Szakszervezetek elnöke szerint jó lenne már látni a gazdaság harmadik negyedéves számait ahhoz, hogy le tudjanak ülni.
szept. 15
6:06
Átlátszó ruhában ment bulizni Kate Moss-szal a 17 éves lánya (Ripost)
Az alma láthatóan nem esett messze a fájától, Lila hasonlóan merészen öltözködik, mint az anyja fiatalon.
szept. 15
6:06
Hátborzongató: kakaóval altatta el a kis Niki félelmét a gyilkosa (Ripost)
22 évvel ezelőtt elrabolták és megölték Szathmáry Nikit. A gyilkossággal kapcsolatban szörnyű részleteket mesélt el a magyar látó.
szept. 15
6:06
A Dinamo Zagreb koronavírustesztjein múlhat a Fradi BL-szereplése (Ripost)
A Ferencváros szerdán 19 órától fogadja a Dinamo Zagrebet a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében. A horvát bajnoknál szeptemberben felütötte a fejét a koronavírus-járvány.
szept. 15
6:06
Lélektani szint fölé drágult a szójabab (Agrofórum)
Chicagóban a búza 0,9 százalékkal drágult, a kukorica 1,1 százalékkal került többe nap végén, a szójabab kurzusa pedig 0,1 százalékkal került feljebb. Párizsban a malmi búza és a repce árjegyzése felfelé, míg a kukorica és a takarmánybúza kurzusa lefelé változott.
szept. 15
6:09
Game over: még hatásosabb lesz a NAV csodafegyvere (Portfolio)
Teljes körűvé válik az online számla adatjelentés 2021. januárjától, bekerülnek a rendszerbe a cégek közötti számlákon túl a magánszemélyeknek és a külföldi vállalkozásoknak (EU-s és harmadik országbelinek egyarán) kiállított számlák is. Mivel a jelentendő számláknál nincs értékhatár, minden belföldi és külföldi vevő felé kiállított számla adata be

Keresés