A fehérorosz hatóságok nem indítanak vizsgálatokat a tüntetők elleni erőszak miatt tett feljelentések ügyében, a Nyomozó Bizottság járási hivatalai sorra utasítják el a folyamodványaikat - közölte pénteken honlapján a Vjaszna fehérorosz jogvédő szervezet.
Érdekes vizsgálattal támasztották alá, hogy a korai stádiumban lévő startupok lényegesen nehezebben szereznek befektetői tőkét, ha tisztán női vezetőik vannak.
Az egészségügyi magánszolgáltatók ledermedtek Orbán Viktor miniszterelnök mai bejelentésétől, miszerint a koronavírus-tesztek árait hatósági árasítani kell. Egyelőre tájékozódnak a témában.
Hétvégén mossák az Erzsébet hidat, emiatt részlegesen lezárják az egyik közlekedési sávot - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pénteken az MTI-vel.
Idén júliusig már 53 milliárd forint hitelt vettek fel a magyar állampolgárok ingatlan építésére vagy bővítésére a jegybank adatai alapján. A Duna House Pénzügyek megvizsgálta, hogy a lakásépítéseknél a következő évben életbe lépő energiahatékonysági szigorítások milyen változásokat hoznak a hitelfelvétel során. Hosszabb folyamatra érdemes számolni
Ismert magyar emberek névsora, ABC-ben, akik elkapták a koronavírust. Diagnosztizált COVID-19 betegségben szenvedő (vagy már a betegségen átesett) színészek, zenészek, sportolók, politikusok, celebek listája. Egyre jobban terjed
Külföldi médiamunkásként Kínával kapcsolatban hitelesen tájékoztatni az embereket eddig sem volt egyszerű feladat, Peking viszont mára odáig jutott, hogy megfélemlíti és kiutasítja a kormányról negatívan nyilatkozó újságírókat.
A Panasonic két vadonatúj, valódi vezeték nélküli fülhallgatója, amelyek közül az egyik a kategória egyik legjobb zaj-csillapítását garantálja, már a magyar piacon is elérhetők. Ahogy ezt már márkától megszokhattuk, mindkét modell stílusos, egyedi tervezésű, az RZ-S500W fekete és fehér színben, míg az RZ-S300W fekete-fehér és zöld színben jelenik m
A koronavírus ellenére csaknem duplájára nőtt a CSOK iránti érdeklődés az OTP-nél a második negyedévben – tette közzé a meglepő információt a legnagyobb magyar bank két hete. Megnéztük, vajon a bankszektor egészében is így van-e, és azt találtuk, hogy az elmúlt egy évben 75 milliárd forintnyi CSOK-ot vettek igénybe a családok, ami négyéves mélypont
Egyértelműen a járműgyártás fogja vissza az ipari termelést, igaz emellett néhány kisebb jelentőségű ágazat, mint például a bányászat is gyengén teljesített. Bár az autógyártásban a keresleti oldalon javulás tapasztalható, várhatóan idén összességében visszaesés lesz majd.
Van elegendő kórházi ágykapacitás, szükséges számú lélegeztetőgép, maszk, kesztyű és az egyéb eszközök utánpótlása rendelkezésre áll, korábban mobilkórház is épült - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfón.
A Netflix szeptember 9-én mutatta be a „Cuties”, azaz Cukorfalatok című filmjét. A film már a bemutató előtt is botrányt kavart, az augusztusi promóciós plakáton félreérthető helyzetekben mutatta a film gyermekszereplőit. A Netflix akkor elnézést kért a plakátért, ám most egy sajtóközleményt is kiadtak a kritizált filmmel kapcsolatban.
A minőségpárti szemléletet erősítené a kultúrában a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) újraválasztott elnöke, aki szerint a művészet és a piac viszonyát is meg kell határozni.
A Dél-Alföldön a harmadik legmagasabb a 100 ezer főre jutó öngyilkosságok aránya az egész EU-ban. Kiderült, hogy az országos átlag alapján sem állunk sokkal jobban. 2017-ben 1631 magyar követett el öngyilkosságot, tehát 100
Változatlanul gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában, péntekre újabb rekord dőlt meg: egy nap alatt több mint 3100 új beteget regisztráltak az országban, és a fővárosban, Kijevben is kimagaslóan sok, 400 fölötti új fertőzöttet azonosítottak - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amel
Spanyolországban kincs lett a szemét. Míg a magánembereket és kereskedőket nem zavarta a kartonlopás ténye, az önkormányzat besokallt. Pláne, hogy övé volt a hulladékfeldolgozó.
A Daimler újabb szabadalmi pert vesztett el, ezúttal a Sharppal szemben, azonban az eset rendkívül hasonló a Nokiával folytatott jogi csatához, ami eddig vegyes eredménnyel zárult.
Van elegendő kórházi ágykapacitás, szükséges számú lélegeztetőgép, maszk, kesztyű és az egyéb eszközök utánpótlása rendelkezésre áll, korábban mobilkórház is épült - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfón.
A Bánkitó és az Orfű fesztivál kaphat állami segítséget, az O.Z.O.R.A viszont nem, mert a mögötte álló cég nem 2017 előtt lett bejegyezve. A Sziget lehet, hogy nem is fog pályázni, olyan minimális lenne a támogatás.