Néhány évvel ezelőtt még a földgázt létfontosságúnak nevezték a megújuló energiával működő gazdaságra való átállás szempontjából. Azóta megváltozott a befektetői és a politikai hangulat, és a földgázt ma már a gazdagabb kormányok és a beruházók is igyekeznek elkerülni – számol be a BloombergQuint.
Magyarország és Laosz megállapodott abban, hogy újabb kötött segélyhitellel indít programot, amelynek értelmében magyar cégek 100 millió dollárért beruházásokat hajtanak végre a délkelet-ázsiai országban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Vientiánban tartott sajtótájékoztatóján, miután tárgyalt Kommaszit Szaleu
Gulyás Gergely a kormányinfón azt mondta, nem engedhetik meg, hogy a koronavírus tönkretegye a mindennapi életet, és veszélyeztesse a munkahelyeket és a közoktatást.
A szerdai kormányülésen több döntés is született, ezek egy részéről Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában beszámolt. A kormányinfó keretében Gulyás Gergely miniszter az ATV kérdésére elmondta, hogy a tesztek hatósági árazása azt jelenti, hogy nem lehet sokszoros profittal árusítani majd ezeket.
Akár öt hónapig is elbíbelődik egy-egy alkotásával a különböző fémhulladékokból látványos szobrokat készítő Siklói Zsolt. Az óbudai férfi már 27 különlegességgel büszkélkedhet.
Amióta a mozivásznon vagy a TV-k képernyőjén is rendre felbukkannak a különféle szuperhősök, azóta foglalkoztatja a nagyérdeműt, hogy vajon melyik színész hozta eddig a legjobban Batman karakterét. Hogy e kérdésre végső választ kapjunk, arról a Radio Times magazin gondoskodott egy olvasói szavazás formájában. És megszületett az eredmény is. Kik is
Az egyik közreműködő pozitív COVID-tesztje miatt átmenetileg leállították a Barátok közt forgatását, ám most újraindult. Mindenkit megszűrtek: nincs több fertőzött a stábban. Szeptember 7-től, hétfőtől bizonytalan időre
Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A járműgyártás visszaesése közel kétszer akkora volt, mint az ipari átlag. Az adatok azt is megmutatják, a járvány előtti időszakhoz képest hol tart most a szektor.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma is elkerülhetetlen - vélik szerbiai járványügyi szakértők, akik szerint arról kell gondoskodni, hogy a téli hónapokban ne legyen egyszerre sok koronavírus- és influenza-fertőzött - közölte a szerbiai közszolgálati televízió pénteken.
A spanyol Marca az Év góljaként ünnepli egy francia játékos a kínai élvonalban szerzett találatát. Az Olympique Marseille-ben és a Los Angeles Galaxyban is megfordult Roman Alessandrini a Csingtao Huanghaj mezében rúgott látványos gólt.
A cég egy olyan, kifejezetten oktatási intézményekre fókuszáló platformot hoz létre, amelynek alapvető elemei gyakorlatilag megegyeznek a közösségi hálózat jó másfél évtizeddel ezelőtti verziójával.
Mivel ma már több olyan termék is tartalmaz koffeint, amelyről nem is gondolnánk, könnyen előfordulhat, hogy az ajánlott napi bevitelt túlhaladó mértékben juttatjuk azt a szervezetünkbe. A koffein megtalálható a különböző energia- és sportitalokban, egyes gyógyszerekben, kávéban, teában, csokiban, valamint a guaranát tartalmazó italokban is.
A fitnesz eszközök értékesítésével és különböző edzésprogramok és kiegészítők kínálásával foglalkozó Peloton az idei év során nem csak a bevételét tudta közel 173 százalékkal növelni, de az előfizetők számát is duplázni tudta – ez rövidesen újra meg fog történni a vállalat előrejelzései szerint. A 2019 szeptemberi tőzsdére lépése óta először tudott
A több európai tőzsdét működtető Euronext, karöltve az olasz állami betéti- és kölcsönpénztárral (CDP) pénteken megerősítette azokat a piac információkat, hogy tárgyalásokat folytatnak a milánói tőzsde kivásárlásáról annak jelenlegi tulajdonosával, a londoni tőzsdét is üzemeltető London Stock Exchange Group Plc (LSE) társasággal.
A Ferencváros nem járult hozzá a Paks kéréséhez, hogy utóbbi fertőzött játékosai miatt elhalasszák a mérkőzést, így egyetlen NB I-es focimeccset mégis láthat ma a közönség. Német, francia és angol foci látható még a képernyőkön. Felbőgnek a motorok Mugellóban és San Marinóban, tekernek a Touron. Lesz még tenisz és ökölvívás is.
Még mindig sok tévhit kering a piacon a villanyautókról: sokan például kevésbé vannak tisztában vele, hogy mennyibe kerül egy átlagos új autó Magyarországon, ezért vélik drágának az újfajta technológiát - nyilatkozta a Pénzcentrumnak