2020. szeptember 10. csütörtök

szept. 10
16:56
Marad a nyárias idő, pedig az elvetett repcének csapadékra lenne szüksége (Háziállat)
Hazánkban a meleg, száraz, csendes időjárás folytatódik a következő napokban is, mely kedvező az érési folyamatoknak, a betakarításnak és az egyéb mezőgazdasági munkáknak. Az elvetett repcének azonban csapadékra lenne szüksége.
szept. 10
16:56
Élete a veszély: 16 évesen már éles bevetésen bizonyított Ádám Zsófia (Ripost)
Ádám Zsófia a rendőrség egyetlen női kutyavezető tűzszerésze. A 27 éves nő már egészen fiatalon, 16 évesen éles bevetésen vett részt és az elmúlt években jelentős sikereket ért el.
szept. 10
16:57
Orbán Viktor: Budapesten nem kell nagyobb szigor a koronavírus miatt, mint máshol (Portfolio)
A dolgok mostani állása szerint az operatív törzs nem látja szükségét annak, hogy Budapesten külön, speciális, az országos szabályoktól eltérő és annál szigorúbb intézkedéseket léptessen életbe - írta Orbán Viktor miniszterelnök a főpolgármesternek címzett csütörtöki válaszlevelében, melyben azt is javasolta: Karácsony Gergely építsen ki megfelelő
szept. 10
16:57
Haditechnikai eszközökkel kapcsolatos költségvetési csalás miatt szabott ki büntetést a Fővárosi Törvényszék (ATV)
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Fővárosi Törvényszék egy haditechnikai eszközökkel összefüggő több százmilliós költségvetési csalás miatt indult ügyben - tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben.
szept. 10
16:57
Orbán Viktor válaszlevelet írt a főpolgármesternek (Demokrata)
Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a járvány kitörése óta a kormány operatív törzset működtet.
szept. 10
16:59
Varga Mihály: történelmi mértékűre csökkent az adóelkerülés Magyarországon (Portfolio)
Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései: míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, 2019-re - számos nyugat-európia országot is megelőzve - már 6,6 százalékra javult  - tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály az Európai Bizottság csütörtökön megjelent, áfarésről szóló tanulmányát kommentálva.
szept. 10
16:59
A nők nevelik a férfiakat (Demokrata)
A nők a férfiakéhoz hasonló karriert szeretnék felépíteni, de ennek az egyik ára az, hogy kevesebb gyerek születik.
szept. 10
17:00
Elárulta a Becsületesnepper: ennyit lehet alkudni egy autókereskedőnél (Pénzcentrum)
Több atóvásárlási tévhitet is eloszlatott a Becsületesnepper: tényleg csak tekert órás roncsokat lehet külföldről venni? Mennyit lehet alkudni egy használtautó kereskedőnél? Kroneraff István elárulta! Egy rakat érdekes kérdésre
szept. 10
17:00
Elérte legmagasabb pontját az új Néprajzi Múzeum a Városligetben (SzMo)
Az építkezésről egy videó is készült, amelyben nemcsak a levegőből lehet megnézni az épületet, de még belülről is.
szept. 10
17:03
Stratégiai együttműködést köt a MOL és az SAP (ProfitLine)
A MOL-csoport a beszerzési folyamatainak teljeskörű digitalizációját az SAP Ariba megoldások bevezetésével, és az Ariba Networkhöz csatlakozva valósítja meg, amely a világ egyik legnagyobb, több mint 5 millió vállalatot összekötő üzleti hálózata. Az SAP Ariba megoldások MOL-csoportnál történő bevezetése része annak a közelmúltban megkötött stratégi
szept. 10
17:03
Részvényeket értékesítettek a Megakrán vezetői (Portfolio)
Megakrán részvényeket értékesítettek a cég vezetői, Langmáhr Tamás és Vitkovics Péter.
szept. 10
17:06
A napi szex a jó alak titka, mondja ez a playboy modell (BorsOnline)
Az a titok, hogy nincs titok. A 28 éves brazil modell, Vanusa Freitas azt mondja, a re
szept. 10
17:06
Így újul meg a Lexus RC (Autónavigátor)
Ha van sokoldalú kupé, akkor az a Lexus RC. Létezik belőle különösen tiszta üzemű hibrid, 5 literes fogyasztással és szinte
szept. 10
17:06
Sztrájkot hirdettek az SZFE dolgozói (SzMo)
Öt pontban foglalták össze a követeléseiket. Eredménytelen tárgyalások esetén legkésőbb szeptember 21-én határozatlan időre beszüntetik a munkát.
szept. 10
17:09
Gasly: Ha visszahívna a Red Bull, igent mondanék (F1világ)
Az AlphaTauri csapatával múlt héten futamgyőzelmet szerző Pierre Gasly azt mondja, bár jelenleg nincsenek egyeztetések a jövőjéről, ha lehetőséget kínálna neki a Red Bull Racing, természetesen nem utasítaná vissza.
szept. 10
17:09
Az egyik legősibb sportnak tett a legjobbat a karantén (Bitport)
Az évezredes múlttal rendelkező sakk valósággal újjászületett az online térben - köszönhetően néhány fiatal szupernagymesternek.
szept. 10
17:12
Nem tiltják be a rituális állatöléseket az EU-ban (Privátbankár)
Úgy tűnik, a közösségi jogot az állatok joga fölé helyezte az Európai Bíróság.
szept. 10
17:12
Sztrájkba lépnek az SZFE dolgozói és hallgatói, ha nem teljesülnek a követeléseik (Alternatív Energia)
„Eredménytelen tárgyalások esetén legkésőbb 2020. szeptember 21-étől határozatlan időre sztrájkba kezdünk” – üzenték.
szept. 10
17:12
A nap legvidámabb videója: Szabó Zsófi így táncikál kisfiával (BorsOnline)
Szabó Zsófi kisfia elkezdte az óvodát. Az új helyzettel az egész család barátkozik
szept. 10
17:18
Jégcsákánnyal döfte arcon a rendőrt, majd meztelenül egy matrac mögé bújt (BorsOnline)
Majdnem a szeme világát vesztette egy amerikai rendőr.
szept. 10
17:21
Meghosszabbította az EU az Oroszországra kirótt szankciókat (Portfolio)
Újabb fél évvel meghosszabbította az Európai Unió csütörtökön az Ukrajna területi egységének, önállóságának és függetlenségének megsértése miatt Oroszországgal szemben bevezetett szankcióit.
szept. 10
17:21
Német sikerek a kitzbüheli tenisztornán (Sport365)
A 337. helyezett Hanfmann három játszmában kiütötte a torna harmadik kiemeltjét.
szept. 10
17:21
Az EJEB több migráns keresetét is elutasította (Demokrata)
A migránsok „embertelen és megalázó” elhelyezési körülményeik miatt fordultak a testülethez.
szept. 10
17:24
Orbán Viktor: erre készülhetnek a fővárosiak a koronavírus második hullámában (Pénzcentrum)
A dolgok mostani állása szerint az operatív törzs nem látja szükségét annak, hogy Budapesten külön, speciális, az országos szabályoktól eltérő és annál szigorúbb intézkedéseket léptessen életbe - írta Orbán Viktor miniszterelnök
szept. 10
17:24
Michael Jackson lánya nehéz gyerekkoráról vallott (Femcafe)
A popikon lánya végre megtörte a csendet.
szept. 10
17:24
Hatalmas botrány van Katie Holmes új barátja körül (Glamour)
Ez tényleg durva!
szept. 10
17:24
Csányi Sándor az SZFE ügyről: „Őszintén szólva én azt sem tudtam, ki van kormányon” (SzMo)
„Lehet, hogy azért vezetik ők a főiskolát, mert értenek hozzá” – fogalmazott a színész.
szept. 10
17:27
Vettel: Közel álltam a visszavonuláshoz (F1világ)
A négyszeres Forma-1-es világbajnok, Sebastian Vettel elárulta, közel állt ahhoz, hogy a visszavonulás mellett döntsön, miután a Ferrari közölte, nem hosszabbítja meg idén lejáró szerződését.
szept. 10
17:27
Szöulból kapott csomagokat a főváros - Karácsony elárulta, mi van bennük (ATV)
A főpolgármester erről Facebook-oldalán fotókat is megosztott.
szept. 10
17:27
Nem érti az MLSZ-t az NB II-es csapat koronavírusos edzője (Promotions)
„A legrosszabb, hogy éjszaka rémálmaim vannak...”
szept. 10
17:27
Összefogással messzire juthatunk (Demokrata)
Mindig felnéztem édesapámra, Koncz Ferencre, mert nagyon büszke voltam arra, ahogyan közvetlenül, segítőkészen fordul az emberekhez – mondta Koncz Zsófia a Demokratának.
szept. 10
17:30
Folytatódik a magyar modell-ikon kálváriája: Már tényleg nincs hová mennem (Pénzcentrum)
"Itt a vége, már tényleg nincs hová mennem!" - mondja Bíró Ica, akit szeptember 17-ére megkapta az újabb kilakoltatási értesítőt. 1,5 éve már annak, hogy több tucatnyian próbálták megakadályozni azt, hogy Bíró Icát rendőrök
szept. 10
17:30
Az Országos Mentőszolgálat a legnagyobb nyertese az idei 1%-os felajánlásoknak (SzMo)
A NAV közzétette a listát, 2 milliárd forinttal több érkezett, mint tavaly.
szept. 10
17:30
Már az 1000. Rapid lelt gazdára idehaza (GépMax)
A Rapid volt az első nagysebességű vetésre képes gabonavetőgép. És már itt az ezredik.
szept. 10
17:32
Faforgácsolás nagy teljesítménnyel (GépMax)
Bemutatunk egy brutális teljesítményű, német faforgácsológépet, amelyet egy 700 lóerős, Volvo motor hajt.
szept. 10
17:33
Hamarosan új évad! Less be a Riverdale rendhagyó forgatásába! (Joy)
A sorozatok forgatása sem olyan már, mint a vírus előtti időkben.
szept. 10
17:33
Fekete-Győr: Ellenzéki operatív törzsre van szükség (ATV)
A Momentum elnöke Facebook-oldalán azt írja, "sokan érezzük, hogy nagy a baj: a koronavírus miatt sok százezer honfitársunk néz elszegényedés elé, nagyszüleink generációja pedig újra életveszélybe kerülhet".
szept. 10
17:34
A Kite Zrt. a fokozódó járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább (GépMax)
Járványügyi ntézkedéseket hozott a Kite Zrt. Operatív Törzse.
szept. 10
17:36
A vírus véget vetett a cselgáncsozók edzőtáborozásának – vádaskodnak az edzők (BorsOnline)
Erős vádakkal szembesült a Magyar Judo Szövetség. Egyes klubedzők szerint vezetői eltussolták, hogy vírusveszélyes a dunavarsányi központi edzőtábor.
szept. 10
17:36
A New Holland bemutatja az új Ch7.70 Crossover Harvesting kombájnt (GépMax)
A New Holland betakarítógép kínálatában új szegmens, a Crossover Harvesting™ Ch7.70 középkategóriás kombájn.
szept. 10
17:38
Új vontatott rendképző – Ploeger Cm2240 (GépMax)
Idén még csak nullszériás, de már bemutatták a Ploeger új rendképzőjét.
szept. 10
17:39
Megérkezett a friss banki rangsor: sokan visszasírják még, amit most mutatunk (Portfolio)
Egyébként is, de a koronavírus évéből visszatekintve pedig különösen is elmondható, hogy 2019 a magyar bankszektor aranyéve volt. Közzétette tegnap az MNB Aranykönyvét, amelyből sok más mellett a hitelintézetek teljes tavalyi sorrendje is kiolvasható. 31-ből mindössze 4 szereplő lett tavaly veszteséges. Szeptember 15-ei, jövő keddi hibrid Hitelezés
szept. 10
17:40
A Hesston szögletes nagybálázók elterjedése hazánkban (GépMax)
Sokan nem is feltételeznék, de az első szögletes nagybálázók már a 70-es évek végén megjelentek itthon.
szept. 10
17:42
Késeshenger – tárcsakombináció – Quivogne Gladiator (GépMax)
A legújabb fejlesztésű Quivogne munkagép nagy területteljesítménnyel, minimális üzemeltetési költséggel üzemeltethető.
szept. 10
17:42
Orbán levelet írt Karácsonynak: nem lesznek külön szigorítások Budapesten (SzMo)
A miniszterelnök megígérte, hogy nem hoznak nélküle döntést a fővárost érintő ügyekben.
szept. 10
17:42
A filmtől az ötletig – Szomjas György filmnovella-kötetéről (SzMo)
Kultuszfilmek gyökereivel ismerkedhetünk meg a Kossuth Kiadó új könyvében.
szept. 10
17:44
Az axiálrotoros cséplőszerkezetű kombájnok megjelenése hazánkban (GépMax)
Ma már széles körben elterjedt megoldásnak számít az axiál rotoros cséplőrendszer, de nem volt ez mindig így.
szept. 10
17:45
Pörög a diplomagyár, miután nem kell a nyelvvizsga (Alternatív Energia)
Hirtelen 110 ezren lettek a diplomások.
szept. 10
17:45
Az EP visszavonta a Nobel-békedíjas mianmari vezető Szaharov-díját (Kripto Akadémia)
Az indoklás szerint Aung Szan Szú Kjí szemet hunyt az országában élő, főként muzulmán rohingja kisebbséget érő támadások és jogsértések felett.
szept. 10
17:45
Anyajegyszűrésre megyek - Mire készüljek? (WebBeteg)
Az évente elvégzett anyajegyszűrés fontosságát egyre többen ismerik fel. Aki ebben az évben határozta el magát, hogy hosszabb kihagyás után újra, vagy az idén először ellenőrizteti az anyajegyeit, még nem tudja, hogy mire számíthat, hogyan zajlik egy ilyen vizsgálat. Számukra lehet hasznos olvasmány dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, az An

Keresés