2020. szeptember 10. csütörtök

szept. 10
14:06
Hivatalos: idén elmarad a Halloween Los Angelesben (SzMo)
Túl magas a járványügyi kockázata, hogy a hagyományos formában megtartsák.
szept. 10
14:09
Nem lépett az EKB, a friss előrejelzésekre várunk (Portfolio)
Változatlanul hagyta a kamatkondíciókat és az eszközvásárlási program keretösszegét csütörtöki ülésén az EKB kormányzótanácsa. A piac most elsősorban a jegybank friss gazdasági előrejelzésére vár még.
szept. 10
14:09
Palkovics köszöni szépen Freund ebédmeghívását, de előbb a hasznos dolgok  (ATV)
Nem fogadta el egyelőre az őt keményen bíráló Freund Tamás ebédmeghívását az Akadémia székházába Palkovics László, aki hosszú, kimerítő levélben válaszolta meg: miért változtatta meg a szakmai zsűri javaslatát a kutatói pályázatokról. Az innovációs miniszter - aki levelében Pálinkásra is hivatkozik - közli: a jövőben is így fog eljárni.
szept. 10
14:09
Meghalt Ulvicki Mihály (Promotions)
Ulvicki Mihály, a Nyíregyháza egykori játékosa, aki a 2013/2014-es idényben tagja volt az NB II-es bajnokságot nyert Szparinak is.
szept. 10
14:09
A klímaváltozás hatásai a kertünkre (Köpönyeg)
A klímaváltozás hatásait a bőrünkön, a közvetlen környezetünkben is...
szept. 10
14:09
15 ezer hallgatóról van most szó! (Agrárágazat)
Agrár-felsőoktatás: nagy számok, régiós jelentőségű státusz – évnyitó az új Szie-n
szept. 10
14:11
A Mol Európa legnagyobb tech cégével kötött stratégiai megállapodást (Portfolio)
A Mol a beszerzési folyamatainak teljeskörű digitalizációját az SAP Ariba megoldások bevezetésével, és az Ariba Networkhöz csatlakozva valósítja meg, amely a világ egyik legnagyobb, több mint 5 millió vállalatot összekötő üzleti hálózata. Az SAP Ariba megoldások Molhoz történő bevezetése része annak a közelmúltban megkötött stratégiai együttműködés
szept. 10
14:13
Megfizethető bérlakások? - Ez kell ahhoz, hogy ne csak a leggazdagabbak tudjanak új lakást bérelni (Portfolio)
A rozsdaövezeti kormányzati lakásprogram volt a Lakás Konferencia fő témája, a szakértők a különböző finanszírozási, szociális, kormányzati, önkormányzati, fejlesztői, építőipari, jogi aspektusokat foglalták össze és mondták el, hogy mire van szükség ahhoz, hogy a lakásprogramban valóban megfizethető árú és bérleti díjú lakások épülhessenek. Bemuta
szept. 10
14:15
Fokozott fertőtlenítést rendelt el a MÁV és a Volánbusz (ATV)
Újra minden nap fertőtlenítik a nemzetközi, a budapesti elővárosi és a fővárost érintő személyszállító vonatokat, valamint a Volánbusz járatait és az autóbusz-állomásokat is - tájékoztatta a MÁV csütörtökön az MTI-t.
szept. 10
14:15
46 éves lenne Zavadszky Gábor (Sport365)
Nyugodj békében, Zava!
szept. 10
14:21
"Nem tudom, ki hagy el minket, és ki érkezik még" (Sport365)
Aggodalmak a Bayern München csapatánál.
szept. 10
14:21
Jelentősen bővül a Spar logisztikai kapacitása (Transpack)
A Spar a bicskei és üllői logisztikai központjainak bővítésével a jövőben összesen 100 ezer tonnányi árut raktározhat.
szept. 10
14:24
Irinyi-terv: 2,5 milliárd forint landolt 19 cégnél (Piac és Profit)
A 2016 óta működő Irinyi-terv iparstratégiai támogatási program segíti a magas hozzáadott értékű, nemzetközi piacokon is versenyképes termékek kifejlesztését, piacra vitelét.
szept. 10
14:24
Ezek a mellek négymillió forintba kerültek - Mit szól az eredményhez? (BorsOnline)
A 22 éves Amber May tizennyolc éves volt, amikor először kés alá feküdt. Azóta
szept. 10
14:24
Vissza a valóságba: pillants bele a Reserved 2020-as őszi kollekciójába! (Glamour)
Ezek az őszi viselet ideális darabjai.
szept. 10
14:27
Több településen ismét magas a levegő ózontartalma (Alternatív Energia)
Budapest mellett hét városban kifogásolt a levegő minősége.
szept. 10
14:27
A lakosság segítségét kéri a miskolci állatkert: két állatuk megszökött (ATV)
Az esetről maga az intézmény adott ki közleményt a weboldalukon, mint írják, az Ausztráliából származó Bennett-kenguruk békés és alapvetően félénk állatok, így az emberre semmifajta veszélyt nem jelentenek.
szept. 10
14:27
Tizenkilenc cég nyert 2,5 milliárd forint támogatást (Demokrata)
György László hangsúlyozta: a jövő magyar, high-tech és zöld.
szept. 10
14:27
A gyártási folyamatok a Covid 19 idején (newtechnology.hu)
Bizonytalan időkben az emberek történetekhez fordulnak. Biztosításra, inspirációra és közösségérzetre vágyunk; tudni, hogy nem vagyunk egyedül a tapasztalatainkkal, és megérteni, hogy mások hogyan birkóznak meg a helyzettel. Ezt szem előtt tartva indítottuk el ezt a blogbejegyzés-sorozatot, hogy a világ minden tájáról megosszuk gyártók történeteit,
szept. 10
14:30
700 lóerős versenyautó a Brabham új közúti modellje (Autónavigátor)
A versenyautókat készítő Brabham új modellel jelentkezett. A BT62R nevében pedig a hozzátett R betű nem a Racingre utal, hiszen
szept. 10
14:33
Nem változtatott az irányadó eurókamaton az EKB (ProfitLine)
Nem változtatott csütörtöki monetáris politikai ülésén az irányadó eurókamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
szept. 10
14:33
Kétmillió teszt, öt százaléknyi igazolt fertőzött (Demokrata)
Romániában eddig kétmillió tesztet végeztek, öt százalékuk igazolt új fertőzést.
szept. 10
14:36
Megerőszakolta, aztán arra kérte, hogy imádkozzon érte (BorsOnline)
A 41 éves Mark Lyons betört egy nőnek a lakásába, megerőszakolta, majd arra kérte,
szept. 10
14:36
Merre száll a gyertya füstje? Ezt jelenti az iránya (Femcafe)
A gyertya füstjének iránya többet elárul környezetedről, mint gondolnád. Ezt jelöli!
szept. 10
14:38
Szétműttette magát a modell, hogy övé legyen a világ legvékonyabb női dereka (Femcafe)
40 millió forintnak megfelelő összeget költött eddig a beavatkozásokra.
szept. 10
14:39
Amire mindenki várt: Elstartolt Timotheé Chalamet filmjének első hivatalos előzetese (Joy)
A tegnapi kedvcsináló után végre-valahára megérkezett a Dűne első hivatalos előzetese.
szept. 10
14:39
Fontos bejelentést tett a Nébih a madárinfluenzával kapcsolatban (ATV)
Az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) előírásai alapján Magyarország visszanyerte madárinfluenzától mentes besorolását szeptember 8-án, a teljes országra vonatkozó kedvező státusz elismerését követően sorra nyílhatnak újra a harmadik országbeli piacok a magyarországi élő baromfi és baromfitermék-szállítmányok előtt - közölte a Nemzeti Élelmisze
szept. 10
14:42
Itt a teljes lista: ezekbe a sztárvárosokba költözik Budapest krémje a fővárosból (Pénzcentrum)
Az elmúlt években meredeken emelkedő budapesti ingatlanárak, valamint az önálló, kertes házak iránti kereslet növekedése ismét népszerűvé tette az agglomeráció településeit a vásárlók körében. Tanácsadók szerint a járványhelyzet
szept. 10
14:42
Ennyi volt, véget ér a The Walking Dead (Mafab)
Minden jó, ha a vége jó, és úgy tűnik, hogy az AMC népszerű sorozata a The Walking Dead is lezárul a tizenegyedik évaddal. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen a franchise több spin-offként épül tovább. Minderről nemrégiben maga a sorozat showrunnere, Angela Kang beszélt a Comic-Con online platformján. Bár az utóbbi években felemás fogadtatásban ré
szept. 10
14:45
„Az adományoknak hála, csak novemberben merül fel, csődbe megyünk-e” (Kreatív Online)
Az olvasó akkor fizet, ha valami nagyon jót látott/olvasott. Magyarán jó tartalom kell neki.
szept. 10
14:48
Mobiljával fotózta a magát felakasztó párját egy pilisvörösvári férfi ahelyett, hogy segített volna (BorsOnline)
A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást annak a 39 éves férfinek az ügyében, aki nem nyújtott kellő időben segítséget élettársának. A nő meghalt.
szept. 10
14:48
Rohantak a klinikára Liptai Claudiáék: Borzalmas éjszakán vannak túl (Ripost)
A népszerű műsorvezető rettenetesen aggódott imádott négylábújáért. Végül műtétre is szükség volt.
szept. 10
14:48
Letaglózó hír jött: 34 évesen elhunyt az ismert magyar focista (Ripost)
Néhány nappal a születésnapja előtt érte a halál a Nyíregyháza NB II-es bajnokát.
szept. 10
14:48
Áll a bál, méretes agyagpéniszt távolítottak el Vilmos és Harry életének fontos helyszínéről (Ripost)
Három hétig „díszítette” az óratorony fülkéjét.
szept. 10
14:50
Nagyon óvatos, maszkban edz a koronavíruson átesett Barta Sylvia (Ripost)
A TV2 csinos időjósa nagyon figyel a saját és szerettei egészségére.
szept. 10
14:50
Ez már a vég: Hihetetlen, mit dugnak a férfiak a szájmaszkba (Ripost)
Valakinek alaposan elgurult a gyógyszere, amikor eszébe jutott ez a bizarr ötlet. Sokan csak abban reménykednek, hogy nem fog széles körben elterjedni a dolog. Hiszen nem csupán borzasztóan néz ki, de veszélyes is lehet...
szept. 10
14:51
Itt a Tesla-gyilkosnak kikiáltott 800 kilométeres hatótávú elektromos autó (Portfolio)
Hivatalosan is bemutatta új modelljét az elektromos autók gyártására létrejött startup, a Lucid. Az akár 500 mérföld, vagyis közel 800 kilométer megtételére is képes Lucid Air nem olcsó (a konkurensek sem azok), a különböző változatok ára 80 és 169 ezer dollár között lesz.
szept. 10
14:51
"Néhány klub számára nem fontos, mennyire bizonytalan a jövő" (Sport365)
Jürgen Klopp szerint nem tudnak egyik pillanatról a másikra úgy viselkedni mint a Chelsea.
szept. 10
14:51
Merkely Béla szerint a tanároknak ingyenes állami szűrést kellene kapniuk. Egyetért ön ezzel? Szavazzon! (ATV)
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint a tanároknak ingyenes állami szűrést kellene kapniuk. Egyetért ön ezzel?
szept. 10
14:54
Megbízik a lakosság az állampapírokban (TőzsdeFórum)
Meghaladja a 8700 milliárd forintot a lakosságkezében lévő államkötvény.
szept. 10
14:54
Megszökött két kenguru a miskolci állatkertből (SzMo)
A kisebb testű állatok alapvetően nem jelentenek veszélyt az emberre, de védekezéskor kisebb sérülést okozhatnak.
szept. 10
14:56
Jövő év elejéig hosszabbították meg a banki osztalékstopot (TőzsdeFórum)
Banki osztalékstop hosszabbítása, felkészülés a panaszügyek és a jelzáloghitelezés írásbeli ügyintézésére.
szept. 10
14:57
Novemberben eldől, hogy Magyarország melyik filmet jelöli Oscarra (Promotions)
Megalakult a hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság.
szept. 10
15:00
Nem készítették fel az egészségügyben dolgozókat a második hullámra (Alternatív Energia)
A szakszervezeti vezető szerint a rendszer sok tekintetben működésképtelen.
szept. 10
15:00
Megverték Navalnij egyik munkatársát (Kripto Akadémia)
Pár napja bűzös folyadékkal támadtak meg a pártjához tartózó aktivistákat.
szept. 10
15:06
Szelfi miatt zuhant a halálba – 15 méteres esés végzett a turistával (BorsOnline)
Brutális, értelmetlen halált halt egy turista Thaiföldön, miután nem törődve a fig
szept. 10
15:06
Megszökött két kenguru a miskolci állatkertből (Adó1százalék)
Az egyik állat már elhagyta az állatkert területét és a közeli erdős, ligetes részen lehet, eredeti élőhelyének megfelelően a nyílt füves területet kedveli.
szept. 10
15:06
5 meglepő ok, ami hányingert okozhat (Glamour)
Ami eddig még csak fel sem merült benned
szept. 10
15:08
Több mint 30 bálányi PET-palackot vitt a Kossuth térre a Greenpeace (Adó1százalék)
A környezetvédők az eldobható italcsomagolások kivezetését követelik.
szept. 10
15:09
Életkorok pszichológiája: a kamaszkor (WebBeteg)
Nem könnyű időszak a kamaszkor sem a gyereknek, sem a szülőknek és a környezetnek. A korábban még kedves és mindig szófogadó, gyakran még megijedő kisgyermek a testi és lelki változások következtében akaratának erejét kezdi próbálgatni, és képes akár minden ellen lázadni.

Keresés