2020. augusztus 30. vasárnap

aug. 30
9:00
150 ezer cégnek még van egy hónapja az adóbevallásra (Portfolio)
A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
aug. 30
9:00
Lecsapott a vihar az országra, jég esett, ömlött az eső (Háziállat)
Sok helyre riasztották a katasztrófavédelmet a fővárosban és környékén is. Kidőlt fák miatt a vonatközlekedésben is fennakadások vannak.
aug. 30
9:00
Brutális tisztogatás indult el a Barcelonánál Messi miatt (ATV)
A klub elnöke komoly lépést tett.
aug. 30
9:00
Sikerült „közös pontot találni” Szíriában (Demokrata)
Konkrét megegyezés nélkül zárult szombaton a szíriai alkotmányozó bizottságnak az ENSZ égisze alatt rendezett harmadik ülése.
aug. 30
9:00
Migránsok támadtak a kórházi személyzetre (Demokrata)
Megtámadta a központi római katonai kórház személyzetét és a biztonsági feladatokat ellátó katonákat három nigériai migráns.
aug. 30
9:12
A DK brutálisan nekiment Rétvári Bencének (ATV)
A Demokratikus Koalíció ötszáz darab írásbeli kérdéssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, korábban. Ezekben Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője arról érdeklődött, milyen logika alapján kerültek kihelyezésre bizonyos iskolákba iskolaőrök. A párt közleménye szerint „mint az sejthető volt, értelmes válasz helyett csupán személyesk
aug. 30
9:12
A napsütést felhők, és záporok is válthatják (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint ma kezdetben derült lesz az ég, majd a déli óráktól nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, illetve a Dunántúl nyugati részén késő délutántól erőteljes gomolyfelhő-képződés is várható, és ott zápor, zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, z
aug. 30
9:12
Van okunk a félelemre? A Pentagon újravizsgálja a haditengerészet Ufo felvételeit (Femcafe)
Az Usa úgy tűnik, hogy "megijedhetett" attól a ténytől, hogy egy fejlettebb technológia potenciális veszélyt jelenthet az Egyesült Államok nemzetbiztonságára.
aug. 30
9:12
Ha boldogabb szeretnél lenni, legalább ennyit kellene aludnod naponta (Promotions)
Összeszedtük, hogy mik kellenek a boldog élethez.
aug. 30
9:12
Új gyermeknevelő intézmények épülnek Bakonyszombathelyen (Demokrata)
Új óvoda és bölcsőde építésére nyert el közel 250 millió forintos európai uniós Bakonyszombathely önkormányzata.
aug. 30
9:18
300 embert vettek őrizetbe Berlinben (HírTV)
300 embert vettek őrizetbe Berlinben a koronavírus-korlátozások elleni tüntetésen. A német fővárosban több tízezren gyűltek össze.
aug. 30
9:18
Szoros csatákkal rajtolt az OB I (Sport365)
Egy döntetlent és két 1 gólos győzelmet hozott az első forduló.
aug. 30
9:18
Minden iskola ki tudja választani a megfelelő eljárásrendet (Demokrata)
Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat, de „a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni”.
aug. 30
9:21
Heti Abszurd: Az államkapitalizmus emberei (Alternatív Energia)
„A miniszter megóvja őket attól, hogy látszatérvek miatt korlátozzák személyes és munkavégzési szabadságukat. Vélhetően az sem érv a külügy urának, hogy odahaza gyerek van – például azért, mert az iskola hazaküldte, mert a járványveszély okán digitális oktatásra állt át.”
aug. 30
9:23
Kásler Miklós: Ha valamelyik iskolában megjelenik a fertőzés, ott újra digitális oktatás jöhet (Alternatív Energia)
A miniszter szerint hagyományosan, de a járvány miatt többlettel indulhat a tanévkezdés.
aug. 30
9:24
Itt a lista: ezek a magyar Wizz Air járatok megmaradnak a korlátozások után is (ATV)
A Wizz Air közleménye szerint 2020. szeptember 1-től kezdődően módosítja magyarországi menetrendjét a magyar kormány által újonnan bevezetett utazási korlátozások bejelentését követően. A Portfolio összeszedte, melyek azok a járatok, amelyek megmaradnak.
aug. 30
9:24
Keleten még hőség, nyugaton már lehűlés várható (Háziállat)
Kezdetben derült lesz az ég, majd a déli óráktól nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, illetve a Dunántúl nyugati részén késő délutántól erőteljes gomolyfelhő-képződés is várható, és ott zápor, zivatar is kialakulhat – írja az
aug. 30
9:24
Elkészül a ceglédi vasútfejlesztés (Demokrata)
Vasárnap befejeződik a ceglédi (100a) vasútvonal bevezető szakaszának felújítása.
aug. 30
9:30
Úgy tűnik, megdőlt a Földön a melegrekord: 54,4 fokot mértek (Portfolio)
Megdőlhetett a Földön a melegrekord és rekordmennyiségű jég olvadt el Grönlandon, miközben Kaliforniában ismét bozóttüzek pusztítanak - derül ki az InfoRádió hírösszefoglalójából.
aug. 30
9:30
Miért is jobb a WLTP a régebbi tesztciklusnál? (Autónavigátor)
1992 óta volt használatban az "Új" Európai Vezetési Ciklus, azaz az NEDC, ami nagy szerepet játszott abban, hogy az autógyártók
aug. 30
9:30
Egy hónap múlva jár le a társasági adóbevallások beküldésének határideje (Demokrata)
A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz.
aug. 30
9:36
Őrült pletyka kapott szárnyra Szoboszlai Dominikról (ATV)
A 19 éves játékos a hírek szerint a BL-ért kikosarazta az Arsenalt.
aug. 30
9:36
Megszólalt Kásler is az iskolakezdésről: elmondta, kik állnak át digitális oktatásra (Pénzcentrum)
Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
aug. 30
9:36
Kiderülhet, hogy kedvesed nem hozzád való - Egymondatos horoszkóp: augusztus 30. (Glamour)
Ma sok mindenre fény derülhet!
aug. 30
9:36
Engedély nélkül is megtartották a migrációellenes tüntetést Malmöben (Demokrata)
Engedély nélküli és erőszakba torkolló muszlimellenes tüntetés volt a svédországi Malmöben.
aug. 30
9:42
Nem számítanak meglepetésre a montenegroi választáson (Menedzsment Fórum)
Várhatóan továbbra is a három évtizede hatalmon lévő párt adhatja a miniszterelnököt.
aug. 30
9:42
Stresszhelyzetek a gyermekkori hasfájás hátterében (WebBeteg)
A helyes étkezési szokások kialakítását gyermekkorban kell elkezdeni, ugyanis amelyeket gyermekünk megtanul és elsajátít, azokat viszi tovább élete során. A kiegyensúlyozott táplálkozásnak köszönhetően hosszabb, egészségesebb életre van kilátásuk, és nagyobb eséllyel kerülik el őket azok a megbetegedések, amelyek összefüggésbe hozhatóak az étrendde
aug. 30
9:42
Egyszerű, kiadós és olcsó: Cukkinis rakott csirke, a tökéletes vasárnapi ebéd (Femcafe)
Egy jó rakottas mindig megállja a helyét a hétvégi családi ebédeknél.
aug. 30
9:42
Napok óta 75 ezer felett napi új fertőzöttek száma Indiában (Demokrata)
Indiában világrekordot döntött az egy nap alatt beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 78 761 új esetet találtak.
aug. 30
9:44
Ősszel emelkedhet a járványgörbe Szerbiában (Demokrata)
Egyelőre csökken a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában, a szakértők azonban növekedésre számítanak.
aug. 30
9:48
Gyógyszerek toplistája - ezeket szedi a magyar lakosság (ProfitLine)
Magyarországon forgalomban lévő támogatott gyógyszerkészítmények forgalmai adatai ma már nyilvánosak, így mindenki megtudhatja, hogy melyik gyógyszert mennyivel támogatja az állam és ezáltal mennyibe kerül egy doboz gyógyszer ha támogatással vásároljuk meg és mennyi annak hivatalos (TB támogatás nélküli) fogyasztói ára 2020. Cikkünkben a legnépszer
aug. 30
9:48
Koronavírus Magyarországon: megérkezett a vasárnap reggeli adat (Portfolio)
292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 614 fő - derül ki a kormányzati portál vasárnap reggeli jelentéséből.
aug. 30
9:48
A virológus szerint itthon is egyre több a járványtagadó, ami "veszélyes és elkeserítő" (ATV)
Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának vezetője a Növekedés.hu-nak azt mondta, Magyarországon is felerősödtek a vírus- és járványtagadó, valamint az oltásellenes hangok.
aug. 30
9:48
A nyolc között búcsúzott a tavalyi címvédő a strandröplabda ob-n (Sport365)
A Bán Viktor, Kiss Dániel párost a két évvel ezelőtti bajnok egység búcsúztatta.
aug. 30
9:54
Továbbra is lehet majd telefonon gyógyszert felíratni (Alternatív Energia)
Kásler Miklós jogszabály-változtatásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy a lehetőség ne szűnjön meg szeptembertől.
aug. 30
9:54
A kórházi személyzetre támadt három koronavírusos beteg Rómában (Kripto Akadémia)
Miután közölték velük, hogy fertőzöttek, el akartak szökni az egészségügyi intézményből.
aug. 30
9:54
Koronavírus - 292 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt (WebBeteg)
292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
aug. 30
9:54
Koronavírus: itt a vasárnap reggeli magyar adat, csúcson a napi esetszám (Portfolio)
292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 614 fő - derül ki a kormányzati portál vasárnap reggeli jelentéséből.
aug. 30
9:54
Koronavírus: rekordot döntött az új fertőzöttek száma Magyarországon (ATV)
292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
aug. 30
9:54
Közel háromszáz honfitársunk fertőződött meg (Demokrata)
Kilencven koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük heten vannak lélegeztetőgépen.
aug. 30
9:54
Napok óta 75 ezer felett napi új fertőzöttek száma Indiában (Demokrata)
Indiában világrekordot döntött az egy nap alatt beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 78 761 új esetet találtak.
aug. 30
9:56
Befejeződik a ceglédi vasútvonal felújítása (Alternatív Energia)
A menetrendi korlátozások hétfő hajnalban véget érnek, azonban a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása miatt viszont változik a ceglédi elővárosi és a záhonyi sebesvonatok menetrendje.
aug. 30
9:56
Azonnal hazaindult rengeteg magyar a görög tengerpartról (Portfolio)
Azonnal hazaindult rengeteg magyar a görög tengerpartról, hogy elkerüljék a szeptember elsejétől kötelező kéthetes karantént. Erről beszélt egy utazásszervező az RTL Híradónak.
aug. 30
10:00
292 magyarnál mutatták ki a vírust: rekordot döntött az új esetek száma (Pénzcentrum)
292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Az elhunytak száma változatlanul 614 fő, 3759-en pedig már meggyógyultak.
aug. 30
10:00
A nyár legmelegebb napja jön, 38 fok is lehet (SzMo)
Délutántól viszont néhol zivatarok miatt adtak ki figyelmeztetést.
aug. 30
10:06
Letarolta Gödöt a vihar: tegnap óta nincs áram, az óvodánál nagy a baj (ATV)
A polgármester Facebook-oldalán számolt be a károkról, azt írta, tegnap este Gödön vélhetően szuperciklon tarolt, és óriási károkat hagyott maga után.
aug. 30
10:18
A cégek fele már beadta adóbevallását (ProfitLine)
A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
aug. 30
10:18
A Milwaukee Bucks negyedik győzelmét is behúzta (Sport365)
A Los Angeles Lakers is továbbjutott.
aug. 30
10:18
Véget ér a nyár (Háziállat)
Hétfőn napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és délutántól délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, záporeső, beágyazott zivatarok is...
aug. 30
10:18
Messi egyértelművé tette, nincs visszaút számára? (ATV)
Az M4Sport szerint egyre inkább úgy tűnik, esély sincs az argentin zseni maradására.

Keresés