A korábbi éveknél lényegesen nagyobb bizonytalanság övezi 2021-et. Ennek ellenére, a kormány nagyon mérsékelt költségvetési tartalékokkal készül a következő évre, és az utolsó pillanatban ezt még jól meg is vágta, mert másból már nem tudott osztogatni.
Leszállt a Mexikói-öbölben a SpaceX magánvállalat Dragon nevű űrkapszulája a NASA két asztronautájával, Doug Hurley-vel és Bob Behnkennel a fedélzetén.
Megmentette szezonját az angol Arsenal labdarúgócsapata, amely a Chelsea elleni FA-kupa-döntő megnyerésével kiléphet az európai porondra az új idényben. Történt egy vicces dolog az ünneplés közben
A texasi Lori Vick egész életében az egészséges életmódot tartotta szem előtt, sőt személyi edzőként is kereste a kenyérre valót, ám 47. születésnapja után új életcélt tűzött ki maga elé és nagyon kigyúrta magát
Az előző idényben élvonalbeli Debreceni VSC hazai győzelemmel kezdte meg szereplését a labdarúgó NB II-ben: vasárnap a 2020-2021-es idény nyitófordulójában 1-0-ra legyőzte a Budaörs gárdáját.
A két gyermekét egyedül nevelő fiatalasszonyról szól az új török sorozat története. Bahar rengeteg nehézség közepette próbál talpon maradni, egyenesbe hozni sorsukat, miközben a múlt árnyaival is szembe kell nézni. Az Egy csodálatos asszony című sorozat hétfőtől péntekig 15.55-től látható az RTL Klubon (ismétlés másnap reggelente 4.05-kor).
Október 11-én időközi országgyűlési választás lesz Borsod megye 6-os számú választókerületében, ahol a tét a Fidesz elméleti kétharmada. Varga László, megyei szocialista elnök, parlamenti képviselő elmondta: „egy jelölt kell a Fidesszel szemben. Szerintem helyesen, így látja minden ellenzéki párt is ezen a negyven települést magába foglaló körzetbe
Donald Trump a napokban lépéseket tesz kínai szoftvervállalatok ellen - közölte Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában.
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon, ezzel növelte az előnyét az összetettben.
A koronavírus-fertőzések napi száma tovább emelkedett a Benelux-államok közül Belgiumban és Hollandiában. Belgiumban átlag napi 465 fertőzésről számoltak be, ami 78 százalékos növekedést jelent az előző heti adatokhoz képest. Hollandiában az előző héthez képest megkétszereződött az új napi esetszám. Luxemburg csökkenő számú, 62 új fertőzöttről szám
Ma este érhet véget a NASA első magáncéggel közösen szervezett űrexpedíciója. A Crew Dragon űrhajó már levált a Nemzetközi Űrállomásról és a Föld felé halad.
Meglepő bejelentést tett a győri Audi, 6 milliárd euró sorsa vált kérdésessé – írja az Mfor a cégközlönyben megjelent adatok alapján. Ugyanis 6 milliárd euróval csökkenti az Audi Hungária Zrt. az alaptőkéjét, azt követően, hogy tavasszal óriási osztalékot fizetett az anyacégnek. A társaság az okot nem részletezi.
Földvári András az első magyar, aki a világ összes országában járt, erről könyvet is írt. Sorozatunkban az Elmentem világgá! című kötetből mutatunk be részleteket.
Sok ember nem hiszi el az influenszernek, hogy a képeit nem szerkeszti, hogy igazából ilyen vékony a dereka. A fiatal lány derekának bősége ugyanis mindössze 13,7 hüvelyk, azaz alig 35 centiméter.
Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, vasárnapra ismét több mint 1100 új beteget regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma pedig már meghaladta a 72 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból. Magyarországot pedig augusztus 1-jétől a zöldből a vörös zónába sorolta á
Már csak egy nap választja el a nézőket attól, hogy megnézhessék a Konyhafőnök legújabb évadának premierjét, mely egy teljesen új formátummal tér vissza augusztus 3-án.
Mindegy, hogy valaki közúton, vagy repülővel tér haza a sárga vagy piros besorolású országból, karanténba kell vonulnia. Bizonyos feltételekkel hagyhatja csak el az otthonát.
Felfoghatatlan tragédia. Kiugrott a XI. kerület egyik toronyházának 14. emeletéről egy férfi, aki éppen az épület kapuján kilépő, családjával sétálni induló 41 éves Erzsébetre csapódott. Mindketten életüket veszítették.
Hónapról hónapra hamarabb fogy el a kosztpénz – sok háziasszony érezheti, hogy bár nem vásárol többet, jobbat, mást, mégis egyre nagyobb összegeket hagy ott az élelmiszerboltban.