Új Dirty Dancing-film készül Jennifer Grey főszereplésével – jelentette be csütörtökön Jon Feltheimer, a Lionsgate stúdió vezérigazgatója, megerősítve a már júliusban felröppent híreket.
A kormány a munkaerőpiacon is készül a járvány második hullámára, ősszel kerülhet a kormány elé a szaktárca által készített javaslatcsomag, amely a foglalkoztatás további bővítését szolgálja - mondta el a Világgazdaságnak Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Közismert kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonost vettek őrizetbe a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói Debrecenben – tájékoztatta a hatóság észak-alföldi bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense, Simon Béla pénteken az MTI-t.
Az Európai Unió a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban felülvizsgálta és ismét szűkítette azon országok körét, amelyek állampolgárai korlátozásoktól mentesen léphetnek be az Európai Unióba. Pénteken Marokkó került le a listáról.
Jelentősen, a vártnál erősebben nőtt az ipari termelés Németországban júniusban az előző hónaphoz képest, párhuzamosan az új koronavírus által okozott járvány terjedését fékező intézkedések lazításával.
Augusztus elsejétől 33 új kórházparancsnok kezdte meg szolgálatát - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. A kórházparancsnokok mintegy harmadánál történt váltás - írja az MTI.
Földvári András az első magyar férfi, aki a világ összes országában járt, erről könyvet is írt. Sorozatunkban az Elmentem világgá! című kötetből mutatunk be részleteket.
Bár úgy érzi, alakulhatott volna másképp is bokszszövetségi (MÖSZ) szerepvállalása, a korábbi profi világbajnok Erdei Zsolt (46) a csütörtöki elnökségi ülésen lemondott szakmai ügyekért felelős társelnöki pozíciójáról.
Tüntetés kezdődött pénteken délután három órakor a Nyugati térnél. Az eseményt a Facebookon szervezték, nem is demonstrációként, hanem zenés-táncos felvonulásként megnevezve.
A bejrúti robbanás romjai között csaptak össze a tüntetők a rohamrendőrökkel csütörtök este. A rendőrök a parlament épületének közelében könnygázzal oszlatták a tiltakozókat, akik kövekkel dobálták meg őket és üzleteket rongáltak meg. A megmozduláson többen megsérültek.
Kelet felől emelkedve az országban egyre nagyobb területen haladja meg a napi középhőmérséklet a 25 Celsius-fokot, nagyvárosokban akár a 27 Celsius-fokot is – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken az MTI-vel.
Előszőr csak sűrű füst, majd néhány perc múlva hatalmas lángok csaptak fel a veszprémi buszból. A környéken élők először az égő üzemanyag szagára lettek figyelmesek, illetve arra, hogy ellepi a környéket a füst.
A kormány 700 millió forintos alapot hozott létre, hogy a fesztiválszektor újraindulhasson, illetve, hogy 2021-ben is legyenek fesztiválok – mondta Lobenwein Norbert fesztiválszervező, a Music Hungary Szövetség alelnöke a Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-oldalán pénteken.