2020. augusztus 30. vasárnap

aug. 30
7:12
Megnyíltak a szavazóhelyiségek Montenegróban (HírTV)
Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel 7 órakor Montenegróban. A választópolgárok 20 óráig adhatják le voksaikat.
aug. 30
7:12
Kiskeredelemi felmérés: Hatékony párbeszéd, bérlőcentrikus megoldások (Márkamonitor)
A kiskereskedelmi bérlők 98 százaléka a járványhelyzet alatt egyeztetést kezdeményezett az üzlethelyiségek bérbeadóival, akikkel Magyarországon nagymértékben sikerült bérlőcentrikus megoldásban megállapodniuk – derült ki a CBRE Magyarország hazai és régiós kiskereskedelmi felméréséből. A kiskereskedelmi üzletek bérlői egyértelműen az online értékes
aug. 30
7:12
16 megdöbbentő tény a Bibliáról, amelyekről még sosem hallottál – pedig kellett volna (Promotions)
A Biblia a világ legolvasottabb könyve és olyan hatalommal bír, mely képes változtatni egy-egy emberi sorson, életen.
aug. 30
7:12
Globális erő a kínai elektromosautó-gyártásban (newtechnology.hu)
A WM Motor egy kínai autógyártó cég, pontosabban elektromos járművek előállításával foglalkozik. A vállalat neve beszédes: kínaiul a „weima” erős lovat jelent, de érdemes a német elnevezést is figyelembe venni, hiszen a Weltmeister világbajnokot jelent. Egy olyan márka van születőben, amely a belső égésű motorok mindegyikénél nagyobb globális erőt
aug. 30
7:12
Pénzügyminisztérium: A cégek fele már beadta az adóbevallását (Növekedés)
A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
aug. 30
7:27
Tömeges járattörlés a láthatáron a Wizz Airnél (Menedzsment Fórum)
A Wizz Air már vizsgálja a kormány által bejelentett utazási korlátozások lehetséges következményeit a légitársaság üzemeltetésére és amennyiben szükséges módosítják a menetrendet - közölte a légitársaság.
aug. 30
7:30
Durva hőséggel búcsúzik a nyár, zivatarok jönnek (Háziállat)
Akár a 38 fokot is elérheti a legmagasabb hőmérséklet vasárnap, több megyére narancs figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt.
aug. 30
7:36
New York-i tenisztorna - Djokovic a férfi bajnok (Infostart)
A világelső Novak Djokovic nyerte a férfi versenyt a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett keménypályás tenisztornán.
aug. 30
7:36
Mennyi pénz tiltható le a munkabérből adósság esetén? (ProfitLine)
A munkabér hány %-át lehet maximum levonni, letiltani ha végrehajtható bírósági ítélet van tartozás, adósság esetén? Munkabérből való letiltás szabályai, jogi háttere. Hány százalékot lehet a fizetésből levonni ha a tartásdíj a levonás jogcíme? Milyen esetekben lehetsége az, hogy valakinek a fizetése 50 százalékát is letilthatják, levonhatják adóss
aug. 30
7:42
Felmérés: A magyarok 91%-a választana környezetbarát csomagolást (Márkamonitor)
Miközben a fém kevésbé környezetszennyező, mi még mindig inkább műanyagot használunk, derült ki az alumínium- és fémdobozok visszagyűjtését népszerűsítő  mindendoboz.hu felméréséből. A magyar háztartásokban keletkező újrahasznosítható hulladékok több mint fele műanyag.  Érdekes kettősség, hogy bár a fogyasztási szokások nem feltétlen tükrözik, de a
aug. 30
7:42
Adathalászok új módszerrel keresik meg Facebook-oldalak üzemeltetőit (Mínuszos)
Újfajta módszerrel keresik meg adathalászok a Facebook-oldalak üzemeltetőit – hívta fel a figyelmet a rendőrség. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda azt írta, a csalók arra hívják fel Facebook-oldalak üzemeltetőit, hogy igazolják felhasználói fiókjukat. A bejegyzésben egy URL-rövidítéssel álcázott hivatkozást osztanak meg, amelyre kattintv
aug. 30
7:42
Mesterséges és természetes neuronok kommunikáltak az interneten egy kísérletben (newtechnology.hu)
A tudósok először dolgoztak ki, és működtettek sikeresen egy olyan neurális hálózatot, amely lehetővé teszi a biológiai és a szilíciumalapú mesterséges agysejtek kétirányú kommunikációját. A kutatást és annak eredményeit a Scientific Reports folyóiratban ismertették. A Southamptoni Egyetem kísérlete során a kutatók hibrid idegi hálózatot hoztak lét
aug. 30
7:45
Ötös lottó – Kihúzták a nyerőszámokat (Alternatív Energia)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 35. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
aug. 30
7:54
Ronald Reagan és Margaret Thatcher különleges kapcsolata (ATV)
Két nagyhatalmi vezető, két külön világ, sajátos kihívások. Egy egykori hollywoodi színész és egy neme miatt hátrányosan megkülönböztetett, de vasakaratú hölgy diplomáciai kapcsolatából sajátos barátság szövődött az évek alatt, és vitte közelebb egymáshoz Amerika és Nagy-Britannia nemzetét. A Hetek cikke.
aug. 30
8:00
Megszólalt Kásler Miklós az iskolakezdésről: elmondta, mikor kell átállni újra digitális oktatásra a járvány miatt (Portfolio)
Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
aug. 30
8:06
Rekord mértékben csökkent Kanada gazdaságának teljesítménye (ProfitLine)
Rekord mértékben csökkent a kanadai gazdaság teljesítménye a második negyedévben a koronavírus-járvány következtében, de már májusban megkezdődött a kilábalás a válságból.
aug. 30
8:06
Megszólalt Kásler az iskolakezdésről: elmondta, mikor kell átállni újra digitális oktatásra a járvány miatt (Portfolio)
Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A jövővel kapcsolatban Kásler Miklós elmondta azt is, hogy ha néhány iskolában megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osz
aug. 30
8:06
Elképesztően befűtöttek az emberiségnek az idén (Infostart)
Megdőlhetett a Földön a melegrekord és rekordmennyiségű jég olvadt el Grönlandon, miközben Kaliforniában ismét bozóttüzek pusztítanak.
aug. 30
8:09
Iskolakezdés: nagyobb a szülők felelőssége, mint gondoltuk - Friss hírek 2020. augusztus 30. 07:57 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/30/1515/
aug. 30
8:12
Kásler megszólalt a tanárok bruttó 500 ezres kiegészítéséről (ATV)
Szerinte az ellenzéki sajtóban megjelent, ezzel ellentétes információkra nincs más magyarázat, minthogy "feszültséget akarnak gerjeszteni a pedagógusok között.
aug. 30
8:12
Kánikulával ér véget a nyár (Háziállat)
Kezdetben derült lesz az ég, majd a déli óráktól nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, illetve a Dunántúl nyugati részén késő délutántól erőteljes gomolyfelhő-képződés is várható, és ott zápor, zivatar is kialakulhat. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A l
aug. 30
8:12
Magyar megoldással indult újra az angol rögbiliga (Márkamonitor)
A magyar fejlesztésű ’Seyu – Együtt a győzelemért!’ szurkolói képküldő alkalmazás is szerepet kapott a többhónapos szünet után újraindult angol rögbi élvonal (Gallagher Premiership Rugby) összecsapásain. A sportágban hatszoros angol bajnok Wasps (Darazsak) hazai mérkőzésein élőben küldhettek fotókat a szurkolók a magyar applikáción keresztül, amely
aug. 30
8:12
Trendváltozás látszik a határon túli iskolákban (Demokrata)
A környező országokban élő magyar családok közül egyre többen választanak magyar iskolát.
aug. 30
8:15
Másodfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt vasárnapra, de zivatarok is jöhetnek (Alternatív Energia)
Akár 38 fokot is mérhetünk, késő estére 20 és 28 fok közé hűl le a levegő.
aug. 30
8:17
Kötéltánc a biztonsági háló fölött (Alternatív Energia)
Hozzátartozik a nagyvárosokhoz a hajléktalanság, de az egyáltalán nem mindegy, hogy hol milyen gyorsan bukkan rá az ellátórendszer a krízishelyzetben élőkre, és mit kínál nekik. Bécs jól áll: sok-sok szociális munkás és program segít a fedél nélkülieknek, illetve a hajléktalanlét határán egyensúlyozóknak. Igaz, a bőkezűségnek ára van: tavaly úgy 30
aug. 30
8:18
Elképesztő felvételek a szupercelláról (Háziállat)
Tegnap a Szombathely-Győr vonalon félelmetesen látványos szupercella...
aug. 30
8:18
Melyik a világ legerősebb hadserege? Magyarország hányadik a listán? (Promotions)
Meglepő rangsor.
aug. 30
8:18
Parlamenti választást tartanak Montenegróban (Demokrata)
Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel 7 órakor Montenegróban, ahol a törvényhozás képviselőit választják meg.
aug. 30
8:24
Szakértő: nagyon komoly erőszak is lehet a fehérorosz tüntetésekből (Infostart)
Bendarzsevszkíj Anton az InfoRádióban azt mondta, Lukasenka elnök folyamatosan változtatja a hatalmi taktikát, a kommunikáció pedig már összeállt – 360 ezer fős haderővel megtámogatva.
aug. 30
8:24
Kristoffé az első szakasz a Tour de France-on (Sport365)
A norvég versenyző Pedersent és Bollt előzte meg.
aug. 30
8:30
Kanada sem engedi be a külföldieket (Infostart)
Kanada további egy hónapig zárva tartja határát a külföldiek előtt a Covid-19-járvány további terjedésének a megakadályozása érdekében.
aug. 30
8:30
Ezek a magyar Wizz Air-járatok maradnak meg szeptembertől: itt a teljes lista (Portfolio)
Szeptember 7. és 30. közt egy nagyobb fokú járatcsökkentés várható, mely során csak a legkeresettebb úti célok maradnak elérhetők az utasok számára - derül ki a légitársaság tájékoztatásából.
aug. 30
8:30
Hatalmas tüntetés volt Mauritiuson (Demokrata)
Mauritius szigetén egészen rendkívülinek számító módon több tízezer ember tüntetett szombaton a kormány ellen.
aug. 30
8:36
Kásler Miklós fontos üzenete a tanévkezdés előtt (Infostart)
Az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy milyen esetekben térhetnek vissza a digitális oktatához.
aug. 30
8:36
Koronavírus: közel 25 millió fertőzött a világon (Portfolio)
Ma reggelre megközelítette a 25 millió a fertőzöttek száma a világban, a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint 24,997 millió esetet regisztráltak eddig. A halálos áldozatok száma már 842,5 ezernél jár. Az Egyesült Államok, Brazília és India a három legfertőzöttebb ország, a legtöbb halálos áldozatot pedig az Egyesült Államok és Brazília után Mexikób
aug. 30
8:36
Több mint kétszáz embert fogtak el a rendőrök szombaton (ATV)
A rendőrség szombati összesítője szerint 206 elfogott személyből 25 körözés alatt állt.
aug. 30
8:36
Százezrekkel emelkedett a fertőzöttek száma a világon (Demokrata)
Már 24 996 456 ember megfertőződött világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 842 499.
aug. 30
8:42
Megszólalt Kásler az iskolakezdésről: elmondta, mikor kell átállni újra digitális oktatásra a koronavírus miatt (Portfolio)
Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A jövővel kapcsolatban Kásler Miklós elmondta azt is, hogy ha néhány iskolában megjelenik a fertőzés, akkor egy-egy osz
aug. 30
8:42
Ma tetőzik a hőség, akár 38 fok, majd késő délutántól markáns hidegfront! (Háziállat)
Ma tetőzik a hőség, majd késő délutántól markáns hidegfront! Ma az ország nagy részén csapadékmentes, száraz idő lesz, sok napsütéssel. Magyarországon az idei év legmelegebb napja várható. A maximumok 32 és 38 fok között alakulnak. A késő délutáni óráktól markáns hidegfront! A hidegfrontnak köszönhetően jelentős változás kezdődik időjárásunkban, dr
aug. 30
8:42
Hódít a gumi melltartó - A nők rosszul vannak tőle, de a férfiak megvadulnak érte (Femcafe)
Te hordanád ezt a különös fehérneműt?
aug. 30
8:42
Az amerikai posta és a magyar vállalkozások számára is a blockchain garantálja a biztonságot (Márkamonitor)
Miben hasonlít az amerikai elnökválasztási kampány levélszavazási rendszere, Ausztrália kiberbiztonsága és néhány magyar azonnali fizetési megoldás? Mindegyik blockchain-alapú lehet a közeljövőben. A technológia ugyanis hamisíthatatlan folyamatvezérlést, hiteles időbeli érkeztetést, valamint garantált változáskövetést biztosít – derül ki az év inno
aug. 30
8:48
Több ezer nő tüntetett Minszkben Lukasenka fehérorosz elnök ellen (Infostart)
A gyülekezési tilalommal dacolva több ezer tüntető nő tartott felvonulást szombaton a fehérorosz fővárosban, követelve Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását.
aug. 30
8:48
Szabad szemmel: herkulesi feladattal néz szembe a magyar határvédelem (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. augusztus 30.
aug. 30
8:48
Megrendítő vallomást tett Soltész Rezső - súlyos vészjelzést küldött a szíve (ATV)
Tíz hónapos kihagyás után tért vissza a színpadra a legendás táncdalénekes, Soltész Rezső, aki tavaly decemberben hirtelen rosszul lett.
aug. 30
8:48
Djokovic nyerte a New Yorki tenisztornát (Sport365)
A szerb játékos Raonicot verte három játszmában
aug. 30
8:48
Rendőrök sebesültek meg a német tüntetéseken (Demokrata)
Összesen mintegy háromszáz embert vett őrizetbe a német rendőrség szombaton Berlinben.
aug. 30
8:50
Közelít a 25 millióhoz a világszerte regisztrált koronavírusos esetek száma (Kripto Akadémia)
A világjárvány már több mint 840 ezer életet követelt.
aug. 30
8:54
Másodfokú figyelmeztetést adtak ki több megyére: komoly hőség, de zivatar is várható (Pénzcentrum)
Vasárnapra a hőség miatt adott ki másodfokú figyelmeztetéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat; néhol 38 fok is lehet, délutántól viszont zivatarok is várhatók. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a veszélyjelzésében
aug. 30
8:54
Nyár végén, de ősszel is imádni fogod mind: Íme az 5 legszebb hazai kastély (Femcafe)
Tökéletes úti célok egynapos kiruccanásokhoz is.
aug. 30
8:54
Szuperolcsó mobilt készül piacra dobni a OnePlus (GSMring)
A Nord egyelőre elég nagy csalódásnak tűnik, rengeteg hibája van a mobilnak és meglehetősen korlátozott az elérhetősége is. A OnePlus viszont nem adja fel, a középkategória után most a belépőszinten is próbálkoznak.  Az Android Central egyik forrása elárul néhány információt egy a közeljövőben érkező OnePlus mobilról, ami jelenleg Clover kódnéven f

Keresés