A hetedik világbajnoki címére hajtó és az összetettben jelenleg is élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) volt a leggyorsabb szombaton a Forma-1-es Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén.
Pep Guardiolát, a Manchester City menedzserét Barcelonában látták! A spanyol sajtó ennek alapján arról íret, hogy az edző azért utazott haza, hogy tárgyaljon Lionel Messivel és az FC Barcelonával a játékos átigazolásáról.
Ma kezdődik az angol labdarúgás 2020–2021-es idénye, a bajnok és a kupagyőztes hagyományos találkozójával, a londoni Wembley-ben. A Community Shieldért a Liverpool és az Arsenal játszik.
A címvédő és a pontversenyben élen álló Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Nemcsak futballszakmailag, hanem pénzügyileg és társadalmilag is rendkívül nagy az értéke annak, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata a skót Celticet kiejtve bejutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc sportközgazdász. A szakértő szerint jól működött az új, egymeccses lebonyo
A Mezőkövesd, két bomba góllal, 2-1-re nyert Pakson az OTP bank Liga 3. fordulójának egyetlen szombati mérkőzésén. Berecz Zsombor is látványos gólt rúgott, de Cseri Tamás…
Az FA Kupa-győztes Arsenal nyerte az angol labdarúgó szuperkupát (Community Shield), miután a szombati, londoni mérkőzésen 11-esekkel legyőzte a bajnok FC Liverpoolt.
Milliók irigylik a 26 éves Georgina Rodríguezt azért, mert a milliárdos futballsztár Cristiano Ronaldo kedvese. Pedig emiatt rendre kirúgták a munkahelyeiről.
A hat kilométeres lassú rajtot követően megtörtént az éles rajt. A mezőny tett egy kört a Debrecen, Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Debrecen útvonalon, majd Hajdúböszörmény és Balmazújváros érintésével Hajdúszoboszló felé veszi az irányt.
Nem jött a beígért eső Belgiumban, így nem volt, ami megnehezítse Lewis Hamilton dolgát. A hatszoros világbajnok rajt-cél győzelmet aratott, és tovább növelte előnyét a pontversenyben.
Martin Braithwaite arra kérte a Barcelonát, hogy MEssi távozás esetán ő viselhesse a Katalánok legendájának tízes mezét - írja Facebook oldalán a M4Sport.
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjon, ezzel tovább növelte az előnyét az összetett pontversenyben.