2020. június 20. szombat

jún. 20
7:12
90 Hz-es kijelzővel érkezett a Huawei Enjoy 20 Pro (GSMring)
Már napok óta tudjuk, hogy most esedékes a Huawei Enjoy 20 Pro bemutatója. Nos az újdonság meg is érkezett, persze első körben csak Kínában érhető el. A Huawei Enjoy 20 Pro egy rövid videó keretein belül tűnt fel a héten, de akkor rögtön megtudtuk azt is, hogy napok múlva bemutatkozik az eszköz. A tegnap végre
jún. 20
7:12
Már decemberben felbukkanhatott a vírus Olaszországban (Demokrata)
Milánó, Torinó és Bologna szennyvizében már decemberben kimutatható volt az új koronavírus.
jún. 20
7:18
Benedek Tibor sosem adta fel, betegen is folyamatosan dolgozott (Ripost)
Hiába tudta, hogy súlyos beteg, nem állt le Benedek Tibor az edzősködéssel. Újpesten négy évig nevelte az utánpótlást, sokak szerint a jövő nagy bajnokait.
jún. 20
7:18
Kiadták a riasztást: felhőszakadással és brutális széllel ront az országra a vihar (Ripost)
A hétvégén sem szabadulunk a viharoktól.
jún. 20
7:18
Egyre több ország utasítja el a kötelező kvótát (Demokrata)
Bakondi György emlékeztetett: kidolgozás alatt áll az EU új migrációs politikája.
jún. 20
7:20
"Anya, segíts rajtam, nagyon fáj!" – kiabálta a magát felgyújtó budapesti fiú (Ripost)
Szörnyű tragédia történt Budapest XVIII. kerületében, ahol egy 18 éves fiatalember felgyújtotta magát.
jún. 20
7:24
Kipróbáltuk a legújabb Suzukit, ami Japánból jön hozzánk is (Autónavigátor)
Nem egy régi modell az aktuális Suzuki Ignis, hiszen 2016-ben debütált, a hazai piacra pedig 2017 elején érkezett meg. Már
jún. 20
7:24
Egyre több ország utasítja el a kötelező kvótát (Demokrata)
Bakondi György emlékeztetett: kidolgozás alatt áll az EU új migrációs politikája.
jún. 20
7:27
Európában már korábban jelen lehetett a vírus (HírTV)
Egészségügyi szakértők szerint a február 20-án azonosított első olasz beteg előtt a kórházakban már januárban felfigyeltek a szokatlanul gyakori tüdőgyulladásokra.
jún. 20
7:30
Új gócpontokra bukkantak Franciaországban (Demokrata)
A reprodukciós ráta három régióban a veszélyesnek tartott egyes érték fölé emelkedett.
jún. 20
7:32
Brazíliában átlépte az egymilliót a fertőzöttek száma (Demokrata)
A hét utolsó munkanapján 54 771 új fertőzöttet regisztráltak az országban.
jún. 20
7:33
Megint drágul, tovább késik a Biodóm (Alternatív Energia)
Soha nem mondta a főváros, hogy saját kasszából akár egy fillért is költ a létesítményre – jelezte Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, hogy ma is kérdéses, miből fejezik be projektet.
jún. 20
7:35
Csenyétei tragédia: a polgármestert is meghallgatták (Alternatív Energia)
– Az, hogy az érintett mentősöket rabosították, és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával hallgatták ki, újabb sebeket tépett fel a családtagokban, hisz ez megerősíti bennük azt: késlekedésük közrejátszhatott a férfi halálában, ha sietnek, és odamennek a házhoz, talán megmenthették volna – mondta lapunknak Kiss István, C
jún. 20
7:36
Változóan felhős lesz az idő szombaton (Háziállat)
Az ország nagy részén változóan felhős idő ígérkezik, többórás napsütéssel, de északkeleten, keleten gyakran lesz erősen felhős az ég.
jún. 20
7:36
Vége a kényszerszünetnek (Demokrata)
A több hónapos leállás mindenkit próbára tett, és most újabb kihívás előtt állnak a sportolók: alkalmazkodniuk kell.
jún. 20
7:36
Mutatjuk a legjobb 3D modellezésre alkalmas laptopokat! (newtechnology.hu)
Korábban azok a szakemberek, akik komoly grafikai munkát akartak végezni számítógépükön – kiváltképp ha egyéni vállalkozókról beszélünk – nem igazán gondolhattak laptopra (kivéve, ha kizárólag Apple eszközökkel kompatibilis szoftvert használtak). Ma már szükség esetén ők is magukkal vihetik a munkát akár egy kávézóba vagy az ügyfélhez, ha szükséges
jún. 20
7:42
Nem örülnek a gazdák az időjárásnak: mi lesz a terméssel? (Háziállat)
Egy hónapja még az aszály jelentette a legnagyobb gondot a mezőgazdaságban, az utóbbi hetekben viszont az eső okoz problémát. A gazdák szerint: nem a mennyiséggel, hanem az eloszlással van a baj.
jún. 20
7:42
Nem csúszik a FIFA 21 megjelenése – itt vannak a dátumok (Promotions)
Ugyan felmerült a kérdés, hogy a koronavírus-járvány miatt csúszik-e a FIFA 2021 megjelenése.
jún. 20
7:42
Izgalmas, eredeti eredmény: a Dell szerint egyre több az adatvédelmi incidens és a kibertámadás (Mínuszos)
A Dell Technologies bejelentette Global Data Protection Index 2020 Snapshot felmérésének eredményeit, amely többek között azt a témát járja körül, hogy a fejlett technológiák milyen hatást gyakorolnak az adatvédelmi felkészültségre. A felmérés eredményei szerint a cégek átlagosan majdnem negyven százalékkal több adatot kezelnek, mint egy évvel ezel
jún. 20
7:48
Mamája után halt a 18 éves budapesti fiú, aki felgyújtotta magát (BorsOnline)
Nagymamája után halt az a 18 éves fiú, aki csütörtök délután felgyújtotta magát a budapesti családi házuk fészerében. A mentőket és a tűzoltókat a szomszédok riasztották a lángoló fiatalemberhez.
jún. 20
7:54
Fontos dologra hívja fel a figyelmet NoÁr új dala (ATV)
A gyermekbántalmazásra hívja fel a figyelmet Noár legújabb dala. A klipet tegnap este mutatták be az Átriumban. A dal azért kapta a 116-111 címet, mert ezt a számot hívhatják a gyerekek, ha úgy érzik, hogy bajban vannak. A hívás anonim, és a híváslistán sem szerepel, így a telefonszámláról sem derülhet ki, hogy tárcsázták.
jún. 20
7:54
Folytatódik a Juventus és a Lazio versenyfutása (Sport365)
Az Atalanta-Lazio összecsapás a két gárda koronavírus-járvány előtti formáját tekintve igazi csemegének ígérkezik.
jún. 20
7:57
A Spurs vezetett, de a Man United állt közelebb a győzelemhez – 1-1! (Infostart)
José Mourinho mindhárom, márciusban sérült ászát, Harry Kane-t, Moussa Sissokót és Hun Szungmint is a kezdő csapatába állította a Premier League, az angol labdarúgó-bajnokság péntek esti rangadóján. A Tottenham 1-1-es döntetlennel kezdett a koronavírus-járvány miatti leállás után a Manchester United ellen.
jún. 20
8:00
Moody's: az Egyesült Államok kikezdhetetlen, a koronavírus sem árthat neki (Portfolio)
Megerősítette az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "Aaa" szintű államadós-besorolását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte azt a véleményét, hogy az amerikai gazdaság és a dollár domináns világgazdasági szerepe továbbra is kikezdhetetlen, és az amerikai gazdaság
jún. 20
8:00
Viharos szél napsütéssel – Ilyen időre kell számítani szombaton, Vas megyében (Háziállat)
Vas megyében szombaton változóan felhős idő ígérkezik, többórás napsütéssel.
jún. 20
8:00
Újabb szobrot döntöttek le az Egyesült Államokban (Videó) (Demokrata)
A tüntetők egy kötél segítségével ledöntötték, majd felgyújtották Albert Pike szobrát.
jún. 20
8:06
Az amerikai igazságügyi tárca bejelentette a Trump szövetségesei ellen nyomozó ügyész távozását, de ő nem mond le (Kripto Akadémia)
„Nem mondtam le, és nem is áll szándékomban lemondani posztomról, amelyre New York-i déli körzet bírái neveztek ki” – közölte Geoffrey Berman.
jún. 20
8:06
Megnyitja az állatházakat a budapesti állatkert (ProfitLine)
Szombattól már nemcsak a szabadtéri bemutatóhelyek, hanem az állatházak is látogathatók a budapesti állatkertben. Bizonyos megelőző intézkedések még ezután is életben maradnak, de a legtöbb állatkerti szolgáltatás újra a járvány előtti rendnek megfelelően vehető igénybe.
jún. 20
8:06
Suzyt kifosztotta a járvány (BorsOnline)
Megszenvedte az elmúlt hónapokat Suzy. A mulatós énekesnő rendkívül rosszul bírja, ha korlátozzák, szabályok kötik gúzsba, így a karanténban töltött hónapokat is nagyon nehezen viselte.
jún. 20
8:08
Szabad szemmel: Orbán csupán a színjáték kedvéért mondott le a rendkívüli jogköréről (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. június 20.
jún. 20
8:09
Hivatalosan is időt nyert a székelyek fontos ügye (HírTV)
Az EP a polgári kezdeményezések határidejének meghosszabbítása mellett döntött.
jún. 20
8:12
Itt a bizonyíték: a következő hetekben valóban felrobbanhat a német ingatlanpiac (Portfolio)
Múlt héten írtunk arról, hogy a következő hetekben több milliárd eurónyi tőke jelenhet meg a német ingatlanpiacon, aminek az első bizonyítékai már most látszanak. Az elmúlt héten ugyanis a Propertyeu.info információi szerint 450 millió euró értékben készítettek elő logisztikai ingatlaneladásokat Németországban.
jún. 20
8:12
Tudomány VS Influencer – A karantén, ami kitágította a teret (Márkamonitor)
Az elmúlt hónapok új dimenzióba helyezték az előadások, rendezvények fogalmát. De mit csináljon egy vállalkozás az „új világban”, ha eddig élő tudományos showkra rendezkedett be, és mit csináljon egy tudományokra specializálódott youtuber, aki nem tud kimozdulni a lakásából.   A válasz akár elcsépelt is lehetne: az on-line világban kezdjünk magunkk
jún. 20
8:12
Harmadjára ugyan, de olyat énekelt a 12 éves kislány, hogy hihetetlen (Promotions)
Ez a kedves kis történet is mutatja, hogy nem szabad feladni.
jún. 20
8:18
Már több mint 1 millió fertőzött van a koronavírus egyik gócpontjában (Portfolio)
Átlépte az egymilliót az új típusú koronavírus fertőzötteinek száma Brazíliában, a halálos áldozatok száma pedig 50 ezerhez közelít - derül ki a brazil egészségügyi minisztérium pénteki tájékoztatásából.
jún. 20
8:18
Eldurvult a helyzet: ledöntöttek egy szobrot Washingtonban a demonstrálók (ATV)
Rasszizmusellenes tüntetők péntekről szombatra virradóra megrongálták egy konföderációs tábornok szobrát Washingtonban, az egyetlent, amelyet az amerikai fővárosban egy déli katonatisztnek emeltek - derült ki a helyi médiában bemutatott videofelvételekről.
jún. 20
8:21
Brazíliában átlépte az egymilliót a fertőzöttek száma (HírTV)
Jelenleg csak az Egyesült Államokban van több fertőzött a világon.
jún. 20
8:21
Merész kijelentés, ezért szakíthatott Aurelio és menyasszonya (Ripost)
Dominika egy sejtelmes bejegyzést tett közzé. Vajon a leírtak miatt ment tönkre a kapcsolatuk?
jún. 20
8:24
Nem bírt a BL-döntőssel a Manchester United (Sport365)
A vörös ördögök a 81. percben egyenlítettek.
jún. 20
8:27
Pokoli vakációt ígér a IFC új horrorja, befutott az előzetes! (Mafab)
Az elmúlt években a horror műfaja ismét a reneszánszát kezdte el élni, és úgy tűnik, hogy mindez egy jó ideig még így is lesz. Az IFC egy igencsak ideglelős produkcióval készül a nyárra, a Rental ráa
jún. 20
8:30
Egy alapdarab, ami mindenkinek jól áll: az ingruha (Joy)
Egy ingruha minden gardróbban elkél! De hogy miért is jolly joker darab, az cikkünkből kiderül.
jún. 20
8:33
Lemondott a Delta Technologies igazgatósági elnöke (Menedzsment Fórum)
Papp Istvánt az egy éve még tevékenység nélküli, üres tőzsdei cégként működő Est Media Nyrt. igazgatósági elnökének kérték fel.
jún. 20
8:36
Új tervei vannak a turulszoborral a XII. kerületnek (Infostart)
Átminősítené a kerület a szobrot, és új második világháborús emlékművet állítana.
jún. 20
8:36
"Beteges, gyalázatos, visszataszító és megmagyarázhatatlan " - Miért vitte haza magával az emberi maradványokat a pátyi boncmester? (Blikk)
Nemrég robbant a hír, egy boncmester emberi maradványokat vitt otthonába – a Blikk munkatársa Gaál Zoltán szerkesztő kommentálja a történteket.
jún. 20
8:36
Átminősítené a turulszobrot a XII. kerület (ATV)
Első világháborús emlékművé nyilvánítaná a budapesti XII. kerületi önkormányzat az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán lévő turulszobrot, amelyet a második világháború polgári és katonai áldozatainak emlékére állítottak 2005 októberében - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
jún. 20
8:36
Újfajta operatív törzs kezd működni, a gazdaságvédelmi (444.hu)
Erről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt, az államigazgatást kritizálva.
jún. 20
8:36
Magokon él Mádai Vivien, még a bundás kenyeret is csicseriborsóból készíti (BorsOnline)
Már nemcsak húst, de tojást és tejet sem fogyaszt Mádai Vivien. A TV2 műsorvezetője állítja, a növényi alapú ételektől sokkal több energiája van, mint korábban.
jún. 20
8:39
Esős, szeles hétvége elé nézünk (Alternatív Energia)
Csaknem az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarok veszélye miatt.
jún. 20
8:39
Bécsben tárgyal majd az amerikai és az orosz követ a fegyverzetkorlátozásról (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok a megbeszélésekre Kínát is meghívta, mert úgy ítéli meg, hogy a három országnak közösen kellene jóhiszemű tárgyalásokat folytatnia a nukleáris fegyverkezés korlátozásáról. Kína mindeddig elutasította a csatlakozást az egyeztetésekhez.
jún. 20
8:41
Járvány: rekordot döntött a fertőzöttek száma, több mint 8,6 millió betegről tudnak (Kripto Akadémia)
Egy nap alatt közel 177 ezer új beteget és több mint 6 ezer új halálos áldozatot regisztráltak.

Keresés