Legalább egy női alapítóval bíró magyar tech startupok jelentkezését is várja a dubaji központú FasterCapital aktuális inkubációs programja. A pályázat keretében kiválasztott projektek akár több mint 600 millió forintnyi befektetést, illetve további inkubációs és mentori szolgáltatást kaphatnak mintegy egy éven keresztül. A programban való részvéte
Június 30-i hatállyal lemondott a Delta Technologies Nyrt. igazgatósági elnöki tisztségéről, valamint igazgatósági tagságáról Papp István. Pappot az egy éve még tevékenység nélküli, üres tőzsdei cégként működő Est Media Nyrt. igazgatósági elnökének kérték fel, hogy találja meg a megfelelő partnert a társaság fundamentumokkal való megtöltéséhez, kép
A koronavírus-járvány hatására, sok cég bevétele visszaesett. A vendéglátóhelyeken kívül, a legnagyobb veszteség talán a különjáratokat indító autóbuszos személyszállító cégeket érte. Március óta szinte teljesen lenullázódottak a bevételeik – írja a 24.hu.
A keddi nap során Észak-Korea felrobbantotta a két Korea-közötti összekötő irodát. A kommunista rezsim azzal indokolja tettét, hogy Phenjan volt az agresszor, amikor is röplapokat kezdett el osztogatni Észak-Korea területén. A konfliktusban pedig központi szerepet kap a diktátor húga, Kim Jodzsong.
A Hewlett Packard Enterprise (HPE) egyre aktívabb szerepet készül betölteni a nagyvállalati informatikai rendszerek fejlesztésében és telepítésében is. Az amerikai székhelyű vállalat elsőként hazánkban helyezi új alapokra működését a nyár folyamán. A nagy váltás lényege, hogy az eddig főként eszközöket és megoldásokat forgalmazó társaság – részben
A SPAR legújabb, 34. INTERSPAR áruháza nyerte el idén hipermarket kategóriában „Az Év Boltja” címet. A tavaly megnyitott tatai INTERSPAR különleges megoldásokkal készült el és környezetbarát technológiákat alkalmaztak az építésekor. Az idén hatodik alkalommal meghirdetett versenyen a SPAR kiskereskedelmi áruházlánc „Az Év Zöld Kereskedője” címet is
A kisvállalkozások (kkv-k) hitelezésének növekedése elősegíti a gazdaság kifehérítését – erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése.
Sokszor bele sem gondolunk, mennyi mindenre használjuk a kezünket: a zöldségüzletben megnyomkodjuk a gyümölcsöket, hogy tudjuk, érettek-e, megvakarjuk a kutyánk füle tövét, hogy örömet okozzunk neki, és kézfogáskor is az érzések alapján következtetünk a másik ember személyiségére. Ezek mind olyan dolgok, amelyekre a végtagjaikat elvesztett embertár
Folytatódik a Margit körút egyik ismert műemlék épületét és környezetét megújító HomeWork ingatlanfejlesztési projekt. Megoldást találtak a telken álló nagy platánfa megóvására is - közölte a fejlesztő Codic Hungary pénteken az MTI-vel.
Mindössze három országban alacsonyabb a termékek és a szolgáltatások árszínvonala, mint Magyarországon – derül ki az Eurostat pénteken megjelent adatából. Itthon átlagosan a kétharmadát kell fizetni a termékekért és szolgáltatásokért, mint az Európai Unióban. De miben van a legközelebb a magyar és az európai árszínvonal?
A szupercellákat a falfelhőkről lehet felismerni, forgó rotációs mozgást végeznek, gyakran kísérik viharos erejű széllökések és jégesők – magyarázta az InfoRádiónak nyilatkozó Simon Gergő, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Az eddig ismertnél 130 ezernél többen halhattak meg a koronavírus-járványban vagy a járvány elleni védekezés „mellékhatásaként” világszerte egy friss tanulmány szerint.
Benedek Tibort már karrierje kezdetén az egyik legnagyobb harcosként tartották számon. Sikereihez persze kellett az is, hogy a legnehezebb pillanatokban is mellette legyen imádott felesége, a modell Epres Panni, aki szintén hatalmas küzdő. Mindent megtett a férjéért. Egészen az utolsó pillanatig.
A hat legjobb tó között végzett a magyar tenger, pedig éppen egy olyan jelenséget vizsgáltak, amely a hazai híradásokban is egyre gyakrabban felbukkan.
Az Eucerin kutatói minden szenvedélyüket és szakértelmüket a bőrápolásnak szentelik. Ez idestova száz éve köztudott, hiszen azóta fejlesztenek klinikailag bizonyított hatékonyságú dermokozmetikai termékeket, amelyek megvédik és megőrzik a bőr egészségét. A bőrgyógyászati kutatásban méltán úttörőnek számító Eucerin időközben újabb területen vált éll
A hazai online kiskereskedelmi forgalom 2019-ben elérte a 781 milliárd forintot, ez 17 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – derül ki a Reacty Digital és az eNET Internetkutató közös e-kereskedelmi kutatásaiból. A legnépszerűbb online vásárolt termékkategóriák a ruházat/cipő/táska (57 százalék), a mobiltelefon és kiegészítők (56 száz
Halott újszülöttet találtak a szántóföldön, egy bokor közelében a Heves megyei Tarnaméra közelében. A gyerekkel a gyanú szerint az anyja végzett, nem sokkal azután, hogy megszülte. A helyiek szerint a 30 év körüli nő a közeli Tarnazsadányban élt, több gyereket is szült, de egyik sem vele élt.
Csehországban az első öt hónapban 399 861 személygépkocsit gyártottak, 35,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, májusban a koronavírus-járvány miatti visszaesés 52 százalékos volt - közölte a cseh autóipari szövetség pénteken Prágában.
Ismét elérhető közelségbe került a külföldi nyaralás, ahogy a határok megnyíltak, és a járványhelyzet javult. A magyar turisták kedvelt úti céljai közül sok olyan ország van azonban, ahol a járvánhelyzet még mindig kedvezőtlen, míg más országok - a hivatalos adatok szerint - szinte teljesen megszabadultak már a vírustól. Olaszország és Spanyolorszá
Meglehetősen változatos képet mutat a budapesti újlakás-piac: egyrészt az organikus lassulás már hónapok óta érzékelhető, jócskán visszaesett az építési kedv; másrészt viszont az árakon továbbra sem nagyon látszik a trendforduló.
Az elmúlt 4 évben növekedett a környezettudatos hozzáállás a magyar lakosság körében, ennek ellenére az italos kartondobozok kétharmada még mindig a kommunális szemétgyűjtőkbe kerül – derül ki az Italos Karton Egyesülés online felméréséből. A résztvevők válaszai alapján 10-ből 9-en szelektíven gyűjtik a papír hulladékot, a tejes és gyümölcsleves do
Már napok óta tudjuk, hogy most esedékes a Huawei Enjoy 20 Pro bemutatója. Nos az újdonság meg is érkezett, persze első körben csak Kínában érhető el. A Huawei Enjoy 20 Pro egy rövid videó keretein belül tűnt fel a héten, de akkor rögtön megtudtuk azt is, hogy napok múlva bemutatkozik az eszköz. A tegnap végre
Hiába tudta, hogy súlyos beteg, nem állt le Benedek Tibor az edzősködéssel. Újpesten négy évig nevelte az utánpótlást, sokak szerint a jövő nagy bajnokait.
Egészségügyi szakértők szerint a február 20-án azonosított első olasz beteg előtt a kórházakban már januárban felfigyeltek a szokatlanul gyakori tüdőgyulladásokra.