Térfigyelő kamera tisztázhatja a Szabolcs megyei településen történt tragédiát – hívta fel lapunkat – egyelőre névtelenséget kérve – egy helyi informátorunk.
Rengeteg sportesemény lemondásra vagy halasztásra került a koronavírus miatt, köztük az eredetileg 2020-ban esedékes tokiói olimpiai is. Most két nagyváros maratonjának is keresztbe tett a világjárvány; elmarad a New York-i és a berlini maraton is.
Úgy tűnik újabb fogalom jelenik meg a HR egén, a munkavállalói élmény helyett a humán élmény menedzsment, ami a korábbinál is nagyobbat „markol”. Legalábbis ez volt az egyik fogalom, ami uralta az SAP globális konferenciáját, a SAPPHIRE NOW Reimagined-et, ami a járvány miatt online zajlott.
Súlyos vád ez egy politikustól, aki amúgy a maga részéről a higgadt párbeszéd híve, de nem tudta elfogadni a javaslatokat, amelyekkel az egyetem autonómiáját akarták volna garantálni.
100 ezernél is több panasz érkezett, a világ egyik legnagyobb gyógyszer- és vegyipari vállalata pedig inkább kártérítést fizet, mint hogy bíróságon védje meg magát.
Az biztos, hogy a bíró nem nekik fújt. Az utolsó forduló előtt előzte a Mezőkövesdet a felcsúti csapat. Ha a Puskás szombaton nyer, indulhat az Európa-ligában.
Sokszor érzed azt akár cégvezetőként, akár vállalkozóként vagy egyszerű magánfelhasználóként, hogy a legkisebb IT- probléma is akadályoz a munkavégzésben vagy akár teljesen ellehetetleníti azt? A vállalatod fejlesztéséhez szükség lenne egy új weboldalra, esetleg webshopra, vagy egy olyan emberre, aki menedzseli a felhőben futó alkalmazásaid?
16 ezer lélegeztetőgépet rendelt Magyarország összesen 300 milliárd forint értékben és már közel 10 ezer új gép meg is érkezett - derült ki Menczer Tamás államtitkár szerdai nyilatkozataiból. Miközben a kormány a koronavírus-járvány legrosszabb forgatókönyvének megvalósulása esetén is 8500 lélegeztetőgép-igénnyel kalkulált és a csúcson egyszerre 82
Ma, azaz szerdán egy napra fellélegezhetünk, az előrejelzések szerint úgy tűnik, nem lesz eső, azonban a következő napokban megint változékony időjárásra kell számítani. Hűvös nem lesz, de zápor, zivatar bárhol előfordulhat, sőt, ahogy telnek a napok, egyre több helyen kell ilyesmire számítani. Az országos Meteorológiai Szolgálat ezért figyelmeztet
Ásványvizes palackokból építette meg a híres párizsi Louvre mellett álló üvegpiramist egy nyugdíjas házaspár az otthona mellett, egy csendes kis Veszprém megyei faluban.
Bezártak két párizsi általános iskolát elővigyázatosságból, miután koronavírusos eseteket tártak fel, de járványgóc nem alakult ki egyik helyen sem – közölték szerdán a francia egészségügyi hatóságok, alig két nappal azután, hogy ismét kötelezővé tette a kormány a bejárást az iskolákba a július eleji tanévzárásig.
El akartuk kerülni azt, amit több nyugati országban láttunk, hogy az orvosnak kelljen eldöntenie, kinek jut lélegeztetőgép és kinek nem, ki élhet, illetve kinek kell meghalnia – mondta Menczer Tamás az M1 aktuális csatornán.
Az előzetes becslések alapján legalább 125 millió hrivnya (mintegy 1,47 milliárd forint) kárt okoztak eddig Kárpátalja megyében az utóbbi napok nyugat-ukrajnai esőzései nyomán kialakult áradások – közölte szerdán Olekszij Petrov kárpátaljai kormányzó hivatala.
A Lazio szenzációsan kezdett Bergamóban az Atalanta ellen, az első negyedóra végén már 2-0-ra vezetett. Ám a Bajnokok ligájában még versenyben lévő Atalanta a folytatásban fordított és 3-2-re nyert.
Törökországban szerdán az előző napi 1268 után tovább emelkedve ismét 1500-hoz közeli értékkel, 1492-vel nőtt a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek a száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter szerda esti ankarai sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszámolt, hogy a regisztrált esetek száma ezzel 191 657-re nőtt.
A szlovén kormány makrogazdasági intézete (Umar) szerdán módosította az idei koronavírus-járvány okozta GDP-csökkenésre vonatkozó előrejelzését, és 7,9 százalékos visszaesésre számít az eddigi 8,1 százalékról, amely áprilisi becslés volt.
Bármelyik pillanatban kitörhet a kánikula, és ilyenkor igazán jó, ha a hűtőnkből már csak ki kell venni a hűsítő finomságokat és rögtön fogyaszthatjuk a jégkrémeket, fagyikat. A SPAR friss akciós szórólapja az érett nyárra készíti fel vásárlóit és segít, hogy jó áron tárazzunk be a jeges ínyencekből. Az akció 2020. június 25-től 2020. július 1-ig é
A Lidl Magyarország eleget téve 2018-as vállalásának, áruházaiban már nem kaphatóak az egyszer használatos műanyag termékek. Az alternatív és a minél fenntarthatóbb, környezetbarát termékekre való átállásnak köszönhetően a vállalat így mintegy 37 tonna műanyagot takarít meg.
Júliustól tovább enyhítenek a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokon Ausztriában - jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár, Werner Kogler alkancellár és Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerdán egy bécsi sajtótájékoztatón.
Fő az elővigyázatosság! Nem bízta a véletlenre Britney Spears (38) és szerelme, Sam Asghari (26) személyi edző, amikor a napokban a végeláthatatlan, kéklő vizű óceán egyik elhagyatott partszakaszára mentek strandolni.
A tokenizáció eddig főleg az olyan mobilfizetési megoldásokból volt ismert, mint az Apple Pay vagy a magyar banki mobiltárcák. A Mastercard ezen megoldását vezeti be most az Amazon 12 országban (Észak-Amerikában, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Európában). A tokenizáció során az elsődleges kártyaszámot (PAN) egy alternatív kártyaszámmal vagy
Egyre bizarrabb részletek derülnek ki a pátyi horrortanya tulajdonosáról, aki 60 hordónyi emberi maradványt tárolt az udvarán. A gyűjtő, a halottszállító R. Dénes szabadlábon védekezhet.
A világ 155 – összességében több mint 2,4 milliárd dollár piaci kapitalizációval bíró és 5 millió munkavállalót képviselő - globális nagyvállalata közös nyilatkozatban szólítja fel a világ kormányait arra, hogy a koronavírus-járványt követő gazdaságélénkítő csomagjaikat hozzák összhangba a legfrissebb klímatudományi eredményekkel. A világ egyik leg
Díjnyertes filmekből rendez fesztivált a Cirko-Gejzír mozi 2020. július 2. és 29. között. Több mint nyolcvan film, frissítő italok és nyári hangulat várja a közönséget az ötödik kerületi artmoziban má
A fővárosban a legmagasabb, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a legalacsonyabb az öregségi nyugdíjasok aránya az összes ellátotton belül - derül ki e sokak számára talán meglepő adat a KSH kiadványából.
A jegybank keddi, váratlan kamatdöntése miatt tovább gyengült a forint, a lépés hatására ugyanakkor kedvezőbbé válhatnak egyes hitelek törlesztőrészletei és könnyebben talpra állhat gazdaság.
Bár már három éve annak, hogy véget ér a sorozat, az igazi rajongók a mai napig szívesen olvasnak kedvenceikről. Nosztalgia gyanánt hoztunk egy igazán izgi sztorit!
A vártnál sokkal jobban kezelték a koronavírus okozta válsághelyzetet a hazai kisvállalkozók, a számlaforgalmi adatok és a hitelfelvételi kedv alakulása alapján a szektor gyors visszarendeződésre lehet számítani – derül ki az Erste Bank adataiból. Júniusban a kisvállalkozások számlaforgalma várhatóan 11 százalékkal haladja meg a tavalyit. Az Erste
Egyelőre úgy tűnik, hogy a belföldi pihenés lesz az idei év legnépszerűbb vakációs megoldása, várhatóan a megszokottnál is nagyobb lesz a hazai üdülőhelyek autós forgalma, így nagyon fontos, hogy az autónkat megfelelően felkészítsük a nyárra. Az ORFK-OBB és a Continental közös sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy nyáron is kiemelt fig
Az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) fokozta az átláthatóságot, a személyes adatok védelmét, érvényesíthető jogokat biztosított az embereknek, és új európai irányítási és jogérvényesítési rendszert hozott létre – közölte az Európai Bizottság az általános adatvédelmi rendeletről kiadott jelentésében. Két évvel az GDPR hatálybalépése után közzéte
Az elmúlt időszakban jelentős változás állt be az időjárásban, ami kihatással van a növények egészségügyi helyzetére. A korábbi tartós aszály elmúlt, sokfelé viharokkal, jégesővel tarkított időszak következett be. A csapadék eloszlása igen szeszélyesen alakult, helyenként belvízben állnak a növények, másutt fákat csavart ki a szélvihar.