A koronavírus-járvány átírta a kormányzat gazdasági terveit, lehetővé tette a fő ellenzéki jelölt lecserélését, a kampányra rányomta bélyegét a tavaszi aszály, majd a júniusi árvíz, és kampánytémává vált a lengyelországi amerikai katonai jelenlét várható növelése is.
A bajnok Ferencváros győzelemmel zárta a 2019–2020-as idényt, s ez már eldöntötte, hogy a Puskás Akadémia végez a harmadik helyen. A felcsúti legénység nyert a Bp. Honvéd ellen 2-1-re, így négypontos előnnyel zárt a Mezőkövesd előtt.
Svájcban is kijött a jó idő, ráadásul alig egy hét van hátra a Forma-1-es idény kezdetéig, így Kimi Räikkönen még kihasználta az utolsó napokat arra, hogy a gyerekekkel közösen megfürdesse saját Ferrariját.
Mintegy 180 helyszínre kellett kivonulniuk az ország 14 megyéjében a tűzoltóknak a péntek éjszakai vihar miatt - közölte Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője szombaton az MTI-vel.
A Barcelona egykori sztárjátékosa és a világ egyik legjobb labdarúgójának tartott Ronaldinho két évvel visszavonulása után ismét visszatérhet az aktív fociélethez.
A brit kormány péntek esti jelzése alapján a jövő hónapban várhatóan enyhülnek vagy megszűnnek számos európai ország esetében a brit beutazási karanténelőírások.
Több mint 52 féle gyógyszerhatóanyag dunai jelenlétét mutatta ki egy friss tanulmány, amiből 32 jut el a budapesti ivóvízbe – írja a Víz, Gáz, Fűtéstechnika szaklap.
Furcsa hétvégék várnak a Forma-1 mezőnyére az előttünk álló időszakban, a koronavírus-járvány okán hozott intézkedések miatt ugyanis semmi sem lesz olyan, mint ahogy megszoktuk.
Tizenhatezernél is több óvodai férőhely létesült 2010 óta, a programba bekapcsolódó katolikus és református egyháznak köszönhetően ez a szám több ezerrel fog növekedni a közeljövőben - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Székesfehérváron, az Olajfa református óvoda alapkőletételi ünne
Vasárnap végre megérkezik az igazi nyár és a strandidő, sok napsütésre számíthatunk. A hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul majd, délután viszont zápor és zivatar alakulhat ki ÉNy-on és ÉK-en.
A Debrecen búcsúzik a labdarúgó-bajnokság élvonalától, miután az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a vendég Pakssal, amely ezzel bennmaradt.
Miskolcon hatalmas károkat okozott a vihar. Még most is dolgoznak a helyreállításon, ahol péntek délután és szombatra virradó éjjel többször is özönvízszerű esőzésekkel kísért vihar csapott le. A nagy mennyiségű csapadék több helyen okozott villámárvizeket, illetve mosott zúzott követ, sarat és más hordalékot az utakra.
Amikor az emberek megnősülnek, gyerekük lesz, ballagás van, szalagavató, meg más hasonló jelentőségteljes és vidám ünnep, hajlamosak héliumos lufikat eregetni az égbe. Ez történt valahol a Tápióság környékén, a lufi pedig egy természetvédelmi területen landolt.
Az eredeti tervtől eltérően nem kettő, hanem ötnaponta tesztelik majd a Forma-1-es személyzetet a versenyek helyszínein, így már a szezonnyitó Osztrák Nagydíjon is.
Mint írtuk, a Debrecen kiesett az NB I-ből, miután szombaton, az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában 1-1-es döntetlent játszott a vendég Pakssal, amely ezzel bennmaradt.
Havi 250-350 ezer forint nettó fizetés szükséges a megélhetéshez a magyarok relatív többsége szerint – írja a Napi.hu, a Pulzus Kutató által készített felmérés alapján.
Életének 71. évében pénteken elhunyt Radványi György, Ybl Miklós-díjas építőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagja - közölte az MMA szombaton az MTI-vel.
Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es világbajnoka reagált Bernie Ecclestone szavaira, aki azt mondta, a fekete emberek sokszor rasszistábbak, mint a fehérek.
A napallergiás reakciókat a bőrbe hatoló és a bőrsejteket károsító, túl erős UVA – de ugyanúgy UVB – ultraibolya sugárzás váltja ki. A bőr immunreakcióval védekezik a napsugárzás ellen.
A klimax előbb-utóbb minden nő életében bekövetkezik, és a legtöbben félve tekintenek rá. Dr. Hetényi Gábor, a Nőgyógyászati Központ szakorvosa azokat a kérdéseket válaszolta meg, amelyek a leggyakrabban hangzanak el a rendelőben ennek kapcsán.
Martin Scorsese munkásságnak kedvelői, és úgy általában a filmrajongók körében máig vita tárgyát képezi, hogy vajon a rendező valóban A tégla című krimijével érdemelte-e a pályafutása első és eddig eg
Az egyszerű derékfájdalom legtöbbször otthoni kezeléssel is javul, bizonyos esetekben azonban nem szabad halogatni az orvoshoz fordulást, mivel a derékfájás komolyabb betegségek tünete is lehet.
Az Analysys Mason azt jósolja, világszerte a távközlési cégek az FTTP-fejlesztésekbe fognak a legtöbbet invesztálni. Az Analysys Mason elemzőcég májusban azt vizsgálta, hogyan tervezik a távközlési szolgáltatók a jövőbeni beruházási költéseiket. A felmérés szerint az optikai kábel a végfelhasználóig (FTTP) fejlesztése lesz a leginkább jellemző, ami