A Budapest Honvéd kétgólos előnyről 2-2-es döntetlent játszott a vendég MTK Budapesttel a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójának vasárnapi játéknapján.
"A DK-s mikulás a kijárási korlátozás alatt is dolgozik. A videó végén egy különös személy köszönetet is mond neki." - ezzel a felütéssel osztott meg videót a Demokratikus Koalíció a Facebook-oldalán.
Egyre nagyobb a nyomás a szlovén kormányon, hogy enyhítsen a koronavírus-járvány megfékezésére hozott szigorításokon, feloldjon néhány olyan, az üzletekre, a síközpontokra és a szolgáltatásokra vonatkozó korlátozást, amelyek elhagyása kevésbé kockázatos.
Az ellenzéki összefogás, valamint a 2022-es választási győzelem utáni kormányzás leglényegesebb lépéseit foglalta össze 14 pontban Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint a pártok még fognak egymással vitatkozni, de arra ígéretet tett, hogy a választási győzelmük esetén igazságot fognak szolgáltatni. Pulai András szerint Gyurcsány Ferenc posztja azt
Egy friss nemzetközi felmérés szerint 10-ből 6 cég tudatosan felgyorsította idén a digitális transzformációt, miközben a döntéshozók 66%-a nyilatkozott úgy, hogy számos olyan fejlesztést sikerült megvalósítaniuk, melyeket korábban nem tudtak. A Stylers Group összegyűjtötte, milyen trendekre kell odafigyelni 2021-ben, ha tartani akarjuk a lépést: ma
A közgyógyellátás 2021-ben is a szociálisan rászorult személy részére az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulás, mely egy természetbeni juttatás. Kinek jár és mennyi az összegel a közgyógy ellátásnak 2021-ben? Közgyógy ellátás igénylése 2021-ben. Mekkora a gyógyszer
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) vezetője szerint az sem okozna fennakadást a koronavírus ellen kidolgozott vakcinák importjában, ha nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió kereskedelmének jövőbeni feltételrendszeréről folyó tárgyalásokon.
A koronavírus-járvánnyal összefüggésbe hozható, soha nem tapasztalt érdektelenség övezi Romániában a parlamenti választásokat, amelyeken képviselőket és szenátorokat választ a következő négy évre az ország mintegy 19 millió szavazópolgára a kétkamarás bukaresti parlamentbe.
Az eddig is közismert tény volt, hogy a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint, az elhízás és a dohányzás a szív-érrendszeri betegségek rizikófaktorai. Most dr. Sztancsik Ilona, a Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a rossz fogak és a szívbetegségek kapcsolatára hívta fel a figyelmet.
Egy ideje már tudtuk, hogy a Facebook applikáció is idővel megkapja a sötét módot. Az újítást a legutóbbi frissítés elhozta minden felhasználó számára. Mutatjuk, hogyan tudjátok bekapcsolni. Egyeseknél korábban rövid időre már elérhetővé vált a Facebook sötét módja, aztán eltűnt a beállítások közül. Most viszont egységesen mindenkinél aktiválta a F
Ha rendben lezajlik az oltási kampány. Időközben egyre égetőbb a kérdés, fogják-e vámok és adminisztrációs kihívások hátráltatni a britek vakcinabeszerzéseit a brexit megvalósulása után.
A DK-s politikus Facebook-oldalán osztott meg egy fotót, melyre azt írta: "Ferenc pápa, ha itt élne már megszólalt volna Demeter ügyében. Magyarországon egyházának vezetői ezt nem érezték fontosnak..."
A Látni és látszani kampánysorozat részeként szaloncukor mellé különböző hasznos tárgyakat is kaptak a Mikulástól az autósok és a gyerekek Zalaegerszegen.
Tavaly ilyenkor már a bérletek 40 százaléka elkelt a Sziget fesztiválra, most viszont az sem biztos, hogy 2021-ben meg lehet-e tartani. Gerendai Károly arról beszélt, márciusig kell eldönteni, idén lesz-e Sziget, és ha igen, akkor mekkora
Mick Schumacher, a legendás hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia nyerte meg a Forma-2-es világbajnoki sorozatot. A 21 éves német pilóta jövőre már a Forma-1-ben szerepel majd, a Haas istálló színeiben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/06/2626/
Az útiköltségen és a belépőn kívül még egy jókora büntetéssel is számolhatnak azok a pécsi szurkolók, akik még a zárt kapuk elrendelése előtt jártak Szegeden a kedvenceiket elkísérve. A napokban postázták ki nekik a határozatot, amelyben a szabálytalan maszkviselés miatt sorra büntették őket, ráadásul az MLSZ valamennyi rendezvényéről is kitiltottá
Tovább szigorítják a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozásokat Bajorországban - jelentették be vasárnap Münchenben a német tartomány kormányának rendkívüli ülése után.
Ahogy azt már egy hete megjósolták, hatalmas havazás érte el Ausztria déli részeit. Kelet-Tirolban, Karintia nyugati felén és Tirol Olaszországgal határos hegyvidékein egyre kritikusabb a helyzet. Külvilágtól elzárt települések, kitartó havazás.
A szaloncukor minden évben elkerülhetetlen eleme a karácsonynak. Legyen egy tálba halmozva, vagy lógjon a fán, szinte mindenki lakásában ott díszeleg valahol, és csak arra vár, hogy a kíváncsiskodók felfedezzék, vajon milyen ízű is lehet. A bolti édességnél azonban sokkal jobb, ha mi magunk készítjük el a szaloncukrokat.
A tavaly óta ellenzékbe vonult Szociáldemokrata Párt (PSD) meglepetésszerű győzelmét vetíti előre a parlamenti választásokon a vasárnap esti urnazáráskor közzétett exit poll, amely szerint a PSD másfél százalékponttal megelőzi a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló, kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Pártot (PNL).
A főpolgármester döntése szerint újabb öt évig vezetheti a Radnóti Miklós Színházat Kováts Adél, aki az InfoRádiónak azt mondta: a teátrum ezután is bemutatkozási lehetőséget biztosít a kortárs drámaíróknak, és teret ad a női alkotóknak.
Tovább szigorítják a koronavírus második hulláma miatt bevezetett korlátozásokat Bajorországban, miután nem sikerült lelassítani a vírus terjedését. Ausztriában már három hete bezártak és digitális oktatásra álltak át az iskolák, csak a létfontosságú árucikkekkel kereskedő üzletek maradhattak nyitva. Az intézkedéseknek köszönhetően sikerült megfogn
Tovább erősödhet a carsharing szolgáltatók jelenléte a cégek életében: az elmúlt években a céges flotta piacon jelentek meg a kulcsos autók és taxik riválisaként, most adómentes béren kívüli juttatásként a cafeteria világát is meghódíthatja a közösségi autózás. Elsőként a GreenGo rendszere teszi lehetővé a vállalati e-autózást.