Csalódott, ugyanakkor megérti a Mercedes Forma-1-es csapatának döntését az istálló tartalékversenyzője, Stoffel Vandoorne. A belga pilóta szerint George Russell megérdemli a lehetőséget Lewis Hamilton helyetteseként.
Még csak egy éve ismerte meg szerelmét Mohamed Fatima, de a dolog kettőjük között annyira komoly, hogy már az eljegyzés is megtörtént, és a közeljövőben babát is szeretnének.
Hajnali 2-kor, a fürdőszobában érte a Mercedes-főnök Toto Wolff telefonhívása George Russellt, aki a hétvégi Szahíri Nagydíjon Lewis Hamilton autójával versenyezhet majd.
Majd egy korábbi állapot szerint építenék vissza az épületet. A Partizán szerezte meg a terveket, melyek valódiságát a Kossuth tér átépítéséért felelős Wachsler Tamás is megerősítette.
Néhány különleges, ám mégis klasszikus ínyencséggel igazán egyedi Mikulás-csomagot állíthatunk össze, aminek a felnőttek és a gyerekek egyaránt örülnek majd.
Olaszországban az elmúlt huszonnégy órában 993 beteg halt meg a koronavírus-fertőzés következtében az egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint. Ez a legmagasabb szám a koronavírus-járvány február végi kezdete óta.
A jelenleg még a McLaren színeiben versenyző Carlos Sainz elárulta, jövőbeli csapata, a Ferrari kőkeményen dolgozik azon, hogy már a szezonvégi abu dhabi teszten autóba ültethesse őt.
A koronavírus-elleni vakcina ingyenes lesz Franciaországban, az oltási kampány az idősotthonban élők és dolgozók, egymillió ember beoltásával kezdődik, februárban 14 millió veszélyeztetettnek számító ember veheti fel az oltást, majd tavasz folyamán a lakosság fennmaradó része - jelentette be Jean Castex miniszterelnök az oltási menetrendről tartott
Vérplazma-készítménnyel életeket menthetünk a koronavírus-járvány alatt - hívta fel a figyelmet az igazságügyi miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
A csinos modellről ezúttal egy teljesen természetes fotó készült, amin Palvin Barbi otthon a körmét reszelgeti egy köntösben, amely látni engedi szexi fehérneműjét is.
Döbbenetes fotók kerültek napvilágra nemrég Cathy Henry, hobbi városkutató jóvoltából egy ír menedékházról, amit valójában arra használtak, hogy elmbeteg embereket tartsanak fogva - embertelen körülmények között.
A járványhelyzetben még keresettebbé váltak, még inkább felértékelődtek a zöldövezeti otthonok. A Thermal Zugló lakópark új üteme éppen egy ilyen páratlanul jó helyszínen, a Rákos-patak teljes megújulás előtt álló zuglói szakaszának közvetlen szomszédságában kínál minőségi, kertvárosi lakásokat.
A kormány támogatja a vállalkozásokat abban, hogy minél korszerűbb technológiákkal, minél piacképesebb termékeket gyártsanak és szolgáltatásokat nyújtsanak, ezért különösen jó hír, hogy idén, a koronavírus-járvány idején a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt pályázaton 156 cég jutott összesen több mint 59 mil
Hetzman Béla lett a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának új elnöke, Lepsényi István pedig a felügyelő bizottság új vezetője, egyben az auditbizottság egyik új tagja az igazgatóság rendkívüli közgyűlési hatáskörben hozott döntése alapján - közölte a járműgyártó társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Az, hogy a pár milyen eljárást alkalmaz a nem kívánt terhesség elkerülésére, sok tényező függvénye, érdemes átgondolni a választott módszer hatékonyságát, kockázatait és költségvonzatát is.
Közösségi tartalommegosztó és szemléletfejlesztő médiaplatformként definiálja magát egy új magyar alkalmazás, amely saját fejlesztésű algoritmus alapján, mérőszámokkal ad visszajelzést arra vonatkozóan, mennyire vagyunk környezettudatosak, és milyen fejlődést mutatunk ezen a területen. A térítésmentesen letölthető Holnapp mobiltelefonos alkalmazás