A világbajnok kajakozó, Kucsera Gábor bár a végletekig küzdött, a Farm VIP kalandreality fináléjában így is csak második lett. Hiába a fájdalmak, nem adta fel a játékot, egy nagy élménynek, mókának fogta fel a Farmlétet. A sportoló a Life.hu-nak azt is elmondta, milyen volt a felesége nélkül az az egy hónap.
A funkcionális edzőként dolgozó egykori exatlonos nyerte a Farm VIP kalandreality-t. Novák Zalán maga sem gondolta volna, hogy ilyen sokáig eljut, de úgy véli, a sikere kulcsa abban rejlett, hogy gyorsan tanult. A Life.hu-nak azt is elárulta, annyira a szívéhez nőtt a tanya, hogy szívesen maradt volna.
Két 88 éves nőre kért felfüggesztett börtönbüntetést kedden a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint, hogy a 2018-as választási kampányban törvénytelenül gyűjtöttek aláírásokat egy olyan – az ügyészség által meg nem nevezett – parlamenten kívüli pártnak, amely a választásokon jelölteket állító szervezeteknek járó állami támogatásokra utazott.
Törökországban az elmúlt huszonnégy órában immár ötödik napja rekordszámú beteg vesztette életét a SARS-CoV-2 koronavírus okozta fertőzés szövődményeiben.
Eredetileg a koronavírus-járvány miatt Franciaországban kihirdetett általános karantén feloldásának másnapjától, december 16-tól lett volna ismét látogatható.
A vonatközlekedés felügyeletét ellátó rendszert épített ki a Ferencváros és Székesfehérvár közötti vasútvonalon a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Siemens Mobility.
Az új típusú koronavírus elleni oltások megjelenéséről szóló hírek hatására robbanásszerűen emelkedik a foglalások száma a Lufthansa jövő nyári járataira - mondta a német légitársaság vezérigazgatója egy pénteki interjúban.
Sokan nem tudják, hogy a már hosszú évek óta, egész pontosan 2014. január 1-től életbe lépett adójogszabályok egy új lehetőséget kínálnak számunkra, hogy befizetett adónkról (Szja) rendelkezzünk, méghozzá úgy, hogy az a saját zsebünkbe vándoroljon vissza! Nézzük, hogyan lehetséges mindez!
A modern társadalom, illetve gazdaság hatalmas mértékű igényeinek kielégítése miatt természeti erőforrásaink és energiahordozóink egyre szűkösebb mértékben állnak rendelkezésünkre. Mindennek következtében nem csupán energiaellátásunk, hanem Földünk éghajlatának és ökosztisztémájának állapota is veszélybe került. A visszafordíthatatlan természeti ká
A szaruhártya (cornea) vizsgálata során többnyire két részt vizsgálnak: a felszínt és az átlátszóságot. A szaruhártya rétegeinek pontos vizsgálatához réslámpás vizsgálat szükséges, mely során a résfényt a szaruhártya különböző rétegeire állíthatják.
A mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke 4,1 százalékkal nőtt 2020-ban. A termelési volumen 2,1 százalékkal csökkent, az árak 6,3 százalékkal emelkedtek. A növénytermesztés volumene 2,9, az állattenyésztésé 1,6 százalékkal mérséklődött, a szolgáltatásoké 3,0 százalékkal nőtt – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) "A mezőgazdaság teljesít
Törökország újabb, ezúttal egyenként harmincmillió líra (~1,1 milliárd forint) figyelmeztető pénzbírsággal sújtott több közösségi médiafelületet, köztük a Facebookot, az Instagramot, a Twittert, a YouTube-ot és a TikTokot, amiért a törvény ellenére továbbra sem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót – jelentette az Anadolu török állami hírügynöks
Huszonöt bázisponttal 1,25-ről 1 százalékra csökkentette az irányadó rátát a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) a legutóbbi ülésén - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) pénteken.
Véget ért a középdöntő második szakasza, a következő héten jön A Konyhafőnök VIP Döntője! Séfkabátot húzhat Horváth Sisa, Nagy Alexandra, Oroszlán Szonja, Pokorny Lia, valamint Feke Pál és Serbán Attila! A versenyzők az utolsó középdöntős napon két meglepetés ládával találkoztak, mikor a konyhába léptek. Az első főzés tétje óriási volt, hiszen a
A NAWA Technologies francia cég, amely energiaátalakító berendezéseket és rendszereket állít elő, egy szén nanocsövön alapuló elemelektródot mutatott be, amely állításuk szerint a világon a leggyorsabb a maga nemében. A szupergyors elektróda az akkumulátor teljesítményének változását ígéri. Bemutató videójában a NAWA úgy jellemezte az új technológi
Több tonna gyümölcsöt adományozott a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata a járvány frontvonalában dolgozó kórházak munkatársainak, így fejezve ki köszönetüket az orvosok, ápolók és kórházi munkatársak helytállásáért.
A hatóság szakemberei a piacokat járva gyakran szembesülnek azzal, hogy a származási ország nincs kiírva (pedig minden esetben kötelező), és az esetek jelentős részében a kereskedő vagy a termelő nem is érti, miért kellene ezt megtennie. A késő őszi, kora téli időszakban különösen fontos ez, hiszen ilyenkor pl. paradicsomból magyar, török, spanyol
Az olimpiai és paralimpiai játékok világszintű mobilitási partnereként és a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatójaként a környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert Toyota a magyar olimpikonok közvetlen támogatásából is kiveszi a részét. A világ legzöldebb autógyártója és a MOB bejelentette, hogy a vállalat a korábbi 28 hely
Nyiss webshopot! – így hangzik ma az egyik leggyakoribb üzleti tanács. Arról azonban kevesen beszélnek, hogy nemzetközi szinten az induló webshopok mindössze 10-20 százaléka éli túl1 az első évet. Összehasonlítva a magyarországi vállalkozások átlagos 84 százalék túlélési rátájával2, ez dermesztő adat. A webáruházaknak szeretne segíteni az OptiMonk
Az elemzők által jósoltnál nagyobb bevételt és nyereséget ért el folyó pénzügyi évének második negyedében az Oracle szoftverfejlesztő és -szolgáltató konszern, mivel a koronavírus-járvány miatt egyre többen dolgoznak otthonról, a távmunka pedig növelte a keresletet a felhőszolgáltatások és a szoftverek iránt. A kaliforniai vállalat a novemberrel zá
A szomszédos országokat is sújtja az idehaza oly jól ismert probléma: a jobb fizetés és megélhetés miatt hosszú évek óta Nyugat-Európába költözik az egészségügyi dolgozók egy része, így tudásukkal most már a befogadó országokat segítik a koronavírus elleni harcban. Eközben az anyaországban óriási az orvoshiány, így iszonyatos többletterhelés jut mi