2020. december 2. szerda

dec. 2
15:00
Trump először utalt arra nyilvánosan, hogy újraindulna négy év múlva (444.hu)
A Fehér Házban, egy rendezvényen pendítette meg.
dec. 2
15:00
Szenzációs videó mutatja be, mennyire volt zöld és tiszta a hetvenes évek Budapestje (Femcafe)
Antal Imre is felbukkan az évtizedekkel ezelőtti felvételen.
dec. 2
15:00
Szájer Józsefen kívül két másik diplomata is részt vett a brüsszeli orgián (SzMo)
A magyar politikushoz hasonlóan ők is a mentelmi jogukra hivatkoztak, amikor a rendőrök igazoltatták őket.
dec. 2
15:00
A JCB bemutatta az út, a zéró emisszió felé (Road to Zero) programját (Agrofórum)
A brit kormány 10 pontos, az elektromos és hidrogénhajtású járművek fejlesztését támogató Green Industrial Revolution programját követve a Jcb megtartotta első virtuális gépbemutatóját, amelyen tájékoztatást adott a cég legfrissebb elektromos gépfejlesztési eredményeiről.
dec. 2
15:03
Már megugrott a postai csomagforgalom (Infostart)
A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat - közölte a Magyar Posta.
dec. 2
15:06
MFB Krízis Hitel Plusz néven új termékváltozattal segíti az MFB a vállalkozásokat (ProfitLine)
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a vállalkozások visszajelzései alapján új hiteltermék-változatot indít az MFB Csoport gazdaságélénkítő csomagjának keretében. Az MFB Krízis Hitel Plusz néven, december 7-től elérhető program maximum 2,5%-os éves fix ügyfélkamat mellett igényelhető, maximum 300 millió forint hitelösszegig és egyaránt használható által
dec. 2
15:06
Figyelmeztetnek a hitelminősítők: sokat kockáztat Magyarország egy vétóval (Portfolio)
Egyelőre bíznak abban a nagy nemzetközi hitelminősítők, hogy sikerül megegyezni a magyar és lengyel kormánnyal az új uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról – derül ki a Portfolio körkérdéséből. A három nagy cég közül egyik sem fenyeget leminősítéssel a vétó miatt, de ha elhúzódik a vita, akkor azt egyértelműen negatívumként értékelhetik
dec. 2
15:06
Végre: 22 kW-os AC töltés kerül az elektromos Audikba (Auto Pult)
Az elektromos autózásnak számos szűk keresztmetszete van, de az összes közül a legnagyobb talán a tölthetőség és a töltőhálózat anomáliája. Ezt oldja fel egy huszárvágással és egyben elsőként az Audi: 22 kW-os AC töltést tesz elérhetővé.
dec. 2
15:06
Új tőkét kapott a Monzo (FinTechRadar)
Hatvanmillió fontos befektetéssel gazdagodott a Monzo. A koronavírus-járvány alatt nehéz helyzetbe került brit neobank vezetői kicsit nyugodtabban folytathatják a cég építését.
dec. 2
15:06
Kívül-belül tisztaság, hogy ne csak a túlélésről szóljon a karácsony – 5 + 1 tipp az idei ünnepre, ami más lesz, mint az eddigiek (WMN)
„Na de hogyan teremtsünk meghitt ünnepi hangulatot a pandémia kellős közepén? Hogyan karácsonyozzunk úgy, hogy senki ne legyen veszélyben, de közben mégse a vírusról szóljon minden?”
dec. 2
15:06
Saját kisfiát zaklatta a budapesti pedofil (Demokrata)
A férfi az édesanya tudta nélkül szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette gyermekét, amiről képet is készített.
dec. 2
15:09
Tovább csorbul az önkormányzati autonómia (Privátbankár)
Nem vethetnek ki új adót, a meglévőket nem emelhetik - rendelkezett a kormány.
dec. 2
15:12
Meg ne bírságoljanak: itt vannak a januártól megemelt KATA szabályai (Pénzcentrum)
Jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei január 1-jétől, amint arról már mi is cikkeztünk. Több tízmilliárd forinttal többet kell befizetnie a vállalkozóknak az államnak 2021-től.  A kisadózó vállalkozások tételes
dec. 2
15:12
Feljelentették Demeter Szilárdot (ATV)
Egy bejelentés és egy feljelentés is érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra Demeter Szilárd ügyével kapcsolatban – tudta meg a Népszava a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól kedden.
dec. 2
15:12
Van, aki kortalan – Hírességek, akik fittyet hánytak a korukra és ikonok lettek (Femcafe)
Ők bebizonyították, hogy a kor csak egy szám, semmi több.
dec. 2
15:12
A Szilícium-völgy emblematikus cége hagyja ott Kaliforniát (Bitport)
A HPE hivatalosan is bejelentette, hogy Houstonba helyezi át székhelyét. Egyre több technológiai vállalat választ a kaliforniainál olcsóbb helyszínt magának.
dec. 2
15:15
Beszédes ábrákon a koronavírus magyarországi terjedése (Infostart)
A magyarországi Covid-19 járvány első és második hullámának hőtérképe látványosan különbözik.
dec. 2
15:18
Meg ne bírságoljanak: itt vannak a januártól megemelt KATA szabályai (Pénzcentrum)
Jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei január 1-jétől, amint arról már mi is cikkeztünk. Több tízmilliárd forinttal többet kell befizetnie a vállalkozóknak az államnak 2021-től.  A kisadózó vállalkozások tételes
dec. 2
15:18
Kényeztetés testnek-léleknek: ez az ajándékcsomag lehet idén a tökéletes meglepetés! (Glamour)
Színesek, vidámak, kényeztetők és környezetbarátok is!
dec. 2
15:24
Egyelőre nincsenek kiterjedt választási csalásra vonatkozó bizonyítékok (HírTV)
Egyelőre nincsenek kiterjedt választási csalásra vonatkozó bizonyítékok - közölte az amerikai igazságügyi miniszter.
dec. 2
15:24
Az EU nagyon erőlteti, hogy Biden megválasztása után Amerika béküljön ki velük (Portfolio)
Az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak meg kell oldalnia a kereskedelmi nézeteltéréseit, miután Joe Biden január 20-án átveszi a hatalmat Amerikában, és ezzel egy új transzatlanti megközelítést hoz majd.
dec. 2
15:24
Továbbra is viszonyítási pont? – Volkswagen Golf VIII 1.5 TSI (2020) teszt (Auto Pult)
Számos gyártó és még több vevőjelölt várta az új, nyolcadik generációs Volkswagen Golf megjelenését. Lehet, hogy az első képek alapján sokan másra, esetleg többre számítottak. Ezzel szemben a Golf minimális változások után továbbra is felismerhetően Golf maradt. Más gyártóknál FL-nek (facelift), MPF-nek (Modellpflege), LCI-nek (Life Cycle Impulse),
dec. 2
15:24
Tarjányi: Az orgia másnapján a magyar kormánynak is tudnia kellett Szájerről (ATV)
A biztonságpolitikai szakértő az ATV Híradónak azt mondta: hamarosan pontosan rekonstruálhatóvá válik az ügy.
dec. 2
15:24
VV10: VV Gina még a konyhapulton is hancúrozna? – 18+ (Promotions)
VV Gina igazi vad és villantós lányként került be a villába, de vajon meddig menne el?
dec. 2
15:30
Csírákkal a vírusok ellen: melyiket milyen betegség esetén együk? (Femcafe)
Friss zöldségek és gyümölcsök hiányában a csírák igazi immunerősítő hatással bírnak, így felveszik a harcot a téli betegségek ellen is.
dec. 2
15:30
Kezdeményezik Szájer soproni díszpolgári címének visszavonását (SzMo)
A fideszes politikus 10 évvel ezelőtt kapott díszpolgári címet a várostól. A DK egyik helyi önkormányzati képviselője most kezdeményezi a cím visszavonását, mert szerinte Szájer a drog és szexbotrány után méltatlanná vált a titulusra.
dec. 2
15:33
Cikkünk nyomán: a BKV felmondta a buszbérleti szerződést az offshore-hátterű céggel (Menedzsment Fórum)
Elsőként lapunk számolt be arról, hogy egy offshore-hátterű, Leisztinger Tamás érdekeltségi körébe tartozó cég nyert a BKV buszbérlési tenderén. Cikkünk nyomán a főpolgármester vizsgálatot rendelt el, mely végül a szerződés felmondását eredményezte.
dec. 2
15:33
A BKV felmondta a buszbérlési szerződést (Infostart)
Jogszerű volt a közbeszerzési eljárás, de a szerződés felmondása megtörtént - közölte a cég.
dec. 2
15:36
Enyhít a koronavírus-korlátozásokon a brit kormány, a jövő héttől megkezdődik az oltás (HírTV)
Engedélyezte a brit gyógyszerfelügyelet a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus-elleni oltóanyag forgalmazását.
dec. 2
15:36
Kedvezőtlen hírek érkeztek az amerikai munkaerőpiacról (Portfolio)
Novemberben a foglalkoztatottság elmaradt az elemzői várakozásoktól, és az előző havi növekedést is alulmúlta a szám az ADP friss közlése szerint.
dec. 2
15:36
Nem alkalmi vétel: 18,19 millió forinttól elérhető a konnektoros Toyota RAV4 (Auto Pult)
Először Amerikában mutatkozott be, majd megvolt az európai premier. Most pedig kijelenthetjük: rendelhetővé vált a Toyota RAV4 konnektoros hibrid változata. A 306 lóerős modell mérföldkő a Toyota történelmében, de alkalmi vételnek nem nevezhető: a 18,19 milliós beszállója csak a kezdetet jelenti.
dec. 2
15:36
A buli házigazdája szerint Szájer azt mondta neki, hogy ő is rendezett már szexpartit a saját lakásában (444.hu)
Újabb nyilatkozatot adott David Manzheley a belga De Standaard-nak. Azt állítja, röviden beszélt a buli elején Szájerrel, gumit nem használtak, kötelező volt a meztelenség, zene viszont nem szólt, így nem érti, miért jelentették fel őket.
dec. 2
15:36
Koronavírus: megugrott az új fertőzöttek száma a szomszédban (ATV)
Tovább nőtt az új típusú koronavírus-járványban fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, előbbiben nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
dec. 2
15:36
Még a hiperintelligensek sem tudják megfejteni ezt a ravasz képrejtvényt - Neked sikerül? (Femcafe)
Rettenetesen könnyűnek tűnik, de szinte mindenki elvérzik rajta.
dec. 2
15:39
A DK kizáratná Szájer Józsefet a Fideszből, Vona Gábor szerint titkosszolgálati akció történhetett – ellenzéki reakciók (Infostart)
Véleményt formált valamennyi ellenzéki párt a múlt héten lemondott fideszes EP-képviselő brüsszeli magánéleti ügyéről. Egyes elemzők viszont megrendezett titkosszolgálati akciót sejtenek a belga hatóságok szervezett fellépése mögött.
dec. 2
15:42
Maruzsa: A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes tesztelésen (SzMo)
Az oktatók múlt heti tömeges tesztelésén a részt vevő pedagógusok 2,3 százaléka, 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó bizonyult fertőzöttnek.
dec. 2
15:42
Ezek lettek az App Store legjobb alkalmazásai (GSMring)
A Google mellett az Apple is megválasztotta a 2020-as év legjobb applikációit, igaz itt úgy tűnik inkább a letöltésszám dominált egyes kategóriákban.  A cupertióniak 100 százalékban újrahasznosított alumíniumból készítettek el az első fizikai App Store Best of 2020 díjakat, amit a kék App Store logó ihletett. Ezeknek egyik felén a logót, a másikon
dec. 2
15:42
Saját kisfiát zaklatta a budapesti pedofil (Demokrata)
A férfi az édesanya tudta nélkül szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette gyermekét, amiről képet is készített.
dec. 2
15:48
Koronavírus: Oroszország már jövő héten megkezdi a tömeges oltást (Portfolio)
Vlagyimir Putyin orosz elnök utasította a hatóságokat, hogy jövő héten kezdjék meg a koronavírus elleni készítmény tömeges beadását - írja a Reuters.
dec. 2
15:48
Egy nagy teljesítményű Case Ih Quadtrac traktorral gazdagodott a mezőhegyesi ménesbirtok (Agroinform)
Az AGRI CS Magyarország Kft. egy CASE IH Quadtrac traktort adott át Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nek 2020. november 12-én.
dec. 2
15:48
Rendszeres drogtesztelésre kötelezné a képviselőket és a kormánytagokat a Jobbik (ATV)
A parlament és a kormányzat tagjainak kötelező és rendszeres drogtesztelését kezdeményezik jobbikos képviselők.
dec. 2
15:48
PDSZ: Haladéktalanul rendelje el a kormány a téli szünetet! (SzMo)
A szakszervezet javaslata szerint a kimaradt napokat júniusban lehetne pótolni.
dec. 2
15:51
Vége az országos karanténnak, de szinte mindenkinek maradt a szigor Angliában (Infostart)
Ma ért véget a második karantén a brit lakosság döntő többségét adó Angliában. Bár nyitnak a boltok és vendéglátóhelyek, az emberek szigorúbb covid-korlátozásokkal néznek szembe, mint a lezárás előtt. Közben a parlament a kormánypárti képviselők egy részének lázadása ellenére elfogadta az új karanténszabályokat.
dec. 2
16:00
Szijjártó a Szájer-botrányról: Tudomásul vettük a lemondását és a bocsánatkérését is (444.hu)
A román sajtó Marosvásárhelyen érdeklődött a lemondott fideszes képviselő szexbotrányáról.
dec. 2
16:00
Harminc néppárti képviselő kezdeményezte Deutsch Tamás kizárását a frakcióból (SzMo)
Az aláírók szeretnék, ha december 9-én szavaznának a fideszes tag kizárásának kérdéséről.
dec. 2
16:00
Új CASE IH Quadtrac traktort adtak át Mezőhegyesen (Agrofórum)
Az Agri Cs Magyarország Kft. egy nagyteljesítményű Case Ih Quadtrac traktort adott át Mezőhegyesen a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nek 2020. november 12-én.
dec. 2
16:00
Uniós vétó - Portugál miniszterelnök: nincs B-terv (Növekedés)
Nem nyitható újra a német soros EU-elnökség és az Európai Parlament (EP) között létrejött megállapodás a jogállamisági mechanizmus szükségességéről az uniós keretköltségvetéssel és a helyreállítási alappal összefüggésben - jelentette ki Antonio Costa portugál miniszterelnök az Európai Unió (EU) januártól kezdődő soros portugál elnökségi programját
dec. 2
16:06
MVM Energetika lesz az MVM Magyar Villamos Művek új neve (ProfitLine)
Új, egységes márkanévvel - MVM Energetika - folytatja tevékenységét az MVM csoport január 1-jétől; az NKM-vállalatok elnevezéseiben is megjelenik, hogy a csoporthoz tartoznak - közölte a csoport szerdán az MTI-vel.
dec. 2
16:06
Müller Cecília: a jövő héten dönt a kormány a karácsonyi szabályokról (Pénzcentrum)
A tisztifőorvos a koronavírus-fertőzésen átesetteknek is javasolja a vakcina beadatását. Kérdésre elmondta, hogy eddig 21 ezer gyerek fertőzöttet azonosítottak, egyikük sincs lélegeztetőgépen. Az ellátórendszer terhelésének
dec. 2
16:06
A Telex a kormányülés előtt Szájerről kérdezte a minisztereket, erre megjelent egy csomó rendőr, és elkordonozta a sajtó elől a teret (444.hu)
Annyit mondtak, utasítást kaptak.

Keresés