A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat - közölte a Magyar Posta szerdán.
Péntekig jelentkezhetnek a központi írásbeli felvételire az általános iskolások - közölte az Oktatási Hivatal. Az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával tartják meg január 23-án.
A Parlament hamarosan tárgyalja azt a javaslatcsomagot, amely egy jelentős lépés lenne a magyar gazdaság körforgásos szemléletre való átterelésében. Már hónapok óta folynak a szakmai egyeztetések arról, hogy hogyan lehetne nagy arányban újrahasznosítani a keletkezett hulladékot, felszámolni az illegális lerakókat, illetve állami megbízásból rábízni
A Hyundai bemutatott egy új, elektromos autóknak szánt padlólemezt, amit természetesen a Kia, sőt a Genesis is bátran használ majd a belátható jövőben. Az E-GMP nevű építőkészlet 2022-ben mutatkozhat be az első szériagyártású modellben, az egyik legfontosabb jellemzője pedig az 500 km-t közelítő hatótávja.
A magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy a világgazdaságból érkező kedvezőtlen hírek ellenére Magyarországon naponta jelentenek be újabb beruházásokat – mondta Szijjártó Péter.
A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/12/02/2577/
Ez a minden bizonnyal zártabb karácsony alkalmat kínál arra, hogy gondolkozzunk el rajta, valójában mi az igazán fontos az életünkben – mondta a Demokratának Kásler Miklós.
A terrorizmustól nem védene meg, a Covid-19 kártevései után viszont tovább növelné a gazdasági veszteségeket a tagországok közötti határellenőrzés helyreállítása Ylva Johansson szerint.
Romániában ismét növekedett az álláskeresők aránya októberben: az országos statisztikai intézet által szerdán közölt 5,3 százalékos munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal magasabb az előző havinál.
Hiszünk a jogállamiságban, de ez nem változtat azon a tényen, hogy az európai uniós jogállamisági mechanizmus jelenlegi formájában egy jogi abszurditás - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Le Point című francia hetilapnak adott, szerdán megjelent interjújában.
A magyarországi vállalkozások bevétele átlagosan 11,4 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány okozta válság kezdete óta, de a cégvezetők többsége fellendülést vár, és nem kényszerült elbocsátásokra – közölte a CIB Bank saját kutatási adataira hivatkozva.
Kétarcú a koronavírus: míg iparágak sorát megakasztja, vagy egyenesen be is dönti, addig más területeket az égbe emel. A jelen krízis óriási nyertesei például azok a K+F vállalatok, amelyek példátlanul nagy lökést kaptak attól, hogy a felfordult világ teljesen új szokásokat és szabályokat kényszerített ránk.
Átadták a Liget Budapest Projekt több új elemét: egy újjáépült botanikus kertet, egy kutyafuttatót és a napokban birtokba vehetik a sportolók a 2 kilométeres futópályát is - mondta el az InfoRádiónak a projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.
Tanácsok egy sminkmestertől, hogy magabiztosan és precízen tudjuk követni a trendeket.Sminkesként számtalanszor találkozik az ember konkrét elvárásokkal, melyeknek alapja, hogy a vendégek gyakorlatilag üldözve követnék az aktuális trendeket, szupermodellek sminkjeit, frizuráit és stílusát használva inspirációként. A probléma a tökéletesség illúziój
Egy év alatt nagyjából 5 milliárd dollár áramlott be kockázati tőkebefektetésként az építőipar innovációiba, de a korábbi évek is erősek voltak a 3D nyomtatás, a moduláris technikák, és a mesterséges intelligencia fejlődésének területén. Az innovációk nagyon nagy része a digitalizációval kapcsolatos, amit jól mutat, hogy a kockázati tőkebefektetése
A kórházban ápoltak száma még mindig emelkedik, de nem olyan gyorsan, mint az előző héten. – közölte az operatív törzs szerdai tájékoztatóján az országos tisztifőorvos. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár bejelentette, megtartják a középiskolai írásbeli felvételiket.
Remek hangulat uralkodott tegnap az amerikai piacokon, az S&P 500 1,1 százalékos emelkedésével új történelmi csúcson zárt, a Nasdaq 1,3 százalékos emelkedésével szintén rekordot tudott dönteni. A jó hangulatot leginkább az fűtötte, hogy megjelent az amerikai gazdasági mentőcsomagról szóló javaslat, mely során egy 908 milliárd dolláros stimulusról s
Az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy a karácsonyi intézkedésekről a kormány jövő héten dönt majd, amelyhez meghallgatják az operatív törzs szakembereinek javaslatait is. Müller arra kérte a lakosságot, hogy tartsák be a szabályokat, mert csak így sikerülhet leszorítani a járványgörbét karács
Évtizedek óta először nőhet a mélyszegénység mértéke a világban az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának vezetője szerint, aki keddi sajtótájékoztatóján a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásait
Egyre többen és egyre nagyobb értékben veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt. Míg 2015-ben alig több mint 90 ezren éltek az adóvisszatérítés lehetőségével, addig tavaly már közel 290 ezren. A törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, maradt tehát még néhány
Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs szerdai tájékoztatóján elmondta: az elhunytak nagy része még mindig azok közül kerül ki, akiknek más, krónikus betegsége is volt. A cél továbbra is a járványgörbe ellaposítása.
A biogazdák tapasztalata, elkötelezettsége és hitvallásuk méltán mondatja velünk, hogy az ünnepekre, de a hétköznapokra is érdemes a garantált bio minősítésű, magasabb kvalitású hazai alapanyagokat és élelmiszereket választani.
Korábban röhejesnek tűnt volna, hogy a Tesla felvásároljon egy másik nagy autógyárat, ma azonban már akkora a tőzsdei értéke, hogy komolyan lehet róla beszélni. A tőzsdék nehezen találják az irányt, itthon viszont jól szerepel az OTP, érintette a 12 ezer forintot is. Közzétette árréseit a Mol, zuhan a Nio és a Nikola.
Hétfőn fegyveresek szállták meg a magyarság fontos intézményeit Kárpátalján. Annak próbáltunk utánajárni, mi állhat az újabb magyarellenes erődemonstráció mögött.