Elfantáziál az ember, hogy mi lenne, ha eljönne az utolsó nap. Mit tenne az alkotó? Írna még egy utolsó dalt. És te mit tennél még meg, ha ez lenne az utolsó napod? – teszi fel a kérdést Patocska Olivér.
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet idén különleges módot talált, hogy buzdítson minket, hogy az összefogás erejével szebbé tegyük rászorulók tízezreinek ünnepét.Nem mindennapi látványossággal hívták fel a figyelmet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai és sztár önkéntesei a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtésre:óriási fén
Sorozatot indított az InfoRádió együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával azokról a történelmet formáló ismeretlen személyiségekről, akik szembeszálltak a 20. század diktatúráival. A sorozatban szereplő életpályák bővebben a Magyar hősök - Elfeledett életutak a 20. századból című kötetben olvashatók.
AirPods Max néven jelent meg az Apple fejhallgatója, amiért borsos árat kell fizetnünk. Nem is oly rég’ jelent meg az iPhone 12 szériája, az Apple Watch újabb generációja vagy éppen a Mac-ek, kaptunk még egy meglepetés az év végére a gyártótól. Már korábban olvashattunk pletykákat az AirPods Studio névre keresztelt fejhallgatóról, és számítottunk a
Az idei évben bármi történt, a Tesla mindig jól jött ki belőle, és az árfolyama egyre csak emelkedett. A társaság kedden jelezte, hogy új részvényeket készülnek kibocsátani. Az ilyen típusú hírre a részvények ára normál esetben csökkenni szokott, a Tesla papírjait azonban ez sem vetette vissza.
A Messer Hungarogáz felkészült a koronavírus-vakcina hűtésére használt szárazjég iránti igény növekedésére. Hazánkban a legtöbb szárazjéggyártó üzemet a Messer működteti, és a 24 tehergépjárműből álló flottájuk az ország egész területét lefedő, rugalmas, gyors szárazjég-logisztikát képes biztosítani. A vállalat megkezdte az oltóanyag elosztási lánc
Sajnos közhely, hogy magas az elhízottak aránya hazánkban, Európában listavezetők vagyunk. A helyzet már gyerekkorban rossz, minden negyedik-ötödik kicsi érintett, a 15-16 éves lányok körében pedig már a 30 százalékot is megközelíti a súlytöbblettel rendelkezők aránya. Ugyan ennek hátterében több tényező állhat, a túlzott cukorfogyasztás is sokat n
A Demokratikus Koalicó politikusa, mivel úgy véli, „Orbánnak régi szokása a brüsszeli vereségeit itthon győzelemként eladni” összefoglalta, szerinte miért harcolt és mit ért el Orbán Viktor a jogállamisági vita kapcsán.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon, miután kedden az S&P-500 és Nasdaq Composite indexek rekordon zártak.
Azokat az embereket, akiknél léptek már fel korábban súlyos allergiás tünetek, nem szabad beoltani a Pfizer és a BioNTech vakcinájával – jelentette ki a brit gyógyszerfelügyelet, a Medicines and Healthcare products Regulatory Agency.
Meglódíthatja az ébredező ingatlanpiacot az állami lakásfelújítási támogatás, amelynek révén akár hárommillió forintot is visszakaphat a feltételeknek megfelelő lakástulajdonos. Az Otthon Centrum felmérése szerint várhatóan Budapesten
Az idő kérdése, hogy melyik vakcina mikor kapja meg a jóváhagyást, illetve mikor áll rendelkezésre akkora mennyiségben, hogy ezt a kérdést értelmesen meg lehessen vitatni - ezt válaszolta Szijjártó Péter egy mai sajtótájékoztatón az ATV kérdésére, hogy választhat-e majd a koronavírus elleni vakcinák közül, aki be szeretné oltatni magát.
Miközben Boris Johnson brit kormányfő az Európai Bizottság elnökével való találkozóra készült, a brit élelmiszer-ellátó ágazat figyelmeztetett: súlyos fennakadásokra kell felkészülni a brexitet követő átmeneti időszak végén.
A Deutschlandfunk munkatársa teljes egészében befényképezte és kirakta a Twitterre azt az angol szöveget, ami a magyar és lengyel vétófeladásért cserébe megfogalmazott német javaslatcsomagot rögzíti. Az anyag státusza tanácsi munkadokumentum, amelyről jelenleg is tárgyalnak Brüsszelben a tagállami nagykövetek, így nem is hivatalos szövegről van szó
Befejeződött ugyanis az Aegon Lakástakarék végelszámolása, melyet követően a cégbíróság törölte a céget. A lépés korántsem váratlan annak ismeretében, hogy a társaság már tavaly májusban megállapodott az Erstével, átruházza neki a lakástakarék-szerződéseit. Ami összefüggésben állt azzal, hogy a kormány 2018 októberében az effajta öngondoskodáshoz n
Magyar bankok fedezett kötvényeinek osztályzatait javította szerdán a Moody's Investors Service. A lépés közvetlen előzményeként a nemzetközi hitelminősítő emelte a Magyarországra érvényes kötvénybesorolási országplafont is.
A koronavírus pályája miatt a harmadik negyedév lehetett a legerősebb negyedéve idén a magyar bankszektornak, erről tette közzé ma statisztikáit a Magyar Nemzeti Bank. 305 milliárd forintos nyereséget és 7 százalékos tőkearányos megtérülést értek el a bankok szeptember végéig, ami (a válság miatt várható hitelezési veszteségekre képzett) céltartalé
A visegrádi csoportnak egységesen ki kellene állnia Lengyelország és Magyarország mellett a két országnak az Európai Bizottsággal a következő uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról folyó vitájában - jelentette ki Milos Zeman cseh államfő szerdán Prágában sajtótájékoztatón, miután Andrzej Duda lengyel elnökkel tárgyalt.
Az Európai Unió és az Egyesült Királyság között egyezség született arról, hogy London visszavonja a brit belső piac szabályozását érintő, az unió által ellentmondásosnak tartott törvényjavaslat legvitatottabb pontjait. Boris Johnson brit miniszterelnök pedig délután Brüsszelben tárgyal. Megkötik végre az évek óta húzódó brexitmegállapodást?
A Messer Hungarogáz felkészült a koronavírus-vakcina hűtésére használt szárazjég iránti igény növekedésére. Hazánkban a legtöbb szárazjéggyártó üzemet a Messer működteti, és a 24 tehergépjárműből álló flottájuk az ország egész területét lefedő, rugalmas, gyors szárazjég-logisztikát képes biztosítani. A vállalat megkezdte az oltóanyag elosztási lánc
Ugyan az idei transzferár dokumentációk elkészítéséig még közel fél év van hátra, de egyáltalán nem korai ezzel foglalkozni, hiszen a koronavírus járvány hatására megváltozott a piaci környezet, és a jövedelmezőség, a transzferárak újragondolását teszi szükségessé. Mivel ez a helyzet számos buktatót is rejt magában, az üzleti döntésekhez is mélyebb
Sokan használják, mégis kevesen tudják, hogy milyen negatív hatásai lehetnek a sminklemosó kendő használatának. Ha rendszeresen alkalmazzuk, allergiás reakciókat válthatunk ki, és még a ráncok kialakulását is elősegítjük.
A világjárvány a munkaerőpiacra nem csak kereslet-kínálati szempontból volt komoly hatással, de a mindennapi munkafolyamatokat is radikálisan átalakította. A tapasztalatok szerint a feladatok kiosztása és összehangolása az együttműködést támogató technikai megoldások bevezetésével egyszerűbbé, míg a munkavállalói teljesítmény mérése a korábbinál ne
Korlátozni kell, nem pedig teljesen felfüggeszteni az alkoholfogyasztást a Covid-19 elleni vakcináció idején - jelentette ki a Szputnyik V vakcinát kifejlesztő intézet igazgatója, Alakszandr Gincburg akadémikus az orosz sajtónak szerdán adott
Noha az Európai Unió és tagállamai intézkedéseket hoztak a munkahelyek és a vállalkozások megmentésére, a koronavírus-járványnak régiónként különböző hatása, valamint a tagállamok eltérő gazdaságtámogatási képessége miatt megnőhetnek a közöttük lévő gazdasági különbségek - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke szerdán.