Csehországban 5848 igazolt koronavírus-fertőzöttet mutattak ki az elmúlt nap laboratóriumi vizsgálatai, ami az utóbbi két hét legmagasabb napi esetszáma - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szerdán közzétett adatokból.
A technológiai fejlődésnek és az uniós emissziós normák szigorításának köszönhetően az elmúlt években nagyot változott a világ, és bár a teljes elektromos átállás még messze van, azt már kijelenthetjük, hogy a hibridek és az elektromos autók beköltöztek a hétköznapjainkba. Persze nem minden arany, ami fénylik.
Egy hét alatt, november 9. és 15. között több mint 3600-an haltak meg Magyarországon a KSH adatai szerint. Ez döntően a koronavírus miatt van, ám zavarba ejtő, hogy miközben ebben az időszakban 700-an haltak meg hivatalosan koronavírusban, a szokásoshoz képest mégis 1200 a halálozási többlet.
Veszélyhelyzeti rendeletekkel segíti a kormány, hogy senki ne essen el a családtámogatások lehetőségétől a koronavírus-járvány miatt - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. és a VINTON Vagyonkezelő Kft. között létrejött adásvételi szerződés értelmében, a Hungarikum Alkusz megvásárolt a CIG Pannónia Életbiztosító Nyilvánosan Működő Részvénytársaság, VINTON Vagyonkezelő Kft. tulajdonában lévő részvénycsomagból 1.219.151 darab törzsrészvényt, amely a biztosítótársaság alaptőkéjének 1,
Erősen kezdte a mai napot az OTP, a részvények a kereskedés megkezdését követően mintegy 3 százalékkal emelkedtek. Múlt héten írtunk már azzal kapcsolatban, hogy relatíve ritkán látható mozgás rajzolódott ki az OTP grafikonján, ugyanis nem csinált semmit, oldalazott. Ez pedig ritka esemény, már 2 éve nem volt ilyen, hiszen általában a markáns mozgá
Egy rendőr és honvéd társa a Blaha Lujza téren az aluljáróban járőröztek, amikor egy férfi meglátta őket, majd menekülőre fogta. A József körúton sikerült utolérniük őt, kiderült három elfogató parancs is érvényben volt ellene.
“Minden kétséget kizáró információ nem áll a birtokomban, találgatások és félinformációk vannak” - Szijjártó Péter ezt mondta a nemzetbiztonsági bizottságban arról, hogy volt-e “titkosszolgálati operáció” a Szájer-ügyben. Az általa felügyelt Információs Hivatalnak nincs hatásköre az ilyen ügyekben. De “legitim felvetésnek” nevezte a nemzetbiztonság
A magyar miniszterelnök optimistán nyilatkozott a tegnapi varsói csúcs után. Eközben ugyanakkor Manfred Weber is előjött a B-tervvel, amellyel kipöckölnék a helyreállítási alapból Magyarországot és Lengyelországot.
Fürejes Balázs szerint új egyensúly kell az autós-, a közösségi- és a kerékpáros közlekedés arányában. A fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár megoldással is szolgál legújbb Twitter-bejegyzésében.
A magyar kormány megemelte a kimagasló sporteredményekért járó állami jutalmak összegét, így az olimpiai aranyéremért az eddigi 35 helyett már 50 millió forint jár.
Az, hogy a koronavírus genetikai kódjának januári megismerését követően 10 hónappal már engedélyezett vakcina készülhetett, az új technológiák sikerességének köszönhető - írja Kemenesi Gábor, a Virológiai Nemzeti Laboratórium munkatársa az MTA Orvosi Tudományok Osztálya Covid-hírlevelében megjelent cikkében. Az úgynevezett harmadik generációs vakci
A legtöbb szemészeti probléma hátterében több ok feltételezhető, az örökletes tényezők mellett nagyon sok környezeti hatással is számolnunk kell. Kellő odafigyeléssel a legtöbb betegség kialakulását jó eséllyel meg tudjuk előzni.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. és a Vinton Vagyonkezelő Kft. között létrejött adásvételi szerződés értelmében, a Hungarikum Alkusz megvásárolt a CIG Pannónia Életbiztosító Nyilvánosan Működő Részvénytársaság, Vinton Vagyonkezelő Kft. tulajdonában lévő részvénycsomagból 1.219.151 darab törzsrészvényt, amely a biztosítótársaság alaptőkéjének 1
Az 1935-ben alakult cégcsoport új – és talán a lehető legjobbkor - üzleti modellje szerint a digitális átalakulásban segíti partnereit, és egyedi megoldásokat dolgoz ki technológiai, fejlesztési kihívásaikra - mondta a Portfolio-nak Ladislav Orenic a Fujitsu Channel Led Countries régiós vezetője.
A karácsonyi ajándékozás nem könnyű, ha valóban olyasmivel szeretnéd meglepni a szeretteidet, aminek valóban örülnek és nem fog porfogóként szolgálni addig, míg felkerül a padlásra, abban a bizonyos lezárt dobozban. Egy lakásdekorációs meglepetésnek a legtöbben örülnek, feltéve, ha az valami különlegesség, vagy épp rendkívül személyes.
Évek óta nem látott aktivitást ért el a globális bányaipar, egyre több a fúrási tevékenység, növekednek az árak is. Az iparág vállalatai pedig nem csak ellenállónak bizonyultak a koronavírus-járvánnyal szemben, de több mutató tekintetében is már a vírus előtti időket idézik. Ezt mutatja a szereplők megnövekedett finanszírozási igénye is, bár a felv
Azt talán már a legtöbben tudják, hogy a makrotápanyagoknak három formájuk van: a fehérjék, a zsírok és a szénhidrátok. A testünknek mindháromra szüksége van, ám nem mindegy, hogy miként vesszük azokat magukhoz. Amíg a szénhidrátot és/vagy a zsírt számos diéta követői száműzik az étrendjükből, addig a fehérjéről szinte közmegegyezés, hogy a sportol
Hatvanhat éves korában elhunyt Alejandro Sabella, aki szövetségi kapitányként 2014-ben világbajnoki ezüstéremig vezette az argentin labdarúgó-válogatottat.
Nem csupán a rasszista megnyilvánulással vádolt negyedik játékvezetőt, hanem a teljes bírói csapatot lecseréli az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a kedden félbeszakadt Paris Saint-Germain–Basaksehir Bajnokok Ligája-mérkőzésre.
Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora azt nyilatkozta, hogy itthon az intézkedések hatására a járvány eljutott a platófázisba. Pusztai Erzsébet ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy nagyon reméli, hogy így lesz, de ennyire egyértelműen nem tudja ezt kijelenti.
A Jazzy rádió ma esti adásában Dr. Bende Máté, a Pro/Lawyer Consulting cégvezető partnere lesz a vendégem. A mai műsor témája a márkaépítésnek egy egészen speciális területe, az ügyvédi marketing lesz. Mit tehet és mit nem tehet a szakember a B2B kommunikációnak ezen a területén? Hogy működik ez külföldön, például Amerikában? Hirdetnek-e ügyvéde
Nagyon jónak ígérkezik a HBO Max 2021-es filmjeinek kínálata, már csak egyetlen probléma van ami minket magyarokat elég hátrányosan érinthet. Pár nappal ezelőtt robbant a hír, hogy jövőre megszűnik a HBO GO, vagyis jobban mondva inkább átalakul, mivel HBO Max lesz helyette már nem csak a tengeren túl, hanem Európában is. Az új információ mellé
Még egy hónapig biztosan nem lehet étterembe menni, elmaradnak a szilveszteri rendezvények. Még ha ki is nyitnak a vendéglátóhelyek, az emberek egyhamar nem fogják megrohamozni őket. Állami támogatás nélkül esély sincs a túlélésre - mondják a vendéglősök, míg a bevásárlóközpontokat tömörítő egyesület ötpontos javaslatban fogalmazta meg a kéréseit a
Egy orosz tényfeltáró portál, a Projekt szerint Oroszország déli részén felépítették az elnök Moszkva-környéki rezidenciájának hasonmását és így a tévéfelvételekből nem mindig látszik, hol van éppen az államfő.
A járvány elleni védekezést és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések eredményeképpen a kormány 2021-re új, a GDP 6,5%-ának megfelelő költségvetési hiánycélt tűzött ki - áll a Pénzügyminisztérium mai közleményében. A lépés nem meglepő: az idei 8-9%-os költségvetési hiányból csak keveset lehet faragni úgyhogy a növekedési kilátások romlanak
A Hyundai Tucson immár a negyedik generációjához érkezett, méghozzá nem is akárhogyan. Az újdonság szívhez szóló formákat kapott, de a belbecsről sem feledkeztek meg. Sőt, ennyiféle hajtáslánccal még sosem volt kapható a típus. Ezúttal már a hazai premierről számolhatunk be, így az árakra is fény derült.
Azt javasolja a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa, hogy mindenki, aki teheti, kérje a koronavírus elleni védőoltást.
A Vakcinainfo.gov.hu portálon regisztrálókat semmi nem kötelezi arra, hogy később majd be is adassák az oltást, ezért az operatív törzs szerdai tájékoztatóján a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársa azt kérte, mindenki regisztráljon, és csak hivatalos helyekről tájékozódjon.
A kedd esti varsói magyar-lengyel kormányfői egyeztetés után szerdán reggel Angela Merkel német kancellár is küldött egy jelzést a jogállamisági viták miatti költségvetési vétó ügyében a csütörtök-pénteki EU-csúcs előtti német parlamenti felszólalásában.
A koronavírus ellenére nem hagyott alább a tranzakciós kedv idén a közép- és kelet-európai régió bankpiacán, sőt, a kilátások romlása csak fokozza az összeolvadási és felvásárlási aktivitást. A Deloitte szakértői beszéltek erről a társaság mai online sajtótájékoztatóján, kifejtve: a mérethatékony működés kialakítását megcélzó, a piacon már jelenlév
Szerda délelőtt ismét sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, melyen az aktualitások mellett elhangzott, hogy első körben várhatóan csak korlátozott számú vakcina érkezik majd Magyarországra.