Az illetékes kormányhivatal akadályozza majd meg azon önkormányzatok tervét, amelyek megpróbálják felemelni a helyi közterheket – mondta Tállai András.
A Coca-Cola, a Pepsi és a Nestlé a Föld legnagyobb műanyagszennyezői, a Break Free From Plastic nevű környezetvédő mozgalom éves jelentése szerint a három cég egyáltalán nem fejlődött a műanyagszennyezésük terén. Már harmadik
A koronavírus-járvány minden bizonnyal nagy hatással lesz a világgazdaságra, ennek jelei már most érezhetők, de a válság mértékét még mindig nem lehet teljes mértékben megbecsülni. Noha a tavaszi komoly hanyatlás után a gyártás volumene normalizálódni látszik (a JP Morgan globális összevont PMI* indexe alapján), a gyártóvállalatoknak alkalmazkodniu
Véget ér az őszi labdarúgó Bajnokok Ligája-idény, a Salzburg az Atlético Madridot fogadja, BL-meccsek lesznek ma kézilabdában is, és folytatódik az úszók országos bajnoksága Kaposváron.
A világjárvány miatt home office-ba vonuló alkalmazottak nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy idén újabb rekordra, 1 ezer milliárd dollár fölé emelkedjen a kiberbűnözők által okozott károk összege.
A Nógrád megyei temetlsen százan is lehettek, és a pap a gyászolóknak is jelezte, hogy túl sokan vannak. Most az is kiderült, hogy állítása szerint azon a napon lázas volt.
Videó! Orbán Viktor miniszterelnök reményét fejezte ki az uniós költségvetési vitával kapcsolatban Varsóban, miután lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel tárgyalt.
3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 259 588 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 160 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6280 főre emelkedett. 7945 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 661-en vannak lélegeztetőgépen.
3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 259 588 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 160 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6280 főre emelkedett.
Leszavazták Szél Bernadett törvényjavaslatát, melyet a képviselő Szijjártó Péter jachtos nyaralása után nyújtott be, és amely évekre kizárta volna a közbeszerzésekből a kormánytagokat luxusajándékokkal elhalmozó nagyvállalkozókat.
Hatvanhat éves korában elhunyt Alejandro Sabella, aki szövetségi kapitányként 2014-ben világbajnoki ezüstéremig vezette az argentin labdarúgó-válogatottat.
3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Elhunyt 160 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6280 főre emelkedett. 3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 259 588 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 160 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6280 főre emelkedett.
3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 259 588 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Elhunyt 160 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 6280 főre emelkedett. 3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
Egy nemrég történt döbbenetes baleset részletei kerültek napvilágra: megtudtuk, hogyan halt meg Marika néni, és hogy vélekedik a tragédiáról a családja.
3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 259 588 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Ha jövő tavasszal minden Magyarország által megrendelt külföldi vakcina rendelkezésre fog állni és akár több féle, a hatóság által is engedélyezett vakcina is lesz nagy mennyiségben, azokból akkor majd akár választani is lehet - írja a kormányzati koronavírus-portál.
Az első három negyedévben 305 milliárd forintos konszolidált adózás utáni nyereséget ért el a magyar bankszektor, ami az egy évvel korábbinak az 54%-a. Bár a nem teljesítő hitelek aránya a törlesztési moratóriumnak köszönhetően még mindig csökkent, a bankok már nettó 294 milliárd forintnyi értékvesztést megképeztek idén, enélkül nagyjából a tavalyi
3221 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 259 588 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A megfelelő karácsonyi ajándék megtalálása sokszor nem könnyű: legyen valami személyes, ne legyen tucattermék, akár kötődjön valami közös emlékhez, élményhez. Jó hír, hogy a legmegfelelőbb meglepetés megtalálásához, ma már a lakást sem feltétlenül kell elhagynunk, online szinte minden beszerezhető.
Tegnap emelkedéssel zártak az amerikai vezető részvényindexek, feljebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is, utóbbi új csúcsot is döntött. A jobb hangulatot a koronavírus-vakcina engedélyezésével kapcsolatos biztató hírek okozták, illetve az újabb pénzügyi stimulus előrehaladásával kapcsolatos fejlemények. Az ázsiai tőzsdékre is átragadt a
Magyarország fair megállapodásra törekszik a közös európai klímacélok elérésében, a kormánynak ugyanakkor fontos a rezsiköltségek alacsonyan tartása - mondta Palkovics László a mandiner.hu-nak szerdán.
Meghalt 160, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3221 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.
Budapesten elhanyagolható az üzleti turistaforgalom, és azokon a vidéki településeken, ahol jelentősebb az ipar (mint például Székesfehérvár, Kecskemét, Győr vagy Debrecen), szintén csak lézengenek az üzleti vendégek. A hotelek többsége gyakorlatilag bezárt. Egyelőre a tulajdonosok körében eladási pánik nincs, de a tartalékait év végére mindenki fe
A leszavazott törvényjavaslatot Szél Bernadett nyújtotta be Szijjártó Péter luxusjachtos nyaralása után. Ha átment volna, akkor évekre kizárta volna a közbeszerzésekből a kormánytagokat luxusajándékokkal elhalmozó nagyvállalkozókat.
Idén is kiadták a világ legnagyobb műanyagszennyező cégeinek frissített listáját, amelynek első három helyezettje már harmadik éve ugyanaz a három vállalat: a Coca-Cola, a PepsiCo és a Nestlé – számol be a hírről a The Guardian.
Az első számú kínai koronavírus-vakcina, a Sinopharm által fejlesztett oltóanyag 86 százalékosan hatékony a vírus kivédésében – közölte a klinikai tesztelést végző ország, az Egyesült Arab Emirátusok egészségügyi minisztere.