Reese Witherspoon és lánya már jó ideje karácsonyi lázban ég, ez pedig az öltözködésükben is megmutatkozik. Tökéletesen viselik a szezon kedvenc darabját!
A boncolási jegyzőkönyv alátámasztja, a 26 éves fiatalember nem volt koronavírus-fertőzött, akit majdnem egy napig a Covid-osztályon kezeltek a nyíregyházi kórházban. Amire rájöttek, hogy a fiú rosszullétét a perforált vakbele okozza, késő volt, Richárd elhunyt.
Bejelentette 2021-es versenynaptárát a kizárólag női versenyzőket szerepeltető W Series nevű sorozat. A széria a következő idényben Forma-1-es versenyhétvégéken vendégeskedik, köztük a Hungaroringen is.
A főváros keleti agglomerációjában, az M0-ás körgyűrű mellett, Maglódon folytatja fejlesztéseit a HelloParks. A Futureal-csoporthoz tartozó vállalat az M4-es és az M5-ös autópályák, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében fekvő, 46 hektáros területen elkezdte az első ütemben épülő, közel 46 ezer négyzetméteres létesítmény megvalósítás
Az első becslésnél kevésbé, de így is a valaha regisztrált legnagyobb mértékben nőtt az euróövezet bruttó hazai terméke a harmadik negyedévben az előző negyedévihez képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
Az Európai Unió biztonsága jelentős részben továbbra is Törökország kezében van - mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Ankarában azt követően, hogy török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval tartott megbeszélést.
A már 2019-ben lassuló lakáspiacon a koronavírus-járvány időben előre hozta a várt ciklusváltást. A forgalom visszaesése és az árszint korrekciója jelenleg Budapestet, illetve a nagyobb városokat érinti leginkább. Bár az Otthonteremtési Program 2021-től induló elemei mindenképpen pozitív hatással lesznek a piac összes területére, egyelőre még megjó
A harmadik negyedévben a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált jelentése alapján.
Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága kedden kihirdetett ítéletében elutasította a kiküldött munkavállalók jogait megerősítő irányelvvel szemben benyújtott megsemmisítés iránti magyar és lengyel kereseteket. Indoklása szerint ugyanis a módosított szabályozás nem sérti a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét.
A jelenleg zajló uniós viták valódi oka a bevándorlás kérdése - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden, az MTI-hez eljuttatott videoüzenetben.
A Hungexpo Zrt. ezúton tájékoztatja partnereit, hogy a COVID-19 vírus okozta járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések miatt Magyarország legnagyobb fegyver, horgászat, vadászat tematikájú kiállítása, a FeHoVa időpontja 2021. március 18-21-re módosul.
A koronavírus-járvány miatt a decemberi ellenőrzések hagyományos helyszíneként szolgáló adventi vásárok idén elmaradtak, de a fogyasztóvédelem így is munkában lesz.
Az elmúlt napok havazásai természetesen nem kerülték el a szlovén hegyeket sem. Ez mindig így van télen, ha a déli ciklon jelentős mennyiségű csapadékot hoz az észak-olasz, illetve a dél-ausztriai hegyekbe. Bovec-Kanin szlovén oldalán már 280 cm vastagon állt a hó ma reggel.
Idén augusztusban mindenkit ledöbbentett Chadwick Boseman váratlan halála. A színész hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. Boseman legtöbbek számára alighanem a Fekete Párduc főszerepével vált ismertté, amely egyben az MCU egyik legsikeresebb darabjának is számít, a produkció közel 1,3 milliárd dollárt hozott a konyhára, így nem is volt sok
Az Uber felhagy az önvezető járműtechnológia költséges fejlesztésével és eladja az ezzel foglalkozó érdekeltsége, az Uber Advanced Technologies Group (ATG) vállalat többségi tulajdonát az Aurora start-up technológiai fejlesztő cégnek.
A járvány időszakában 50-60 adóügyi módosítást hajtottak végre, a cél az ország elmúlt években elért adóelőnyének megtartása – mondta a pénzügyminiszter éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában, Budapesten.
Mivel az ételallergia és az ételintolerancia részben hasonló tüneteket okoz (émelygés, hányás, görcsös hasi fájdalom, hasmenés), gyakran összekeverik a kettőt.
Jövő januártól az online bankkártyás vásárlásoknál is kötelező lesz az erős ügyfélhitelesítés. Az Erste Bank ugyan már jóval korábban, idén januárban bevezette a kétfaktoros azonosítást az internetes kártyás tranzakcióknál, ám a folyamat most a jogszabályi elvárások szerint változik: már nem elég az SMS-ben kapott kód, szükség lesz a netbanki belép
A harmadik negyedévben a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált jelentése alapján.
Az újdonsült apuka, Visváder Tamás a Life TV-n futó Bréking című műsorban mesélt arról, hogy évekig győzködte feleségét, Visváder-Palácsik Lillát, hogy menjen szépségversenyre.
Félsz az öregedéstől? Gondolj bele, milyen lenne, ha tízszeres sebességgel történne! Ezt élik át azok, akik progériával születnek, ami a világ egyik legritkább és legfélelmetesebb betegsége.