Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin 4 forinttal drágult, míg a gázolaj literenként átlagára 5 forinttal nőtt.
A Magyar Telekom Igazgatósága a 2020. december 1-i ülésén Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződésének meghosszabbításáról döntött. Rékasi Tibort 2018 júliusában nevezték ki 3 évre a Magyar Telekom vezérigazgatójának, és a mostani döntéssel szerződését jóval a lejárata előtt további 3 évvel, 2024. június 30-ig meghosszabbították. Dr. Robert Hauber,
Az ESA 86 millió eurós szerződést írt alá a ClearSpace nevű svájci start-up vezette csoporttal a világ első űrszemét-eltakarító misszióját megrendelve.
Szent-Györgyi Albert 1928-ban felfedezett egy addig ismeretlen vegyületet, melyet azután sikeresen a paprikából is kivont. Később ezt nevezték el C-vitaminnak. A C-vitamin szerepéről, előnyeiről, és mértéktelen fogyasztásának veszélyeiről.
A New York-i nővért az első műszak első pillanatában egy éppen haldokló beteg mellé küldték. Szerinte most olyan kiugró csúcson lehet a járvány, mint amilyen nagyjából márciusban volt az első hullám idején.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/12/02/2575/
Srí Lanka kisebb jogsértésekért elítélt rabok százait engedi szabadon, miután halálos áldozatokkal járó börtönlázadások törtek ki a koronavírus-járvány miatt.
A 2015. január 1-jén bevezetett megyei matrica rendszer és az egyéb autópálya díjszabás az elmúlt 5 évben nem változott. Az árak 2021. január 1-től növekednek, mutatjuk az új árakat. A matricákat online is meg lehet vásárolni, gyors bankkártyás fizetéssel.
Az Országos Mentőszolgálat szóvivője arra kérte a lakosságot, hogy gondoljunk azokra a mentősökre, akik folyamatosan végzik a tesztelést a többi eset ellátása mellett. Vegyünk róluk példát.
Újabb 7 színház, ill. produkciós iroda csatlakozott a Jövő Nézőiért – Zöld Színházi Projekthez, melyet a Miskolci Nemzeti Színház még az előző évad elején indított el, azzal a határozott céllal, hogy minél több színház számára alapvetés lehessen a környezettudatos gondolkodás a közeljövőben. Az öko-tudatos színházi társulás célja a szemléletformálá
A hamarosan érkező OnePlus 9 és OnePlus 9 Pro mellé állítólag jön a OnePlus 9E is. A készülő OnePlus sorozatról szóló legfrissebb pletykák arra utalnak, hogy egy harmadik telefon is érkezni fog. Jelenleg elég homályosak egyelőre a részletek, de az ismert tipster, Max Jambor olyan információkat tett közzé, hogy a készülék a belépő szintű kategóriába
Az IBM 3,5 milliárd forintból, egymilliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját. Az állami támogatást azzal indokolta, hogy a bővítéssel háromszáz új munkahely is létrejön. Az IBM a dunántúli megyeszékhelyről számítástechnikai rendszerek távfelügyeletét biztosítja, megrendelőik túlnyomórészt külföldi társ
A mesterséges intelligencia (MI) megismertetését célzó kampány indul decemberben, a cél az, hogy 2021 végéig egymillióan átfogó képet kapjanak a technológiában rejlő lehetőségekről és közülük százezren megismerjék a mesterséges intelligenciával kapcsolatos alapvető tudnivalókat – hangzott el a Magyar Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában k
A Georgiában januárban tartandó szenátusi pótválasztások lefújását sürgette Donald Trump amerikai elnök az állam kormányzójánál kedden. Twitter-üzenetében Trump ismét azt hangoztatta, hogy tömeges csalások történtek a november 3-i elnökválasztáson, egyebek közt Georgia államban is.
A kormány megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben megemeljék az adókat, új adót vezessenek be, vagy eltöröljék az adókedvezményeket - tudatta késő este közleményben a PM. Palkovics László miniszteri meghallgatásán kiderült: a kormány még nem döntött a Parragh-javaslatról.
A Facebook kezdeményezésére létrejött szuperpénz-projekt szövetség, a Libra Association konzorcium átnevezi magát, mostantól Diem Association lesz – írja a Techcrunch.
Az MSZP pártigazgatója szerint vannak érvek, amelyek amellett szólnak, hogy nem véletlen az ügy időzítése, nemrég ugyanis Orbán Viktor bejelentette, hogy a magyar-lengyel vétóval kapcsolatban nem akar kompromisszumot.
Remek hangulat uralkodott tegnap az amerikai piacokon, az S&P 500 1,1 százalékos emelkedésével új történelmi csúcson zárt, a Nasdaq 1,3 százalékos emelkedésével szintén rekordot tudott dönteni. A jó hangulatot leginkább az fűtötte, hogy megjelent az amerikai gazdasági mentőcsomagról szóló javaslat, mely során egy 908 milliárd dolláros stimulusról s
A testület első ízben vizsgál konkrét eseteket: összesen hat olyan ügyben fog határozni, amikor a közösségi oldal véleményes módon távolított el felhasználói tartalmakat.
A karácsony előtti vásárlás a legtöbb embernek örömteli tevékenység, ugyanis ki ne szeretné meglepni szeretteit a lehető legtökéletesebb ajándékkal. Most, a koronavírusjárvány azonban a meglepetések keresgélését is beárnyékolhatja, hiszen a legtöbben nem szeretnénk esélyt adni arra, hogy a zsúfolt boltokban elkapjuk a fertőzést. Most azonban még ni
A koronavírus elleni oltást leghamarabb valószínűleg az egészségügy frontvonalában dolgozók és az idősek kapják majd meg világszerte, az alapbetegségek terén viszont súlyozni kell. A BMI-t érdemes lehet figyelembe venni döntéskor, akár az elhízás ,értéke is megmutathatja, ki az, akinek fontos lehet az oltás.
Az Omega billentyűsének fia elárulta, úgy tűnt, Benkő László már jól van, hiszen újra próbált, tornázni kezdett. Nem gondolták volna, hogy amikor befeküdt a kórházba a vizsgálatok miatt, többé már nem jön ki onnan.
Az Egészségügyi Világszervezet genfi sajtótájékoztatóján összegezte a legfrissebb adatokat, melyek globális szinten biztatóbbak az elmúlt hónapokhoz képest.
A globális járványhelyzet még sürgetőbbé tette a digitalizációt a vállalkozások számára – mutat rá a Baker McKenzie ügyvédi iroda hét szektorból 300 cég bevonásával készült nemzetközi felmérése. A sikeres átalakulás fő akadálya az új rendszerek integrálásának technológiai és jogi nehézségei, az adatvédelmi és kiberbiztonsági kockázatok, valamint a