A főpolgármester Facebook oldalán közölte: azért írt levelet Babják Zoltánnak, hogy kifejezze szolidaritását a kárpátaljai magyar közösséggel, és hogy biztosítsa a polgármestert arról, hogy Beregszász, úgy is mint Budapest testvérvárosa, mindig számíthat támogatásukra, partnerségükre.
A népszerű énekes, Király Viktor és felesége, Virág Anita tegnap ünnepelték első házassági évfordulójukat, amelyre mindketten megható sorokkal és fotóval emlékeztek meg a közösségi oldalaikon.
Hamarosan több, biztató eredménnyel rendelkező vakcina is elérhetővé válik Magyarországon - mondta Kis Zoltán virológus kedden az M1 aktuális csatornán.
Pécs után Budapesten is karácsonyi hangulatban tölthetik az arra járók a várakozás perceit három busz-, illetve villamosmegállóban. Az E.ON Hungária Csoport a pécsi Megyeri téri buszmegálló után ünnepi díszbe öltöztette a Széll Kálmán téri busz-, és a Március 15. téri villamosmegállót, illetve a jövő hét közepétől a Hősök terén is ünnepi hangulatú
Az 50. heti adatok alapján a legtöbb településen stagnál vagy enyhén csökken a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, emelkedő tendenciát egyedül Szolnok esetében figyeltek meg – derült ki az operatív törzs tájékoztatóján.
Két konténernyi veszélyes karácsonyi égőt tartóztatott fel a vámhatáron a piacfelügyelet. A laboratóriumi vizsgálaton további 32 féle, kereskedelmi forgalomban kapható díszvilágítási füzér és dekorációs célú világítástechnikai termék bukott meg. Némelyik izzósor akár hat-hét szempontból is alkalmatlan a biztonságos használatra - közölte kedden az I
Mint közleményükben írják: "az Országgyűlés ma szavaz a 'gránitszilárdságú' alaptörvény kilencedik módosításáról, amely a pánikkormány szerint a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatna szolgálni, valójában azonban a Fidesz álszent és kirekesztő családpolitikájának írásba foglalása".
A 29 éves Vas megyei terhes nő elkapta a koronavírust, és állapota egyre súlyosabb lett. Császármetszést hajtottak végre, majd lélegeztetőgépre kapcsolták, de két után meghalt.
Az operatív törzs keddi tájékoztatóján Gál Kristóf, az ORFK szóvivője ismertette a rendőrségi adatokat, míg a friss fertőzési statisztikákat Galgócz Ágnestől, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetőjétől hallhattuk.
Megmarad az egyetértés Varga Mihály és Matolcsy György között? Mármint atekintetben, hogy a magyar gazdaság legfeljebb 6,5 százalék körüli mértékben eshet vissza az idén a koronavírus-járvány miatt. Erre is fény derül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa idei utolsó kamatdöntő ülését követően, amikor ismertté válik, mit gondol az MNB a GDP
A befektetők ma is találtak okot az optimizmusra, így bizonytalan nyitás után az európai tőzsdék erőre kaptak. A magyar tőzsde is növekedést mutatott a nyitás után.
A mai kamatdöntés után sajtótájékoztatót tart az MNB teljes vezetése – derül ki a délelőtt küldött meghívóból. Alapesetben a szakértők nem számítottak komoly eseményre a Monetáris Tanács mai ülésén, a sajtótájékoztató viszont arra utalhat, hogy mégis születtek lényeges döntések.
A Gefco a csehországi, szlovákiai és magyarországi üzleti tevékenységéhez új stratégiai klasztert hozott létre. Az új üzleti egység vezetését a GEFCO korábbi csehországi és szlovákiai vezérigazgatója, Aleksander Raczynski vállalta el december 1-jétől - derül ki a Gefco sajtóközleményéből.
Az idei volt a második legmelegebb november a Földön a mérések dokumentálása, 1880 óta - közölte hétfőn az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA).
Bár a magyarok átlagosan 7 hónapig tudnának megélni a meglévő megtakarításukból, ha megszűnne a rendszeres havi jövedelmük, 36 százalékuknak mindössze 1 hónapra elegendő tartaléka van - derül ki egy friss felmérésből. A
Csökkent az olaj ára kedden, köszönhetően az Európa szerte szigorodó leállásoknak és a kereslet jövő évi lassabb helyreállítására vonatkozó előrejelzéseknek – számolt be a Reuters.
Mi a különbség a luc és az ezüst között? Mit „tud” a Nordmann, és mik az előnyei a feketefenyőnek? Kattints, és megtudod, aztán töltsd ki fenyőfaválasztó tesztünket, hogy megtudd, számodra melyik fafajta az ideális.
A koronavírus-járvány miatt a koncertezésből származó bevételek világszerte nagyjából 30 millió dollárral, vagyis több mint 8,7 milliárd forinttal este vissza, az élőzenés ipar pedig közel 10 milliárd dolláros, azaz körülbelül 292 milliárd forintos veszteséget termelt. Ettől függetlenül persze voltak olyan művészek, akik ebben az évben sem
Az állati eredetű fehérjékben találhatóak meg azok a nélkülözhetetlen aminosavak, amit az emberi szervezet másképp nem tud előállítani, így fontos, hogy fogyasszuk azokat. A kacsahús például fehérjedús, é emellett persze finom is, úgyhogy érdemes többször is ezt választani a mindennapi étkezésekhez.
A tojást egykor szinte üldözték, és óva intették az embereket a túlzott fogyasztásától. Azóta már változtattak ezen az állásponton, és – legalábbis a tudomány jelenlegi állása szerint – egészségesnek tartják, bátran ajánlják mindenkinek. A fogyni vágyók számára valóságos jolly joker, hiszen gyorsan elkészül és finom is, de azért nem mindegy, hogyan
Október közepén, 25 milliárd forintos induló tőkével jött létre a PortfoLion által kezelt PortfoLion Regionális Magántőke Alap II. Az EXIM Bank és az OTP közösen, 50-50%-ban biztosítják a tőkét az alaphoz, amelynek célja, hogy régiós cégeket segítsen fejlődni. Az alap célja elsősorban az, hogy regionális cégeket fejlesszen, fókuszterületei közé ped
Idén is felzúgtak a motorok az ABB FIA Formula-E világbajnokságon, hiszen a 7. idény kezdetén mind a 12 csapat rajthoz állt a spanyolországi Valenciában 2020. november 28. és december 1. között megrendezett tesztversenyeken. A teljesen elektromos hajtású versenyautók világbajnokságának névadó szponzoraként negyedik versenyidényét megkezdő ABB töret
Hónapok óta lehet hallani, hogy a Samsung hamarosan egy megfizethető hajlítható mobillal is fog jelentkezni, úgy tűnik erre még egy darabig várnunk kell. A dél-koreai ETNews hírportál értesülései szerint a Samsung 2021-ben négy darab összecsukható mobilt tervez piacra dobni. A forrás szerint a Galaxy Z Fold-ból és a Z Flip-ből is két-két verzióra l
A Volkswagen árfolyama több mint 5 százalékot emelkedett ma, miután sikerült megállapodnia a konszern vezetőinek a vezérigazgató jövőjéről és az autógyártó átalakításáról.
A tanároknak az elsőbbséget élvező csoportok közé kell kerülniük a koronavírus elleni oltási kampányokban - szorgalmazta keddi közleményében Henrietta Fore, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) ügyvezető igazgatója.
A Duna Arénában, nézők nélkül rendezik keddtől csütörtökig a vízilabda Bajnokok Ligája első csoportkörét, az egyetlen magyar résztvevő a sorozatot másfél éve megnyerő FTC.
Megbeszélést tartott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke kedden - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.