Óvatos becslések szerint is mintegy 22 ezer informatikus hiányzott a magyar munkaerőpiacról 2019-ben, és ezt a szektort még a koronavírus-járvány sem tudta visszavetni. Éppen ellenkezőleg, a világválság számos területen nyitott új lehetőségeket az IT-sok számára, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a jövő kihívásait csak a technológia segítségével lesz
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat következő részében az NMI Holdings (NMIH) nevű vállalatot elemzik, aminek villámgyors növekedését a koronavírus sem tudta megállítani.
Vasvári Vivi Demcsák Zsuzsának és Gáspár Zsoltinak mesélt arról, hogy milyen élmény volt számára szerepelni a Farm VIP műsorában. Kiderült, hogy annyira megszerette a vidéki életet, hogy elgondolkodott azon, hogy a jövőben leköltözik egy farmra.
A magyar női kézilabda-válogatott 32-25-re kikapott Németország csapatától a dániai Európa-bajnokság középdöntőjének szombati játéknapján, így már matematikai esélye sincs az elődöntőbe jutásra.
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. Nézzük át röviden, miért is éri meg Neked mielőbb Babaváró Hitelt igényelned! Cikkün
Egy nap alatt 5047-tel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, így már 189 694 aktív fertőzöttről tudni. Elhunyt 162 többségében idős, krónikus beteg, így a halottak száma 6784-re emelkedett. 7807 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 610-en vannak lélegeztetőgépen. Az Egyesült Államokban eközben engedélyezték a Pfizer és a BioNTech cégek
A Szépművészeti Múzeumnak adományozta teljes életművét átfogó archívumát Korniss Péter fotográfus. A mintegy 34 ezer felvételt tartalmazó anyag a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetben Korniss Péter Archívumként lesz kutatható.
Vasárnap lép életbe a MÁV-Start és a Volánbusz 2020/2021-es menetrendje, amely mintegy harminc vasútvonalon és ötven autóbuszos vonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
A céltudatos séfnek és menyasszonyának az idei év tele volt meglepetésekkel. Megnyerték egy kereskedelmi csatorna sztárvetélkedőjét, emellett pedig jegyesek lettek. Rácz Jenő és Gyuricza Dóra jővőre tervezik az esküvőt és már azt is elképzelték milyet szeretnének.
A passzív dohányzásnak hangsúlyozottan hatása van a légzési paraméterekre, amely jobban elősegíti az asztma és az állandó nehézlégzés kialakulását, mint más allergiák.
"Éghajlati vészhelyzet" elrendelésére kért minden országot szombaton António Guterres ENSZ-főtitkár a párizsi klímaegyezmény elfogadásának 5. évfordulóján tartott virtuális csúcstalálkozón.
Pécsi virológusok Facebook-bejegyzésben magyarázzák el, mit kell tudnunk az új típusú koronavírus-vakcináról, amelyet a Pfizer/BioNTech fejlesztett. Elmagyarázzák, hogyan működnek az mRNS alapú vakcinák, írtak a klinikai tesztekről, valamint a vakcina biztonságosságáról is az eddigi megfigyelések alapján.
Amit Gődényék művelnek, az nem vélemény és szólásszabadság kérdése. Sokan összekeverik a mártírt és a gazembert. A gődényista csapatról fontos megjegyezni, hogy nem egy családi összejövetelen mondták el egyszer a véleményüket, amiért üldözi őket a "diktatúra" - kezdi Facebook-posztját Novák Hunor.
Azért teszteltetnek, hogy aztán a negatív eredménnyel elutazzanak a rokonaikhoz, és együtt töltsék az ünnepeket. Szlávik János viszont óva int attól, hogy bárki negatív teszttel elutazzon idős rokonaihoz, mert a teszt előtti napokban vagy utána is megfertőződhetünk.
A számítógépeknél már megszokott, hogy bizonyos időközönként frissítés érkezik a grafikai illesztőprogramra, ez hamarosan az okostelefonoknál is mindennapossá válhat. A Qualcomm-nak már vannak erre irányuló próbálkozásai, most pedig a Samsung mutatott be egy szoftveres megoldást, ez a GameDriver nevű Android-alkalmazás, ami „a legjobb játékélményt
A két társaság közös, 2020/2021-es menetrendje mintegy harminc vasútvonalon és ötven autóbuszos vonalon hoz az utasok számára jól érzékelhető változást – közölte a vasúttársaság.
Ártatlannak vallja magát Gődény György. A több ezer fős követőtáborral rendelkező gyógyszerész és testépítő péntek hajnali előállítása után vallomást tett és szabadon távozhatott. Híradónknak azt mondta: nem követett el bűncselekményt, csak tényeket közölt, a vírus létezését nem vitatja, de túlzónak, vagy egyszerűen csak alkalmatlannak tartja a véd
"Ez a legrosszabb, ami történhetett. Több mint egy hétig ápoltuk intenzíven. A csapat reménykedett, hogy minden egyes nap, melyet Batu túlél, növeli az esélyeit, hogy legyőzze a betegséget" - mondta Ted Fox, a Rosamond Gifford Állatkert igazgatója.
A norvég válogatott 36-25-re legyőzte Horvátország csapatát a dániai női kézilabda Európa-bajnokság magyar érdekeltségű középdöntős csoportjának szombati játéknapján, Koldingban, ezzel biztosította helyét az elődöntőben.