Az elérhető oltásmennyiség 53 százalékát előre felvásárolták a világ populációjának mindössze 14 százalékát adó, tőkeerősebb országok a People's Vaccine Alliance számításai szerint.
Két 18 éves orosz fiú a Google Maps navigációs rendszerét használva próbáltak hazajutni, ám a térképe egy olyan általa rövidebbnek vélt utat ajánlott nekik, ami már a hetvenes évek óta használaton kívül volt. Az autó a hatalmas hóban lerobbant, nem volt térerő, így nem tudtak segítséget hívni. Az egyik fiú halálra fagyott, a társa pedig még egy hét
Novemberben 85 milliárd forintnál is több cash került a forgalomba, így a hó végén összességében már 7200 milliárdot is meghaladta a kint lévő készpénzállomány. S a koronavírus-járvány miatt nincs esélye annak, hogy e növekvő trend megforduljon.
George Russell múlt héten a Mercedesszel a második helyen végzett az időmérőn, az F1-es Abu Dhabi Nagydíjon azonban csak a 18. rajtpozíciót szerezte meg.
Délelőtt jelent meg a hír, 7 kg szabolcsi almát és 10 kg burgonyát tartalmazó ajándékcsomaggal kedveskedik dolgozóinak a Külgazdasági- és Külügyminisztérium. Menczer Tamás államtitkár Facebook-oldalára feltöltött videóban magyarázza, minek köszönhető a szokatlan juttatás.
Koronavírusos megbetegedése után még nincs tökéletes állapotban a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Forma-1-es Mercedes istálló brit versenyzője.
Visszahívta és kivonta a forgalomból a Clearspring Bio szezámolaj (Organic Sesame Oil) és Bio pirított szezámolaj (Organic Toasted Sesame Oil) terméket etilén-oxid-szennyezettség miatt a Sunrice Makrobiotica Bt. – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
A magyar női kézilabda-válogatott 32-25-re kikapott Németország csapatától a dániai Európa-bajnokság középdöntőjének szombati játéknapján, így már matematikai esélye sincs az elődöntőbe jutásra.
Nem sikerült a jó szereplés a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj időmérő edzésén a Renault csapatának: sem Daniel Ricciardo, sem Esteban Ocon nem jutott be a top 10-be, pedig a konstruktőri 3. helyezés eléréséhez fontos lenne a jó eredmény a szezonzárón.
A Farm VIP bájos versenyzője, Sydney van den Bosch nagyon csalódott a verseny alakulása miatt és úgy érzi, hogy nagyon elrontott valamit. Most kiderül, hogy mire gondolt pontosan.
2020 jelentősen különbözik a korábbi évektől: amíg a közép-kelet-európai banki akvizíciós felmérés korábbi kiadványai pozitív kilátásokkal, erős gazdasági teljesítménnyel rendelkező bankszektort mutattak be, addig ma a régió bankjai a globális koronavírus járvány okozta kihívásokkal szembesülnek. A válság valódi hatásait csak a 2020-as pénzügyi ere
Váratlanul erőteljes maradt a benzin- és gázolajfogyasztás a Covid-19 második hulláma alatt Európában - derül ki a Rystad Energy elemzéséből. Az emberek a tavaszihoz képest még inkább kerülik a tömegközlekedést és preferálják a saját autó használatát.
Több kórház gyermekosztályát alakították át koronavírusos felnőttek ellátására, így a szokásos betegforgalom mellett a Bethesda Gyermekkórház tehermentesíti ezeket az intézményeket azzal, hogy fogadja azokat a gyerekeket, akiket egyébként nem oda vinnének.
A feszültséggel teli mindennapok könnyen és igen hamar okozhatnak kellemetlen mellékhatásokat. A kimerültség, türelmetlenség, a rossz hangulat és az alvásproblémák mellett számos egyéb negatív testi és lelki velejárója lehet a rohanó életmódnak. Tudta, hogy a gyakori puffadásos tüneteket is sok esetben a stressz válthatja ki?
Nem csak a tömegközlekedést, gyakran a teljes járműforgalmat is akadályozzák, a szabályosan közlekedőket pedig jogosan bosszantják azok az autóvezetők, akik
A kormány szombattól függesztette fel az idősek vásárlási sávját, ezzel segítve, hogy a karácsonyi bevásárlások idején ne legyen tumultus az üzletekben.
A Magyar Telekom nyerte a Digitális Kormányzati Ügynökség mobilszolgáltatásra kiírt tenderét, a megbízás két évre szól, amelyet további hat hónappal meghosszabbíthat az ügynökség - közölte a távközlési szolgáltató szombaton az MTI-vel.
Az aktuális amerikai elnökválasztáson Joe Biden több mint hatmillió szavazattal többet szerzett, mint Donald Trump, mégis csak egy hajszállal sikerült a demokrata jelöltnek nyerni. Hogyan lehet ez? Időről-időre az amerikai és a magyarországi választások is rendre bebizonyítják, hogy a térbeliségnek szerepe van az eredmények alakulásában. Egyrészt a
15 évesen kezdett videojátékokkal játszani a most 16 éves Benjy Fish, aki rögtön az első versenyén világbajnok lett. Otthagyta a sulit és napi 12 órát e-sporttal foglalkozik. Az édesanyja mindenben támogatja őt.
Amikor híres pároknak gyermeke születik, általában nem csak az ismertséget örökítik át gyermekeikre, de bizony a jó géneket is. Így eshet meg, hogy olykor az utódok még túl is szárnyalják szüleiket, nem csak szépségben, de tehetségben is. Az Éva magazin írása.
A Másfélfok megvizsgálta, hogyan teljesítenek a nagykibocsátók a klímacélok elérésében, mi az Európai Unió szerepe és felelőssége, és hogyan viszonyul mindehhez Magyarország.
Zsebtolvajlás elleni akció indul fővárosi tömegközlekedési vonalakon az adventi időszakban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében - közölte a BKK szombaton az MTI-vel.
A Dancing with the Stars zsűritagjának képzett táncművésze, Molnár Andrea évek óta a tánc szerelmese. Sokan nem tudják róla, de egy vele született rendellenességben szenved Andi, amiről most meglepő őszinteséggel beszélt.
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb legyen bevizsgált és biztonságos koronavírus elleni védőoltás - hangsúlyozta a kormányszóvivő a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában, amelyben azt is elmagyarázza, hogy kell kitölteni az űrlapot.