2020. december 10. csütörtök

dec. 10
10:30
Füstbe ment egy halom terved 2020-ban? Két pszihológus elmondja, hogyan kellene kezelned a dolgot (Joy)
Kemény év áll mögöttünk, szinte senki sem azt kapta, amire számított egy évvel ezelőtt. Nem árt, ha idén év végén kicsit komolyabban veszed a dolgok átértékelését, mint ahogy azt valaha is tetted!
dec. 10
10:30
Koronavírus-csoda Európában: mindkét hullám elkerülte őket, pedig nincsenek szigorú korlátozások (Portfolio)
Elsőre szinte érthetetlen, hogy Finnország járványügyi mutatói miért olyan kiugróan kedvezőek, miközben Európa országaiban több ezres esetszámokat látunk naponta. A finnek ráadásul nem élnek szigorú korlátozások között, mint mi vagy a nyugat-európaiak. A svédekről magas esetszámaik és halálozásuk ellenére sok szó esik, a finnekről viszont alig besz
dec. 10
10:30
Nekiment a Momentum a "párteliteknek", teljes előválasztást akarnak (ATV)
Mind a miniszterelnök-jelöltről, mind a listáról, mind az egyéni képviselői helyekről előválasztással kell döntenie az embereknek – írről indított petíciót a Momentum Mozgalom.
dec. 10
10:30
Jöhet a baba? Curtis és új kedvese már a gyermekvállaláson gondolkodnak (Femcafe)
Curtis és Barnai Judit kosárlabdázó először meséltek megismerkedésükről és jövőbeni terveikről.
dec. 10
10:36
Komoly lezárások lesznek 2021-től a rakparton (Infostart)
Vízvezeték-felújítás miatt lezárások lesznek 2021-től a pesti alsó rakparton – közölte a főpolgármester kabinetfőnöke egy online háttérbeszélgetésen. Balogh Samu arról is beszélt, hogy még nem született megállapodás a főváros és a kormány között a rakpart átalakításáról.
dec. 10
10:36
Eldőlt: magyar cipőket vesz dolgozóinak a Magyar Posta Zrt. (ProfitLine)
Egy nyílt közbeszerzés eredményeként az egyetlen ma is működő, munkavédelmi cipőket gyártó hazai vállalat, az Ipoly Cipőgyár Kft. összesen mintegy 40 millió forint értékben, 6000 pár lábbelit készíthet az állami tulajdonú vállalat részére.
dec. 10
10:36
A feldolgozóiparban működő vállalatok domináltak a NKP-ban (Portfolio)
A Növekedési Kötvényprogram keretein belül 2020 október végéig 35 vállalat 40 kötvénysorozatának kibocsátása történt meg, összesen 682 milliárd forintnyi forrás bevonása mellett. A bevont források döntő többsége magyar tulajdonú vállalatokhoz került, a kibocsátásokból befolyt összegek több mint negyedét a feldolgozóiparban működő vállalatok használ
dec. 10
10:36
Kiállt a koronavírus-oltás mellett, halálos fenyegetéseket kap a szegedi virológus (ATV)
Egyfajta halálos fenyegetéseket küldenek nekem, lámpavasra akasztanának, szétloccsantanák a fejem, élve elásnának – mondta Boldogkői Zsolt virológus az RTL Híradónak, miután közösségi oldalán is közzétett egy neki szánt üzenetet, melyben azt írták: „48 órát adunk, hogy visszaszívja az oltásra vonatkozó kijelentést”.
dec. 10
10:39
30 percen belüli házhoz szállítást ígér a NetPincér új üzletága (Privátbankár)
A gyorskereskedelemben szerzett tapasztalatára építve indítja el új szolgáltatását a NetPincér. A NetPincér market forradalmasítja a bevásárlást, hiszen akár 30 percen belül házhoz rendelhetünk mostantól alapvető élelmiszereket és háztartási cikkeket, ráadásul a minimum rendelési érték mindössze 1000 Forint. A szolgáltatás első
dec. 10
10:42
Még egy jó hírt kaptak a hotelesek a kormánytól (Portfolio)
A tegnap késő este megjelent Magyar Közlönyben a kormány meghosszabbította a vészhelyzeti intézkedéseket, és ezzel együtt a támogató intézkedéseit az idegenforgalom, vendéglátás ágazat eddig elfelejtett szereplőire is kiterjesztette. A kormányrendelet tartalmaz egy kellemes meglepetést: az adókedvezmények nem decembertől, hanem már visszamenőleg, n
dec. 10
10:42
A Kőszegi-hegységben úgy szakad a hó, mintha tényleg tél lenne (Háziállat)
Pedig csak december van, és havat mostanában csak márciusban szoktunk látni.
dec. 10
10:42
Origo: túl messzire ment a baloldal (Demokrata)
A hírportál összegyűjtötte, az elmúlt években a baloldali EP-képviselők hogyan árulták el Magyarországot.
dec. 10
10:48
Kormányinfó: Gulyás Gergely nagy bejelentésekkel érkezik - percről percre (Infostart)
Ezzel kapcsolatban a kormány még egyeztet az érintettekkel és az Idősügyi Tanáccsal is - derült ki a Kormányinfón. Gulyás Gergely beszélt még arról is, hogy az év végén, a jövő év elején jön a vakcina, amire fontos regisztrálni, illetve arról is, hogy betiltják a szilveszteri petárdázást.
dec. 10
10:48
Gulyás Gergely: bízunk benne, hogy most vagyunk a járvány tetőzésénél (Portfolio)
Ma délelőtt 10:30-tól kezdődik a Kormányinfo Gulyás Gergely Miniszterlenökséget vezető miniszterrel, amelyen megtudjuk azt, hogy a kormány a tegnapi ülésen milyen döntéseket hozott és hogyan értékeli a járványügyi helyzetet, illetve az uniós költségvetési vétóvita fejleményeit. A szokásoknak megfelelően hírfolyamunkban követkjuk a főbb információka
dec. 10
10:51
Brexit: itt van minden, ami a magyar cégeknek fontos lehet (Piac és Profit)
A Brexittel kapcsolatos legfrissebb információkat, hasznos linkeket tett közzé a vállalkozások számára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
dec. 10
10:54
Folytatódik a vétóügyi fordulat után látott rali a magyar tőzsdén (Portfolio)
A szerdai kereskedést eséssel zárták a tengerentúli tőzsdék, elsősorban a technológaiai részvények teljesítettek gyengén. Ázsiában is mérsékelt esést láttunk pénteken, Európában pedig vegyes a kereskedés képe, a magyar tőzsde azonban tovább tudott emelkedeni a tegnapi rali után. Makrogazdasági szempontból ma több jelentős esemény is lesz, egyrészt
dec. 10
10:54
Szijjártó: Magyarországon beteg ellátatlanul nem maradt (ATV)
A koronavírus-járvány határozta meg idén a nemzetközi politikai folyamatokat, így a külügyminisztérium feladatait is. Komoly szerepet róttak a tárcára a járvány miatt előállt egészségügyi, gazdasági és társadalmi kihívások - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés külügyi bizottságának csütörtöki ülésén.
dec. 10
10:54
Az Emmi alól Lezsák Sándor alapítványához szervezték át a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetet (444.hu)
Az új feladatokhoz és kihívásokhoz évente több mint 400 millió forintot biztosít nekik a kormány.
dec. 10
10:54
Megtalálod, mi nem stimmel a képen? Az emberek többsége bosszankodva adja fel (Femcafe)
Mi azonban bízunk benne, hogy te sikerrel jársz!
dec. 10
10:57
Óriási per indult a Facebook ellen az USA-ban (Menedzsment Fórum)
Több mint 45 szövetségi tagállam vádolja azzal a közösségimédia-gigászt, hogy illegális módon iktatta ki a riválisait, és korlátozta a piaci versenyt.
dec. 10
11:00
10 év múlva 30 millió villanyautó lehet Európa útjain (Autónavigátor)
Az Európai Bizottság a kibocsátáscsökkentésre, a versenyképességre, valamint a biztonságra fókuszáló, hozzáférhető és megfizethető, fenntartható és intelligens közlekedési rendszerekre vonatkozó
dec. 10
11:00
Az Unió Kína példáját követné a félvezetőipar megerősítésében (Bitport)
Tizenhárom uniós tagállam, élükön Franciaországgal és Németországgal erőteljesebben megtolná az uniós félvezető-ipart.
dec. 10
11:03
Nemzetstratégiai jelentőségű a Magyar Bankholding létrejötte (Infostart)
A Budapest Bank, az MKB Bank és az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank tervezett fúziójával Magyarország második legnagyobb, tőkeerős és jelentős növekedési potenciállal rendelkező bankcsoportja jöhet létre.
dec. 10
11:06
Elhárult a vétó kockázata az EU költségvetés kapcsán, a forint erősödik (ProfitLine)
Sikerült kompromisszumos megoldásra jutni, ezáltal az EU elhárította a magyar és a lengyel vétó kockázatát az EU-s költségvetés kapcsán.
dec. 10
11:06
Gulyás: A kormány december 21-én dönt a karácsonyi szabályokról (444.hu)
Egcy biztos, szilveszterkor marad a szigor.
dec. 10
11:06
Társat keresel, de mindig a barát zónában kötsz ki? Ez lehet az oka! (Glamour)
Tippek, hogy ne csak barátokat, hanem társat is találj
dec. 10
11:06
Hatalmas a boldogság: újra együtt van Demcsák Zsuzsa és Krishan (Life)
Hosszú ideig nem találkozhatott Demcsák Zsuzsa és férje, hiszen Krishan hazautazott Indiába. Így jó pár hétig nem látták egymást, de a fiatal férfi tegnap hazaért, műsorvezető pedig csak úgy ragyog a boldogságtól legújabb közös képükön.
dec. 10
11:06
Armando saját műsort kapott az RTL Klubon (Promotions)
A Konyhafőnök győztese, Armando Mundaraín, és Ötves János visszatérnek az RTL Magyarország képernyőire, egy saját főzőműsorban.
dec. 10
11:06
Pioneer: a zászlóshajó új arculatot kap Európában (Agrárágazat)
Korszerűség, innováció, fenntarthatóság és növekedés: a Cortevához tartozó Pioneer új arculata tükrözi a cég elkötelezettségét.
dec. 10
11:06
A Mewa immár egy évtizede lépett a digitalizálás útjára (Transpack)
A hazánkban főként a teljes körű ipari törlőkendő-szolgáltatásáról ismert Mewa célja 2024-ig minden folyamat és berendezés digitalizálása.
dec. 10
11:08
Vegyszermentes tisztaság: ezeket válaszd, ha nemet mondasz a kemikáliákra (Life)
Bár a drogériák és háztartási boltok tele vannak jobbnál jobb, illatosabbnál illatosabb vegyszerekkel, amelyekkel csillogóra varázsolhatod a lakásodat, sokan mégis inkább a természetes alapanyagú szerek mellett teszik le a voksukat. Ha te is kerülnéd a kemikáliákat, akkor cikkünk neked szól. A természetes szerek használatával is ugyanolyan jó eredm
dec. 10
11:09
Varga Mihály: 18 milliárd forintnyi beruházásról írtak alá megállapodást négy céggel (Infostart)
A támogatott cégek olyan beruházásokat valósítanak meg, amelyek 1700 munkahelyet védenek meg.
dec. 10
11:12
A nagyothallás kialakulása (WebBeteg)
A kor előrehaladtával viszonylag gyakran alakul ki nagyothallás. A 65-75 éves korosztály körülbelül egynegyedét, míg a 75 év feletti korosztály mintegy háromnegyedét érinti valamilyen fokú halláscsökkenés.
dec. 10
11:12
Hasít a Netflixen az év egyik legnagyobb mozifilmes bukása (Mafab)
Attól még, hogy a kritikusok lehúznak egy filmet, nem feltétlenül lesz az bukás. De van, amikor igen. És van, amikor épp azért kapnak fel egy filmet, mert csupa rossz kritikát kap. Valami hasonló zajlik most épp Colin Farrell új akció-thrillerje körül is, amely a mozikban csúnyán elhasalt, de a Netflixen most mindenki rá kíváncsi. Természetesen a f
dec. 10
11:18
Változhat a nyugdíjasok vásárlási idősávja (Infostart)
A kormány az ügyben kikéri az Idősügyi Tanács állásfoglalását.
dec. 10
11:18
Nagy Márton: A válság akkor ér véget, amikor beoltják a lakosságot koronavírus ellen (Portfolio)
A koronavírus elleni vakcina után gyorsan normalizálódhat az aktivitás, a gazdasági válság akkor ér majd véget, amikor beoltják a lakosságot - mondta Nagy Márton miniszterelnöki megbízott, gazdaságpolitikai főtanácsadó a Mandinernek adott interjújában. Nagy szerint viszont a második hullám és az azzal érkező korlátozások miatt csak 2021 második neg
dec. 10
11:18
Nem kell félni, lesz elég bejgli a karácsonyi asztalon (Agroinform)
Az élelmiszer-előállító vállalkozások termelése folyamatos, semmi nem veszélyezteti a hazai élelmiszerellátást, az a koronavírus-járvány második hulláma idején is biztosított. Az üzletek, piacok – az óvintézkedésekben előírtak szerint – nyitva vannak, ünnepi kínálattal és árubőséggel állnak a vásárlók rendelkezésére.
dec. 10
11:18
Szakad a hó nyugaton! Reggelre akár 5-10 cm is eshet! (Háziállat)
Szakad a hó nyugaton! Reggelre több centi is hullhat! Az előrejelzéseinknek megfelelően havazik nyugaton! A MetKép stábja útnak indult és a Kőszegi-hegységben van, ahol szakad a hó! Friss felvétel a Kendig-csúcsról: Reggelre több mint 5 cm friss hó hullhat, főként a nyugati területeken, Bakonyban és az Északi-középhegység területén, másutt az eső l
dec. 10
11:18
Kiterjedtebb és hosszabb harmadik hullámra számítanak Dél-Koreában (ATV)
Az eddigieknél kiterjedtebb és hosszabb lesz a koronavírus-járvány már zajló harmadik hulláma Dél-Koreában - figyelmeztettek a helyi egészségügyi hatóságok csütörtökön.
dec. 10
11:18
Meghosszabbította a kormány az ingyenes parkolást (SzMo)
Január 11-ig továbbra is ingyenesen parkolhatunk.
dec. 10
11:18
Már a közös gyermeket tervezi Curtis és új kedvese, Barnai Judit (Life)
Barnai Judit és Curtis kapcsolata viharos körülmények között kezdődött, ám a szerelmesek már biztosak abban, hogy egymással tervezik a jövőt.
dec. 10
11:21
Sztárszakmák 2021-ben: ezekkel lehet majd nagyokat kaszálni (Piac és Profit)
Óvatos becslések szerint is mintegy 22 ezer informatikus hiányzott a magyar munkaerőpiacról 2019-ben, és ezt a szektort még a koronavírus-járvány sem tudta visszavetni.
dec. 10
11:21
Javult a munkanélküliség az OECD-ben (TőzsdeFórum)
majdnem 2 százalékponttal haladja meg a koronavírus-járvány előttit.
dec. 10
11:24
Gulyás: Szilveszterkor biztosan kijárási tilalom lesz este 8-tól (SzMo)
Nem lazítanak a szigoron az év utolsó napján, legfeljebb 10 fős összejöveteleket lehet majd tartani.
dec. 10
11:24
Ellenzéki reakciók a várható magyar-lengyel uniós győzelemre (Demokrata)
Az ellenzék politikusai és elemzői nem minden esetben ugyanúgy értékelték a körvonalazódó megállapodást.
dec. 10
11:30
Kiderült, miért brutálisan lassúak a Ferrari kerékcseréi! (F1világ)
A Ferrari Forma-1-es csapatánál elárulták, mi az oka annak, hogy rendkívül lassú kerékcseréket produkálnak a 2020-as Forma-1-es szezonban.
dec. 10
11:30
Varga Judit: a bizottsági javaslat csak egy eszköz, hogy bárkit fenyegetni lehessen (ATV)
Embertelen nyomás nehezedik Magyarországra és a magyar kormányra, amiért megvétóztuk, hogy a következő uniós költségvetést és a közös hitelfelvételt összekössék a homályos jogállami kitétellel. Varga Judit igazságügyi miniszterrel arról beszélgetett a Demokrata, megnyerhetjük-e ezt a méltatlan csatát a birodalomépítőkkel szemben.
dec. 10
11:30
Koronavírus: felfüggeszthetik az idősek vásárlási sávját (Life)
Lehet, hogy átmenetileg szünetelni fog az időseket védő vásárlási sáv?
dec. 10
11:32
Gulyás Gergely: Orbán Viktor nem fogja az elsők között beoltatni magát (ATV)
Kovács Zoltán társaságában Gulyás Gergely a kormányinfón közölte, hogy a kormány a tegnapi ülésén a járvány helyzettel foglalkozott. Az ATV megkérdezte, hogy lesz-e központi oltási kampány, Gulyás közölte, hogy várható az alacsony oltási hajlandóság növelése érdekében.
dec. 10
11:33
Kemény karantén lesz északi szomszédunknál (Menedzsment Fórum)
Szlovákiában a korábbi országos tesztelés ellenére is komoly szigorítások jönnek.

Keresés