Az amerikai elnökválasztási szavazatok összeszámolásának kezdetétől jelentősen erősödött a dollár az euróval szemben, mivel szorosnak kezdett kinézni a verseny és szerda délelőtt már jól látszik, hogy tényleg kétesélyessé vált a Trump-Biden párharc kimenetele. Emiatt az éjjel is látott hirtelen és jelentős forintkilengések délelőtt is folytatódtak.
Az amerikai elnökválasztásra szegeződik minden befektető szeme, komoly kilengések vannak a piacokon, a volatilitás várhatóan nem fog egyhamar mérséklődni az elképesztően szoros verseny miatt. Több európai ország börzéje is 1 százalék feletti eséssel kezdte a szerdai kereskedési napot, a magyar BUX Index egyelőre állja a sarat.
A Galaxy S21 mobilok 2021 leginkább várt telefonjai lesznek. A Samsung már gőzerővel dolgozik a Galaxy S széria legújabb tagjain, kiszivárgott képeket már láthattunk és a specifikációkkal kapcsolatban is érkeztek hírek. Összeszedtük mi az amit eddig tudunk. Az elmúlt években a Samsung S modellek februárban lettek bejelentve és márciusban kerültek p
Újabb 4219 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 90 988 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 90 többségében idős, krónikus beteg az elmúlt 24 órában - derül ki a kormányzati portál szokásos napi tájékoztatójából. Mind a napi halálozási adat, mind az esetszám új csúcsot jelent.
Felrobbant a határidős Nasdaq kedd éjjel azt követően, hogy az amerikai elnökválasztásban meglepő fordulat állt be és hirtelen megnőtt annak a valószínűsége, hogy Donald Trumpot újraválasztják. Az események változása, párosulva a techikai hatásokkal azt eredményezte, hogy a határidős Nasdasq kereskedését egy rövid időre szüneteltették.
A Fehér Házból intézett beszédet híveihez és a nemzethez az újraválasztásáért kampányoló republikánus elnök, miután Joe Biden korábban türelemre és kitartásra biztatta híveit, leszögezve: van esélyük a győzelemre.
Giuseppe Conte olasz kormányfő újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében szerdára virradóra. A korlátozások csütörtökön lépnek életbe, és legalább december 3-áig lesznek érvényben.
A lángos igazi gasztrokülönlegesség, amit nem csak a mi magyarok szeretünk, de a turisták előszeretettel keresnek. Az elmúlt évek újraéledő street foodja azonban sokféle formában megjelenik: vannak olyan lángosozók, amik hagyományos ízeket kínálnak, de vannak olyanok is, amik új trendekkel próbálkoznak.
Bár még javában tart a voksok összesítése, a regnáló amerikai elnök bejelentést tett az eredményről amerikai idő szerint szerda hajnalban. Percről percre.
Nagyon szoros az elnökválasztás az Egyesült Államokban, november 4-én reggel még nincs egyértelmű végeredmény. Lehet, hogy még napokat kell várnunk, mire eldől, hogy ki lesz az USA következő elnöke, hiszen több fontos csatatérállamban is rengetegen szavaztak levélben, a beérkező szavazatok pedig van, ahol még pénteken is beszámítanak. Mutatjuk, mik
A bizonytalanságok kora felértékelheti a kockázatok szétterítését, mondja a volt jegybankelnök a Biztosítás és Kockázat folyóirat novemberi számában. Szerinte ebben az új korszakban minden tényezőnek, ami a bizonytalanságot kockázattá transzformálja, a társadalmi hasznossága és súlya nőni fog.
Az elektromos autók egyre növekvő értékesítésében kiemelt szerepe van az állami plusz forrásoknak, azonban sokak előtt csak a 2,5 millió forintos támogatás ismert, pedig a vállalkozásoknak lehetőségük van társasági adókedvezményt is igénybe venni elektromos autó vásárlása esetén. Ugyanakkor érdemes sietni a vásárlással, legalábbis ott, ahol személy
Bár az öngondoskodási index évek óta először növekedni kezdett, a járvány rányomta a bélyegét a megtakarításokra: az összes számuk csökkent. Ritka, aki most tud többet félretenni, sokaknak pedig hozzá kellett nyúlniuk eddig eltett
A Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedéseinek is köszönhetően a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint a regisztrált álláskeresők száma november első napjaira 300 ezer alá esett Magyarországon - mondta Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Indul a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (Hnt) „Jó Bor” edukációs kampányának második szakasza, amely az elsőhöz hasonlóan a fiatalokat, kezdő borfogyasztókat célozza meg és új tartalmakkal hívja fel a figyelmet a minőségi magyar borfogyasztásra.
A bizonytalanságok kora felértékelheti a kockázatok szétterítését, mondja a volt jegybankelnök a Biztosítás és Kockázat folyóirat novemberi számában. Szerinte ebben az új korszakban minden tényezőnek, ami a bizonytalanságot kockázattá transzformálja, a társadalmi hasznossága és súlya nőni fog.
Idén októberben a DataHouse adatai szerint 11 341 import személyautó került hazai forgalomba Magyarországon, ami tavaly októberhez viszonyítva 24 százalékos visszaesést jelent. Az év első tíz hónapjában összesen 110 264 használt személyautó került be az országba, ami 17 százalékkal marad el az előző év hasonló értékétől.
A Fehér Házból intézett beszédet híveihez és a nemzethez az újraválasztásáért kampányoló republikánus elnök, miután Joe Biden korábban türelemre és kitartásra biztatta híveit, leszögezve: van esélyük a győzelemre.
Bár az öngondoskodási index évek óta először növekedni kezdett, a járvány rányomta a bélyegét a megtakarításokra. Ritka, aki most tud többet félretenni, sokaknak pedig hozzá kellett nyúlniuk eddig eltett pénzükhöz. 2011
Lopás miatt indult eljárás Nagykanizsán egy 17 éves lány ellen, aki a helyi állatmenhelyről ellopott egy kutyát - közölte a police.hu oldalon szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai a kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin ára 2 forinttal csökken, míg a gázolaj literenkénti átlagára változatlan marad.