A gyógyszercégek akkor zsebelhetnek be ennyit, ha csak azok olttatják majd magukat, akik eddig olttatták magukat influenza ellen. Iparági szakértők húsz dolláros oltásárral kalkulálták ki az összeget.
Olivier Véran francia egészségügyi miniszter szerint Franciaországban lelassult a koronavírus-járvány terjedése, de még túl korai lenne a tíz napja kihirdetett általános karantén következtetéseit levonni.
Mostanra olyan nehéz helyzetbe került a turisztikai ágazat, hogy még egy esetleges újraindulás is jelentős kihívás elé állítaná a vállalatokat. Flesch Tamás, Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke lapunknak arról beszélt, hogy a teljes ágazatban korábban dolgozó 400 ezer ember legalább fele már máshol van, Budapesten ez az arány rosszabb
Súlyosnak bizonyuló térdsérülést szenvedett Ansu Fati, az FC Barcelona ifjú labdarúgója, aki a spanyol bajnokság kilencedik fordulójában dőlt ki a sorból.
A szenvedélyes futó hírében álló Kamala Harris (56) éppen futás közben értesült arról, hogy bár hivatalossá még nem, de bizonyossá vált: megnyerték az elnökválasztást. Joe Biden (78) alelnökjelöltje egyből telefonált.
Nincs mese, előbb-utóbb mindannyian a saját apánkká, anyánkká válunk. Van, aki mindkettővé egyszerre. És az a pillanat, amikor erre rájövünk hát mondjuk úgy: nem mindig kényelmes. Íme, a leghülyébb, tipikusan szülői mondatok, amelyeket már akkor sem gondolsz komolyan, amikor kimondod, mégis mindig kicsúsznak a szádon. És lehet, hogy más is, legalá
A férfiklimax jeleit nehéz észrevenni, de érdemes komoly jelentőséget tulajdonítani a változásoknak, melyek már a negyvenes életévek vége felé jelentkezhetnek.
Mostanra már talán biztosak lehetünk abban, hogy a demokrata Joe Biden nyerte meg az idei amerikai elnökválasztásokat. Íme néhány változás, amelyek az Egyesült Államok energiapolitikájában bekövetkezhetnek irányítása alatt.
Életének 99. évében elhunyt Kopátsy Sándor közgazdász, a közgazdaság-tudomány akadémiai doktora, a Magyar Közgazdasági Társaság Közgazdász Életműdíjának kitüntetettje. A hírt a Magyar Közgazdasági Társaság közölte.
Mikor egy férfi beteg, akkor nagyon beteg tud lenni, ezt a jelenséget minden nő ismeri. De most, a koronavírusos időkben sajnos az eddig viccesen felfogott férfibajok ideje elmúlt és minden súlyosan komolyra fordult. Majkáéknál is így van ez, a rapper párja, Hajnalka most hosszú Facebook bejegyzésben számolt be a család helyzetéről.
99 éves korában elhunyt Kopátsy Sándor közgazdász, a közgazdaság-tudomány akadémiai doktora, a Magyar Közgazdasági Társaság Közgazdász Életműdíjának kitüntetettje.
Hatalmasat csalódott futballcsapatában Márton Gábor (54), az NB I-ben szereplő Mol Fehérvár trénere. A bajnoki címre pályázó együttes sima, 3-1-es vereséget szenvedett az MTK otthonában az élvonal legutóbbi fordulójában. A székesfehérváriakat nyár óta irányító szakember alaposan kifakadt a zakót követően.
Alto Adige (Dél-Tirol) járványveszélyes térségnek számít, ezért hétfőtől a tartomány lezárja határait, és egész napos kijárási tilalom lép életbe - jelentette be Arno Kompatscher, az autonóm olaszországi tartomány elnöke.
A versekről sok-sok embernek csak a folytonos stressz jut eszébe, hogy megfejtse, mire gondolt a költő. Azaz: hogy a tanár/tanterv szerint mire gondolt a költő. De miért ne lehetne ez másként?
A lakosság körében fogy a türelem a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozó intézkedésekkel szemben, de mindenki tartsa be a szigorodó higiénés szabályokat – kérte Müller Cecília.
Olivier Véran francia egészségügyi miniszter szerint Franciaországban lelassult a koronavírus-járvány terjedése, de még túl korai lenne a tíz napja kihirdetett általános karantén következtetéseit levonni.
A lakosság körében fogy a türelem a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozó intézkedésekkel szemben, de mindenki tartsa be a szigorodó higiénés szabályokat.
Hatalmas változás az Álarcos énekesben! Hargitai Bea, a műsor nyomozója az RTL Reggeliben árulta el, hogy nagyon izgalmas lesz a vasárnapi adás, mivel olyan bejelentést tesznek majd, amely megváltoztatja a show menetét.
Nyárra csodás esküvőt tervezett Nagy Ervin (44) és szerelme, Borbély Alexandra (34), ám az élet felülírta a színművészek terveit. A pár négy éve van együtt, tavaly novemberben pedig A Tanár csillaga megkérte kedvese kezét. Idén szerettek volna egybekelni, ám a koronavírus miatt ez nem volt lehetséges és az RTL Klubon a szerelmesek azt is elmondták,
Alto Adige (Dél-Tirol) járványveszélyes térségnek számít, ezért hétfőtől a tartomány lezárja határait, és egész napos kijárási tilalom lép életbe - jelentette be Arno Kompatscher, az autonóm olaszországi tartomány elnöke.
Elképesztő formában futballozik Hahn János (25). A Paks támadója a Puskás Akadémia elleni élvonalbeli bajnokin négy gólt szerzett a 6-2-re megnyert meccsen, ezúttal is igazolva, jó döntést hozott Bognár György (59) edző, amikor alapemberré tette együttesében. De Hahn remeklésének más titka is van: együtt dolgozik Shane Tusuppal (32).
Eljött nap! II. Erzsébet királynő (94) először mutatkozott szájmaszkban, amikor a fegyverszünet napját megelőző ceremónián megkoszorúzta az ismeretlen katona 100 éves síremlékét.