Mintegy háromezer mintavételi helyet állítanak fel a hétvégén Szlovákiában az új koronavírus-szűrés második fordulójában - közölte Jaroslav Nad szlovák védelmi miniszter szerdán Pozsonyban a kormányülés után.
A klímasemleges közlekedés mintaszigetévé alakítja át az égei-tengeri Asztipáleát a görög kormány és a Volkswagen Csoport, a két fél szerdán írta alá a megállapodást az együttműködésről.
Évtizedek óta létezik együttműködés Ausztria és Magyarország között a terrorelhárítás terén. Erről Hajdu János dandártábornok, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában a napokban lezajlott bécsi merénylettel kapcsolatban.
Vigyázó szemünket Tajvanra és Új-Zélandra kell vetnünk, ha a sikeres járványkezelés receptjére vagyunk kíváncsiak. A helyzet persze ennél összetettebb.
Georgiában sincs még végeredmény, és könnyen lehet, hogy demokrata színezetű lesz a klasszikusan republikánusnak számító déli állam. Az ATV tudósítója, Vízin Balázs a helyszínen követte az eseményeket.
Runner's World írása: Gyakran plankelsz - mert állítólag ez a leghatékonyabb gyakorlat -, edzel, amikor csak tudsz, ám a hasadon ez egyáltalán nem látszik? Lássuk, mi lehet a hiba!
A Trump-kampány a wisconsini voksok újraszámlálását fogja kérni - jelentette be Bill Stepien, az amerikai elnök kampánymenedzsere szerdán kiadott közleményében.
2020. november 4-től Hegedüs Ákos, korábbi Egészségügyi Üzletág igazgató váltja Andreas Müllert a Linde Gáz Magyarország Zrt. élén. Az ország egyik legnagyobb ipari- és egészségügyi gázokat előállító vállalata így ismét magyar vezérigazgató irányítás alá kerül.
Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, de több tesztet is végeztek mindkét országban, mint az előző napokban - derült ki a válságstábok szerdai közleményéből. Horvátországban
Este tíz órától reggel ötig kijárási tilalmat vezetnek be egész Olaszországban péntektől, Lombardia, Piemont, Valle d'Aosta, valamint Calabria tartományt lezárják, ezekben a tartományokban napközben sem engedélyezett a lakóhelyek elhagyása - jelentette be Giuseppe Conte miniszterelnök szerda este.
Az Egyesült Államok többé nem tagja a párizsi klímaegyezménynek, miután szerdán hatályba lépett Washington felmondási nyilatkozata - tájékoztatott az ENSZ klímatitkársága.
Uniós diplomáciai források szerint az Európai Unió szankciókat vet ki Aljakszndr Lukasenka fehérorosz elnökre és további 13 magas rangú tisztviselőre az augusztus elején tartott, vitatott kimenetelű választások ellen tüntetők elnyomása miatt.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök elrendelte szerdán, hogy a nagyobb bolgár kórházakban alakítsanak ki koronavírus-osztályokat a járvány második hulláma miatt.
Az építőanyagok forgalmának növekedésére számít 2021-ben az újHÁZ Centrum országos építőanyag-kereskedelmi hálózat - mondta az Új ház Zrt. vezérigazgatója a társaság őszi trendriportját bemutató budapesti sajtótájékoztatón szerdán.
Abban, hogy egyensúlyunkat megtarthassuk, a belső fülben található félkörös ívjáratok játszanak fontos szerepet. E terület idegi ellátását az úgynevezett vestibularis ideg (VIII. agyideg) biztosítja. Ha az ideg károsodik, akkor alakul ki az orvosi nyelven neuritis vestibularisként emlegetett betegség.
Török Gábor politikai elemző is megosztotta várakozását az amerikai elnökválasztásról: szerinte úgy néz ki, Joe Biden demokrata kihívó nyer és Donald Trump elnök megépíti a "legyőzni nem tudtak, elcsalták" narratívát.
Éva magazin írása: Nincs rossz idő, csak nem megfelelő öltözet! Gumicsizmát, széldzsekit, sapkát fel! Bemutatjuk Budapest öt legszuperebb játszóterét, ahol biztosan minőségi időt tölthettek el a gyerekekkel.
A COVID-19-világjárvány teljesen átformálta 2020-as terveinket, így turisztikai preferenciáinkat és szokásainkat is. A lezárások és az utazási tilalmak jelentős hatást gyakoroltak a globális iparágakra, de különösen az utazási ágazatot
Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi ügyvezető igazgatója és főközgazdásza képviseli Magyarországot és a kelet-közép-európai országcsoportot 2020. november 1-jétől az IMF legfőbb döntéshozó testületében. Magyarország számára jelentős sikernek és lehetőségnek tekinthető, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsának - a nemze
Éva magazin írása: Nőnek lenni csodálatos, ugyanakkor nem könnyű pályafutás. Számtalan elvárásnak kell megfelelni: először is, legyünk mindig szépek és kívánatosak, aztán pedig nem árt az sem, ha intelligensek és iskolázottak is vagyunk. Építsünk karriert, lehetőleg szülés előtt, de mindenképpen vezessünk példás háztartást, és gondoskodjunk arról,
Ma az olajárak csaknem 4 százalékkal emelkedtek, miután Trump tévesen állította győzelmét egy reggeli élő televíziós műsorban. Az amerikai elnökválasztás másnapjában vagyunk, még több millió szavazat számlálása hátra van.