Idén mintegy 3500 tonna termett országosan, ami csupán fele az elmúlt évtized átlagának. A legnagyobb kárt idén a májusi fagy a nyugati dióburok-fúrólégy okozta.
A kormány olyan jogi garanciákat igyekszik megteremteni, hogy ha van vakcina a koronavírus ellen, Magyarország elsők között vásárolhasson belőle - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón.
Uniós középmezőnyben van Magyarország a járványadatokat tekintve, a második hullámra vonatkozó adatok terén is - jelentette ki az országos tiszti főorvos az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. A szállodák már megkapták a szünidei ajánlásokat, az influenzaoltást adó háziorvosok pedig most kapnak utasítást.
A kormány október 20-ától mindenki számára ingyenessé tette az influenza elleni oltást, amelyet a háziorvosok jogosultak beadni. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az ATV Startban elmondta, hogy a 3 év alatti gyermek számára adható influenza elleni oltást nem juttatta el a kormány a rendelőkbe. Novák Hunor gyermekgyógyász szeri
Gulyás Gergely szerint nem lehet gond a meccsen, ha kihagynak a nézők három széket. Csakhogy minden széken ülnek majd szurkolók, akiknek nem kötelező a maszkviselés sem. 20 ezer ember lehet a stadionban.
A kormányinfó miatt ma délután kezdődött az operatív törzs szokásos napi sajtótájékoztatója. Müller Cecília elmondta, hogy van elég influenza elleni védőoltás, ugyanakkor heti szinten jelentést vár az elérhető oltóanyagról. A tisztifőorvos beszélt arról is, hogy a túl sok vitamin bevitele is káros lehet az egészségre.
A Manchester United árbevétele jelentősen esett a tegnapi gyorsjelentése alapján, közel 20 százalékot az előző évhez képest, és adózott eredménye is veszteséges lett. A piacot kevésbé zavarta a rosszabb eredmény, a részvények 10 százalékot emelkedtek tegnap az NYSE-n, valószínűleg annak köszönhetően, hogy már beárazódtak a várakozások, és a befekte
Müller Cecília csütörtökön a kormányinfót követően tartotta meg a napi tájékoztatóját. Beszélt a friss adatokról, hogy 2032 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, hogy hányan haltak meg, és hogy van-e elég influenza elleni oltóanyag.
Az Euro NCAP tesztcsarnokaiban a lehető leghamarabb igyekeznek összetörni a legfrissebb modelleket. Most épp az autóipar számára egyik legfontosabb újdonságból,
Az Adidas vizsgálja annak a lehetőségét, hogy megváljon a tulajdonában lévő Rebook márkától, mivel állítólag nem elégedettek a teljesítményével. A tervek még nagyon korai stádiumban vannak, végső döntés még nem született az üggyel kapcsolatban, valószínű, hogy a koronavírus miatt a tervezettnél alacsonyabb áron adnák el a tulajdonjogokat a német Ma
Csak tavaly több mint 500 új kkv ügyfél választotta partnerként a Budapest Bankot. Nem véletlen, hogy a társaságot a kis- és középvállalkozások bankjaként is szokták emlegetni. De hogyan tovább most, hogy a koronavírus behálózta a világot? Amikor a jövőbeli tervek kerülnek szóba, a pénzügyi világban a „digitalizáció” lett a kulcsszó. Janó Ádám, a B
Ugyan akadnak még szkeptikusok, ugyanakkor egyre több szakértő jósolja, hogy szerte a világon komoly inflációs időszak elé nézünk. Elemzők szerint több tényező is erre utal, de elsősorban monetáris okai vannak a várható trendnek. Mutatjuk
A jogállamiság élharcosai nem az európai értékeket védik, hanem politikai megfontolások vezérlik őket - írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az európai uniós ügyekkel foglalkozó Euractiv internetes portálon csütörtökön megjelent véleménycikkében, amellyel egy korábban közölt írásra válaszolt.
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az Európai Parlament szerdán a kétharmadosnál nagyobb többséggel támogatta az általa kidolgozott foglalkoztatási és szociálpolitikai iránymutatásokat.
Ha marad a kedvező időjárás, akkor a hét végén, a jövő hét elején folytatódhatnak a betakarítási és vetési munkálatok, amelyeket a múlt heti esőzés megszakított a szántóföldeken - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke az MTI-vel.
A jogállamiság élharcosai nem az európai értékeket védik, hanem politikai megfontolások vezérlik őket - írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az európai uniós ügyekkel foglalkozó Euractiv internetes portálon csütörtökön megjelent véleménycikkében, amellyel egy korábban közölt írásra válaszolt.
Az egészségügyi intézmények tartozásai a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint szeptember végén 41,6 milliárd forintot tettek ki, ez az áprilisi adatokhoz képest már 13,1 milliárdos növekmény.
Megugrott az államháztartási hiány és az államadósság bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya is a második negyedévben az Európai Unióban és az euróövezetben a koronavírus-járvány következményeként.
2020 nemvárt változásokat hozott mindenki életében. Szinte egyik napról a másikra fordult a feje tetejére az a világ, amit ismertünk. Sokakat anyagilag is érzékenyen érintett a koronavírus, teljes szektorok bénultak meg, elvesztették