Nem tartott sokáig a forint ereje a keddi kamatdöntés után, csütörtök reggelre megint a 3655-öt közelítette az euró jegyzése. Vagyis nem távolodtunk el a márciusi 370-es történelmi mélyponttól, továbbra is annak elérése fenyegethet a következő napokban.
Rekordokat dönt Donald Trump amerikai elnök arizonai kampányrendezvényén előadott táncának nézettsége az amerikai televíziókban és a közösségi médiában - jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) szerdán este.
A rendszert a HPE szállíthatja le és a tervek szerint Finnországban áll munkába. Ha sietnek vele, ez lehet a világ aktuálisan legerősebb szuperszámítógépe.
Új csúcsra, 440 ezer fölé szökött a koronavírus-fertőzéssel egy nap alatt regisztrált emberek száma a világban tegnap. A világ 40 országában rekord gyorsaságú a járvány terjedése, elsősorban a fejlett országokat sújtja a második hullám. Ábrákon a koronavírus-helyzet.
A Závecz Research Intézet közvélemény-kutatása szerint a kormánypárt a járvány első hulláma alatt növelte táborát, viszont azóta ez 4 százalékponttal csökkent.
A koronavírus-járvány miatt a legtöbben óhatatlanul félnek valamitől, legyen az maga a vírus vagy a munka elvesztése, vagy egyáltalán az általános gazdasági helyzet. A precedens nélküli helyzetben egyre fontosabb az egészségünk megőrzése. Az immunerősítésnek és a tápanyaggazdag étkezésnek minden eddiginél fontosabb szerepe lesz az elkövetkező hónap
Az amerikai piacok tegnap mínuszban zárták, nem sikerült előrehaladást elérni a fiskális stimulus tárgyalások tekintetében, és a vezető politikusok nyilatkozatai alapján ez már nem is valószínű a novemberi elnökválasztások előtt. Az ázsiai tőzsdékre is átragadt a rossz hangulat és többnyire negatív tartományban vannak. Az európai indexek is többség
Kásler Miklós szerint a magyar kórházi ágyak 47%-a üres, az átvezényelt orvosok száma a 1,5%-ot sem éri el. Arra kéri a magyarokat, hogy fogjanak össze a nemzet érdekében és viselkedjenek fegyelmezetten.
Az őszi kerti munkák sokak számára inkább fáradtságot jelentenek, mint gondtalan kikapcsolódást, hiszen a lehullott falevelek folyamatos összegereblyézése kimerítő tevékenység lehet. De nem akkor, ha tudatosan és kreatívan állunk a kerti munkához!
Magyarország, Csehország, Olaszország és Litvánia mint alapító tagok májusban nyújtották be Brüsszelben a konzorcium megalapítására vonatkozó kérvényt, az Európai Bizottság még az idén zöld utat adhat a rugalmasságot biztosító működési módnak.
Randizás milliók előtt? Elég rémesen hangzik, és biztosan nem könnyű. Jennifer Garner a minap pont arról mesélt, hogyan éli meg az ismerkedést legutóbbi szakítása óta.
A Labowsky kreatív műhely a Suzuki Hybrid range-ét népszerűsítő image kampányt készített. A szeptember végétől futó kampány főszereplői a Suzuki hibrid autói: a Suzuki Hybrid Vitara, az SX4 S-Cross, a Swift és az Ignis. Bár a márka modelljei már most is piacvezető pozícióval büszkélkedhetnek, sok vásárló még nincs tisztában a mild hybrid technoló
1997-ben, egy vasárnap szörnyű tragédia történt: Julie Kemp, férjével Andyvel és 8 éves kisfiúkkal, autóval tartottak hazafelé a templomból, mikor egy útkereszteződésben egy mentőautóval ütköztek, amely épp az állomásra ment volna vissza.
Beszáll a kriptó-bizniszbe a PayPal. Hamarosan elindítanak egy olyan szolgáltatást, mellyel venni, tartani és adni lehet kriptodevizákat, ezzel ez lesz a legnagyobb pénzügyi vállalat, amely ilyen módon szavaz bizalmat a virtuális devizáknak – írja a CNBC.
2032 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 52 212 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - írja a koronavirus.gov.hu. Új rekordon a mintavételek száma is, de még így is rossz a magyar egészségügy detektálási aránya.
Csütörtök délelőtt fél tíztől szokás szerint Kormányinfót tart Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Az esemény középpontjában a szerdai kormányülés döntései lehetnek.
2032 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 52 212 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 46 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1305 főre emelkedett, 15 254-en pedig már meggyógyultak.