Benkő Lászlót jelenleg otthonában látogatja az orvosa. A koronavírus is nagy veszélyt jelent a zenész számára, ám jelenleg vizesedő tüdeje okozza a legnagyobb gondot. Az Omega billentyűse bizakodó, de nem tagadja: állandó hullámvasút az élete.
A C-vitamin, más néven aszkorbinsav sokrétű védőszerepet tölt be az emberi szervezetben. Testünk nem képes saját maga előállítani, így a C-vitamint az azt tartalmazó élelmiszerek fogyasztásával juttatjuk szervezetünkbe.
A földönkívüliek laborvizsgálatai után a párok egymást parodizálták ki, ami persze nem mindenkinél aratott osztatlan sikert. Parodizálták egymás kapcsolatát a sztárpárok! A versenyzők az este folyamán egymás bőrébe bújva tartottak tükröt a többi párosnak. Voltak, akik jól vették a poént, ám nem mindenkinek okozott kellemes szórakozást a játék…
A nemzetközi közösség békefelhívásai ellenére is folytatódnak a harcok Hegyi-Karabahban. A vitatott hovatartozású enklávéban a felek egymást gyanúsítják azzal, hogy civileket vesznek célba. Örményország szerint az azeri hadsereg egy történelmi székesegyházat bombázott, míg Baku azt állítja, hogy az örmények azeri falvakra lőnek. A másfél hete fellá
Már önerő nélkül is lakást vásárolhat egy fiatal pár a családtámogatások összevonásával. Ráadásul az országban épülő valamennyi lakás olcsóbb lesz a kormány szerdai döntése nyomán: ismét csak 5 százalékos lesz az áfa. A Ripost kiszámolta: immár nem csak álom, hogy saját, új lakásban kezdjék közös életüket a fiatal házasok!
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány újabb ismeretterjesztő videóval jelentkezett, ezúttal a defibrillátor használatát mutatják be ismert arcok és regényes körülmények között.
A Magyar Nemzeti Banknak a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére tett javaslatai között számos foglalkoztatáspolitikai elem is megjelent, köztük a munkahelyvédelmi bértámogatás és adókedvezmények újbóli alkalmazása, valamint az átképzési és álláskeresési járadék bevezetése. A BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda álláspontja szerint érdemes
Gyakran halljuk a szót: kiégés, és nagyjából tudjuk is, mit jelent. De azzal már lényegesen kevesebben vannak tosztában, hogy nem csak egyre gyakoribb kortünet, de egyre fiatalabb korban bekövetkezhet. Ma már nem ritka, hogy az x vagy a z
Sok egészségügyi dolgozó a mostani formájában nem tartja megfelelőnek az orvosi béremelésre vonatkozó törvényt. A szakszervezeti elnök szerint, ha nem történik változás, tömeges felmondások történhetnek.
Ne szépítsünk, a világ elkurvult. Kergetjük a másodperceket, dobálózunk a lóerő- és nyomatékértékekkel, köbcentiadatokkal, árakkal. Mint általános alsóban a szünetben,
Nem kérdés, hogy idén minden gazdasági témájú cikk és elemzés alapvető kiindulási és viszonyítási pontja a világjárvány, annak egészségügyi és gazdasági vonzataival együtt. Nem lehet mentes ettől a magyarországi ingatlanpiac sem, hiszen a negatív hatások itt is érvényesülnek, és különösen igaz ez a budapesti, belvárosi ingatlanpiac helyzetére. A te
Versenyhivatali vizsgálat indult a kínai TikTok videomegosztó üzemeltetőjével szemben a felhasználók hiányos és megkésett tájékoztatása miatt – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A népszerű, Donald Trump és a gyerekek körében is ismert közösségi oldal vélhetően nem a jóhiszeműség és tisztesség alapelve szerinti gondossággal tájékoztat lényeg
A németországi Siegmund gyors készüléképítést támogató hegesztőasztal rendszereivel méret- és alakpontos hegesztett szerkezeteket állíthatunk elő. A rácspontok mentén 16, 22, illetve 28 mm átmérőjű rendszerfuratokkal ellátott, precízen síkba munkált asztalfelület stabil és pontos bázist biztosít a hegesztési feladatokhoz. Az asztalok plazmanitridál
Viszonylag egyszerű szervezési feladatnak tűnik, hogy ki és hova vigye el a szemetet egy adott településről, de még mindig rengeteg ellentmondással küzd a hulladékgazdálkodás: ami Kaposváron veszteséges, az egy megyével arrébb már szép hasznot hoz.
Könnyen kimondott nagy szavak azok, amikor valaki bedobja, hogy életmódot kell váltani, az a megoldás a fogyásra / egészségre / szálkásításra, bármire. De végigvinni már jóval nehezebb, és úgy maradni még inkább. A Player rovatvezető-szerkesztője most belevág egy ilyen kalandba, mégpedig azért, mert komoly segítsége akadt, te pedig végigkövetheted
Ismét rekordot döntött a napi koronavírusos megbetegedések száma Csehországban, Európában itt a legmagasabb a 100 ezer főre jutó koronavírus fertőzések száma. A kormány korlátozza a boltok nyitva tartását és a rendezvények szervezését, a gimnáziumok is bezártak.
Sikeres a védekezés a köznevelési intézményekben, a meghozott óvintézkedéseknek és a gyors, határozott tanügyi döntéseknek köszönhetően alacsony volt a fertőzések száma szeptemberben – mondta az InfoRádiónak Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára.
Évről évre egyre népszerűbb a sütőtök fogyasztása, amelyből évente 30-35 ezer tonnát takarítanak be az országban mintegy 1800 hektárról - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
Különleges évforduló: nyolcvanéves lenne a mai napon John Lennon (†40)! A Beatles legendás zenésze két hónap híján már negyven éve nincs az élők sorában, egy Mark David Chapman (65) nevű férfi végzett vele a New York-i lakása előtt. Összesen öt lövést adott le Lennonra, akiről ma is keringenek legendák. Összeállításunkból tíz megdöbbentő titokról r
Bár valószínűleg még évek kellenek ahhoz, hogy tisztán lehessen látni minden, a koronavírus által okozott szövődményt az emberi szervezetben, egyre több kutatócsoport foglalkozik a COVID-on átesett betegek utánkövetésével. Az eddigi eredmények alapján egyértelműen kijelenthető, hogy sokaknak nem ér véget olyan gyorsan a koronavírusból való felépülé
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint nem vontak el pénzt Budapesttől és nem igaz, hogy kivéreztetnék a fővárost. Láng Zsolt viszont a kerékpárutakat támogatja, ha az megfelelően van előkészítve.
A hazai termelők támogatására és beszállítói partnerkörének további bővítésére a Lidl Magyarország ’Lidl Akadémia Plusz’ néven komplex edukációs programot indít. A képzés középpontjában a leendő partnerek fejlesztése áll, ahol a programba becsatlakozó piaci szereplők nemcsak a szektorra koncentráló szakmai előadásokon és fórumokon vehetnek részt, h
Bár még több hónap van karácsonyig, de nagyon sok helyen már most töprengenek azon, hogy a koronavírus terjedése miatt megtartsák-e egyáltalán a hagyományos karácsonyi vásárokat és ha igen, akkor egyáltalán hogyan.
Újabban elég látványosan belehúzott az Orient Star a termékfejlesztésbe, és úgy néz ki, hogy az európai piac ízlését is egyre inkább eltalálják. Míg két-három éve alig volt néhány modell, főleg…
A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi, csaknem 38 pontos zuhanást követően három hónapon át lassuló ütemben, de emelkedett, majd három hónapja újból csökkenést mutat: az index értéke októberben a szeptemberi mínusz 31,1 pont után mínusz 34,2 pont lett, és ezzel az áprilisi visszaesésnek októberre csak mintegy 40 százalékát sikerült ledolgozni
Tűz keletkezett egy hetven négyzetméteres családi házban szerdán délelőtt Csemőn, a Homok utcában. A tűzoltók kiérkezésekor a ház egy szobája égett, s a tűz átterjedt az épület tetőszerkezetére is. A lángokat a ceglédi hivatásos tűzoltók oltották el, majd szellőztették és vizsgálták át a helyiségeket. Az ingatlan ideiglenesen lakhatatlanná vált. Fo
Nem könnyű feladat megtalálni a vonzó befektetési lehetőségeket a mostani piaci környezetben. A piac volatilitása az elkövetkezendő hetekben várhatóan megnő részben az amerikai elnökválasztás miatt, de az október alapvetően is híresen volatilis hónap. Ettől függetlenül továbbra is vannak olyan részvények amelyek várhatóan felüteljesítők lesznek, ez
Több borsodi gazdálkodó meglepődve tapasztalta, hogy a kormány beruházási célterületté nyilvánította a földjét, miután nemet mondtak egy vállalkozó ajánlatára.
A következő két napban a szebbik arcát mutatja felénk az ősz. Ugyan nem lesz zavartalan napsütés, de erős szél és csapadék sem várható. A fátyol- illetve kevés gomolyfelhő mellett sok napsütésre számíthatunk, csapadék nem lesz – olvasható a meteorológiai szolgálat honlapján. A többnyire mérsékelt nyugatias szél időnként megélénkül. A legmagasabb n
A hónapokkal ezelőtt megváltozott munkakörnyezet, a koronavírus-járvány miatt bevezetett távmunka számtalan munkavállaló életét borította fel egyik napról a másikra. Mit tehet ilyenkor egy főnök? Túri Laura, a HRSchool.hu alapítója árult el a Piac & Profitnak olyan praktikákat és stratégiákat, amelyek bármelyik cégvezetőnek hasznosak lehetnek.
Eddig is Dubaj birtokolta a legmagasabb szökőkút büszke címét, ám az új Pálma-szökőkút még magasabbra tör. Emellett átadják az arab nagyvárosban a 77 méter magas Jövő Múzeumát is.
A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re győzött Bulgária vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező csütörtöki elődöntőjében, így már csak egy mérkőzést kell nyernie az Eb-részvételért.
A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi, csaknem 38 pontos zuhanást követően három hónapon át lassuló ütemben, de emelkedett, majd három hónapja újból csökkenést mutat: az index értéke októberben a szeptemberi mínusz 31,1 pont után mínusz 34,2 pont lett, és ezzel az áprilisi visszaesésnek októberre csak mintegy 40 százalékát sikerült ledolgozni