Kis mennyiségű mérges gomba fogyasztása is elegendő ahhoz, hogy súlyos mérgezés alakuljon ki. Az elfogyasztott gombafajtól függően a tünetek perceken belül is jelentkezhetnek, de előfordulhat, hogy csak napok múlva lépnek fel.
Bergendy Péter horrorfilmje, a Post Mortem igazi különlegesség a magyar filmes palettán A magyar műfaji film új területet hódít meg magának: 2021 januárjában kerül a mozikba Bergendy Péter horrorfilmje, a Post Mortem, amelynek most kerül nyilvánosságra a mozielőzetese. A rendező, aki 2019-ben nemzetközi Emmy-díjra jelölt Trezor és a legendássá
Az idei előirányzatnak már a 97,7 százaléka fogyott el augusztus végére a költségvetésben. A megmaradt összeg nominálisan még a 2 milliárd forintot sem éri el, a havi kiadási tételeket nézve pedig ez szinte semmire sem elég. Aggodalomra azonban nincs ok.
Ha a keringés és a légzés megszűnik, akkor beáll a klinikai halál. A szívünk nem dobog többé és agyműködésünk is leáll. Azt gondolnánk, hogy a szervezetünk ilyenkor teljesen kikapcsol, de nem ez történik. Halálunk után a szervezetben még számos biokémiai folyamat játszódik le.
Senki sem szeret órákig a vasalódeszka mellett állni, viszont a gyűrött, ráncos ruhák sem mutatnak jól felvéve. Mi lehet a megoldás? Íme a jó tanácsok:
Megszigorítják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló szabályokat Berlinben a hét végétől, mert a fokozottan veszélyesnek ítélt határérték fölé gyorsult a vírus terjedése több belső kerületben.
Az EIB és az MVM 120 millió euró összegű hitelszerződést kötött a délkelet-magyarországi villamosenergia-hálózat korszerűsítése, digitalizálása és kapacitásbővítése érdekében. A beruházás javítja az életminőséget és az üzleti környezetet a térségben, illetve erősíti Magyarország Covid-19-világjárvánnyal szembeni ellenálló képességét. Ezzel a magyar
Már javában gyártják Magyarországon a koronavírus elleni egyik leghatékonyabb gyógyszert - erősítette meg a Richter az Index értesüléseit. A richter öt hónap megfeszített munka eredményeként sikeresen megoldotta a súlyos stádiumban
Szerdán ülést tartott a kormány, az ide érkező minisztereket szólaltatta meg a telex.hu. A portálnak nyilatkozott Pintér Sándor belügyminiszter, aki a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs egyik vezetője.
Hillary Clintonnak, az amerikai Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltjének jelentős szerepe volt a Donald Trump republikánus elnök munkatársai és oroszok vélt összejátszásáról szóló lejárató akció kidolgozásában - tűnhet ki azokból a dokumentumokból, amelyeknek titkosítását kedden oldotta fel John Ratcliffe, az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) v
Az egyre terjedő koronavírus-járvány megfékezésére a belga főváros és a hozzá tartozó régió minden bárjának és kávéházának, rendezvényközpontjának legalább egy hónapra be kell zárnia, emellett közterületen tilos lesz az alkoholfogyasztás is csütörtök reggel 7 órától - erről döntött a Brüsszel-fővárosi régió vezetése szerdán.
A lengyel versenyfelügyeleti és fogyasztóvédelmi hivatal (UOKiK) több mint 6,45 milliárd eurónak megfelelő bírságot szabott ki a Gazprom orosz gázipari óriásvállalatra, és megbírságolna öt más, az Északi Áramlat-2 létesítésében részt vevő külföldi céget is - közölte szerdán a lengyel sajtó.
“Gyorsvonatként rohanunk a vesztünkbe” - nyilatkozta Jakab Ferenc virológus a koronavírus második hullámával szembeni védekezésről. Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos egyetért ezzel a kijelentéssel, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Jakab a kormány által felkért szakértői bizottságnak a tagja, jó lenne, ha a kormány meghallaná azt, am
A tervet kidolgozó szakmai szervezetek szerint minél előbb szükség lenne hasonló programra, hogy a karácsonyi időszakban már biztonságosabban lehessen utazni.
Javában zajlik Buda legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontjának kivitelezése, ahol a bérbe adható kiskereskedelmi terület háromnegyede már bérlőre talált. Az Etele tér közvetlen közelében megvalósuló Etele Plaza 2021 harmadik negyedévében nyitja meg kapuit. Az első hazai okosplázában az Inditex-csoport Magyarországon elérhető valamennyi márka
Az általános célú vagy válogatás nélküli adatgyűjtés akkor is jogellenes, ha arra nemzetbiztonsági érekekre hivatkozva kényszerítik a távközlési szolgáltatókat.
A Qualcomm a napokban kiküldte a meghívókat a Tech Summit rendezvényre, ahol a legújabb csúcsprocesszorukat is leleplezik. Ahogy tavaly, idén is decemberben fogja lerántani a leplet a Qualcomm a legújabb csúcsprocesszoráról. Azonban a 2019-es évvel ellentétben idén teljesen digitális lesz a rendezvény valószínűleg a COVID19-nek köszönhetően. Az ese