Elképzelhető, hogy a Love Bistro adásai hozták meg a társ utáni vágyat Baracskay Angéla életében. A cukrászséf akkor még egyedülálló édesanya volt, de vasárnap közösségi oldalán már elárulta, hogy elkelt.
Az első kilenc hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma 22 százalékkal csökkent, de a szeptemberi adatok pluszt mutatnak. Ezelőtt csak januárban emelkedtek éves alapon a havi eladások – derült ki a Datahouse adatiból.
Együttműködési megállapodást írt alá az OTP Bank Informatika és Bankbiztonsági Igazgatósága és a Délkelet-európai Rendészeti Központ (SELEC), hogy a hitelintézet és a rendvédelmi szervezet a rendszeres információcserével elősegítse, támogassa a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozás elleni küzdelmet – közölte az OTP. A közleményben kiemelték, a m
A nyáron felpörgött az élet a vendéglátásban, még külföldiek is érkeztek, de szeptemberre mindenhol legalább a korábbi felére esett a forgalom és a bevétel.
Országos vizsgálat indul: a fogyasztóvédelem egy külön, kiemelt akció keretében ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott, legfeljebb 19 500 forintos díjért végzik-e el a PCR-teszteket – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, hogy az egészségügyi intézmények term
Az idén is lesz elég méz Magyarországon, a méztermés és a tartalékok a mintegy 10 ezer tonna körüli belső fogyasztást a gyengébb eredmények ellenére is fedezik - közölte Nagy István agrárminiszter az Mti-vel.
A gazdasági kihívások sok vállalkozást érzékenyen érintettek, ilyenkor az összefogás felértékelődik, hiszen ezáltal kerülhetnek biztonságba a cégek. Sok helyen olvashattuk, hogy startupok kínálják ingyenesen szolgáltatásaikat annak érdekében, hogy a csőd szélére került vállalatokat megsegítsék. A Dmg Mori hasonlóképpen gondolkozott, és speciális ga
Szabó Ádámnak igencsak ki kellett lépnie a komfortzónájából múlt vasárnap! Az énekes a Linkin Park 2017-ben elhunyt frontemberét, Chester Benningtont formálta meg, ami azzal járt, hogy el kellett sajátítania az úgynevezett „screaming” techinkát!
Az országgyűlés ma kivételes eljárásban előbb megtárgyalja, majd el is fogadhatja az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényjavaslatot, amely alapján az orvosok három lépcsőben – először 2021-ben, majd 2022-ben és 2023-ban – kaphatnak béremelést.
Bár a tanévkezdés előtt minden intézményben járványügyi protokollokat kellett kidolgozni, az eljárásrendek a válaszadók 62 százaléka szerint nem tartalmaznak egyértelmű és betartható utasításokat.
A világ több területén vezetnek be egyre erőteljesen szigorításokat a koronavírus-járvány féken tartására, és megnézve az adatokat érthetővé válik, miért. Különösen Európában váltak nagyon meredekké a járványgörbék.
Pafféri Zoltánt kérte fel a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára 2020. október 5-vel Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója - közölte a MÁV.
A minisztérium korábban azzal indokolta a futballista diplomata-útlevelét, hogy a válogatott csapatkapitányaként méltó rá. Most azonban Dzsudzsákot nem hívták be a válogatottba.
Nyugat felől tovább csökken a felhőzet, és több órára kisüt a nap - derül ki az Agrárszektor keddi (2020.10.06.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás ideje, de nem biztos benne, hogy ezt a meteorológia is így gondolja? S
Curtis beszólt Kozsónak a Sztárban sztár legutóbbi adásában. Az Ámokfutók énekese azonban nem vette a szívére, hogy a rapper viccnek titulálta a munkásságát. Olyannyira nem, hogy segíti a felkészülését.
A Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program kétharmadánál tarthatunk – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa.
Decembertől a csehországi Cofidis korábbi vezérigazgatója, Jean-François Rémy kerül a Cofidis Magyarországi Fióktelepének vezérigazgatói posztjára. A nemzetközi és közép-európai régiós tapasztalattal rendelkező vezető Holló Bence helyét veszi át, aki 12 évig állt a hitelintézetet élén. Az új vezető folytatni fogja a cég korábbi stratégiáját, erőse
A cég egyik partnerénél nagyüzemben ment az illegális viszonteladás. A megvádolt kanadai vállalkozás munkatársai az újrahasznosításra szánt termékeket inkább továbbpasszolták.