2020. október 4. vasárnap

okt. 4
14:39
A szeptember nem az agrárcégek hónapja volt a tőzsdén (Agrofórum)
Az augusztusi kedvező adatok után a szeptember nem hozott sok jót az agrárcégek befektetőinek. A 24 vizsgált cégből mindössze 8 kurzusa emelkedett az elmúlt hónapban. Augusztusban ez a szám még 18 volt.
okt. 4
14:42
Biden tíz százalékponttal vezet a véghajrában Trump előtt (Infostart)
Az amerikai elnökválasztás előtt egy hónappal a Demokrata Párt jelöltjének, Joseph Bidennek tíz százalékponttal nagyobb a támogatottsága, mint a Republikánus Párt jelöltjének, Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnöknek - derült ki a Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató felméréséből, amelynek eredményét vasárnap tették közzé.
okt. 4
14:42
8 dolog, amit azok a lányok értenek, akik már most a karácsonyt várják (Joy)
Az ünnepi szezont szinte mindenki imádja, de vannak, akik még ezen is túltesznek, és már most azt várják, mikor szólalnak meg az első karácsonyi dalok a plázában!
okt. 4
14:42
Napokon belül érkezik a Poco C szériájának első telefonja (GSMring)
A jövő héten mutatkozik be a Poco legújabb mobilja a C3, amivel egy új szériát fog indítani a kínai gyártó. Még az év elején lehetett hallani, hogy a korábbiakkal ellentétben teljesen másképp tervezik az idei esztendőt a Poco-nál, és több telefon bemutatására is készülnek. Az idei év történéseit szem előtt tartva kijelenthetjük, hogy tényleg jó
okt. 4
14:45
Amerikai elnökválasztás: Biden tíz százalékponttal vezet a véghajrában (ATV)
Az amerikai elnökválasztás előtt egy hónappal a Demokrata Párt jelöltjének, Joseph Bidennek tíz százalékponttal nagyobb a támogatottsága, mint a Republikánus Párt jelöltjének, Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnöknek - derült ki a Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató felméréséből, amelynek eredményét vasárnap tették közzé.
okt. 4
14:45
Nem semmi, ezzel lepték meg Tóth Andit a Sztárban Sztár előtt (Ripost)
A fiatal énekesnő vasárnap este Netta bőrébe bújik, valaki pedig mindent megtesz azért, hogy a produkciója sikeres legyen.
okt. 4
14:45
Dráma az ellenfélnél is: a bolgárok sztárja nem játszhat Magyarország ellen (Ripost)
Andrej Galabinov két mérkőzésen három gólt szerzett az olasz labdarúgó-bajnokság nemrégiben rajtoló évadjában.
okt. 4
14:45
Coub-válogatás: a Scooter énekese még a zokniját is bedobta a közönségnek (Promotions)
Nosztalgiázunk egy picit a Scooter koncertjével: jönnek ismét a legjobb és legviccesebb Coub-videók!
okt. 4
14:51
Csak a játékosokon nem volt maszk (Sport365)
Összefoglaló a szombati budapesti kosárlabda mérkőzésekről.
okt. 4
14:54
Jön a rettegett inflciós adat (Privátbankár)
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a fogyasztói árindex szeptemberi adata, az augusztusi kiskereskedelmi forgalom, az ipari termelés első becslése, valamint az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató.
okt. 4
14:54
Koronavírus: a brit miniszterelnök szerint van remény arra, hogy karácsonyig jelentősen változik a helyzet (Portfolio)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány elleni küzdelem tudományos eredményei reményt adnak arra, hogy már karácsonyig jelentősen változik a helyzet, de addig "rázósnak bizonyulhat az út".
okt. 4
14:57
Tolvai Reni elképesztően szexi fekete ruhája nagyon rafináltan mutatja meg idomait (SzMo)
Az énekesnő igazi dívaként pózol az elegáns környezetben.
okt. 4
15:00
Johnson üzenete Trumpnak: a legfontosabb az, hogy fogadja meg az orvosok tanácsát (Portfolio)
Boris Johnson brit miniszterelnököt a BBC-ben kérdezték azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump elkapta a koronavírust.
okt. 4
15:12
Hackerek ellopták svájci egyetemek dolgozóinak bérét (Infostart)
Adathalász hackerek ellopták több svájci egyetem alkalmazottainak bérét - jelentette a Sonntagszeitung című svájci lap.
okt. 4
15:12
A köszvény okai és hajlamosító tényezői (WebBeteg)
A köszvény egy több szervet érintő betegség, melyben megemelkedik a húgysav szintje a vérben, ami az ízületek gyulladását okozhatja, ilyenkor pedig az ízületek deformálódhatnak, és akár mozgáskorlátozottság is kialakulhat. Mi okozza és milyen hajlamosító tényezőket ismerünk?
okt. 4
15:15
Itt a legújabb népbetegség: ne hagyd figyelmen kívül ezeket a tüneteket! (Pénzcentrum)
Mai, modern korunkban népbetegséggé kezd válni a vitaminhiány, mely akár hosszú időn keresztül tünetmentesen is jelen lehet mindennapjainkban. A lakosság nagy részének vitamin- és ásványianyagbevitele nem elegendő mennyiségű. Az egyik
okt. 4
15:18
Vitézy: tizenöt napos határidővel a BKK törölhette volna a reptéri vonaljegyeket az automatákból (Infostart)
Díjfizetés nélkül, tizenöt napos átfutási idővel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) törölhette volna a reptéri vonaljegyeket a jegyautomatákból - írta Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a Facebook-oldalán vasárnap.
okt. 4
15:18
Most a West Ham volt a "Leicester" – Leicesterben (Infostart)
Először szenvedett vereséget a mostani angol bajnoki idényben a Leicester City. Múlt héten a rókák 5-2-re nyertek a Manchester City pályáján, most ők kaptak ki három góllal otthon, a West Ham Unitedtől.
okt. 4
15:21
Angliába folytathatja Cavani (Sport365)
Az uruguayi játékos szerződése nyáron lejárt a PSG-nél.
okt. 4
15:21
Még mindig az IndyCar a világ egyik legizgalmasabb sorozata (Autónavigátor)
Miközben a héten épp bejelentette a Honda, hogy , addig az IndyCar sorozatban hosszabbított, az évtized végéig biztosan maradnak (a
okt. 4
15:21
Slowfood, vegán ételek, családias hangulat: 3 szuper étterem Budapesten, amit ki kell próbálnod (Glamour)
Érdemes!
okt. 4
15:21
Erős Antónia a fizetése sokszorosáért sem váltott csatornát (SzMo)
Az RTL Klub híradósa Lilu sminkelős műsorában elárulta azt is, hogy szerinte mitől jó egy tévés műsorvezető.
okt. 4
15:30
Büntetőfeljelentést tettek a BKK gyakorlata miatt (ATV)
Díjfizetés nélkül, tizenöt napos átfutási idővel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) törölhette volna a reptéri vonaljegyeket a jegyautomatákból - írta Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a Facebook-oldalán vasárnap.
okt. 4
15:33
Hétfőn már szükség lehet az esernyőre (Háziállat)
Délután már többfelé várható majd zápor, zivatar.
okt. 4
15:33
Ez történik a testeddel, ha túlzásba viszed a "jó zsírok" fogyasztását (Femcafe)
Jobb, ha erre is egy kicsit jobban odafigyelsz!
okt. 4
15:33
Szoboszlai Dominik nem léphet pályára Bulgária ellen (Promotions)
Az RB Salzburg teljes keretet karanténba került.
okt. 4
15:36
Borzasztó tragédia: Szexuális erőszakkal vádolták, öngyilkos lett a híres párizsi séf (BorsOnline)
Képtelen volt feldolgozni az igazságtalan támadásokat egy Párizsban dolgozó, japán
okt. 4
15:36
Maszk mögé rejtőzik a vidék (Alternatív Energia)
A kistelepülések mindennapi életét is átírta a koronavírus, de a falusiak, mivel jellemzően mindenki ismer mindenkit,­ felelősségteljesebbek, s fegyelmezettebben tartják be a járványügyi előírásokat.
okt. 4
15:38
Ki kell adni, hogy Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó mire költött reprezentációs keretéből (Alternatív Energia)
A Kúria kimondta, hogy ezek közérdekűnek minősülnek.
okt. 4
15:39
Ez a sztárok kedvenc őszi kiegészítője - mutatják, hogy viseld (Femcafe)
Minden szettet feldob.
okt. 4
15:45
Csak az biztos a jövő heti időjárásban, hogy semmi sem biztos (Infostart)
Változékony idő várható a jövő héten, olykor kisüt a nap, de jellemzően felhős lesz az ég, és többször esőre is számítani kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
okt. 4
15:45
Szakértők szerint, boldogtalanságot okoz, ha ezek vannak a lakásodban (Femcafe)
Ezektől kellene megszabadulnod.
okt. 4
15:48
Megszólalt egy magyar Covid-fertőzött: kendőzetlenül vallotta be, mit élt át (Ripost)
G. Balázs elkapta a koronavírust, és úgy döntött, hogy feljegyzi, mi is történt vele gyógyulása alatt.
okt. 4
15:50
Horror Miskolcon: kenyérsütővel akartak fűteni, meghalt egy 5 éves gyerek (Ripost)
Szörnyű tűzben halt meg egy ötéves gyermek Miskolcon, az ügyet jövő héten tárgyalják.
okt. 4
15:51
Várható volt! Elmarad a Juventus-Napoli rangadó (Sport365)
Nem ez az egyetlen mérkőzés a fordulóban, ami elmarad.
okt. 4
15:51
Hőmérsékleti hullámvasúton fogunk utazni (Háziállat)
A következő napokban is változékony, többször csapadékos időre van kilátás, olykor nyáriasan enyhe, jövő hét közepén pedig hűvös, őszi időjárással.
okt. 4
15:51
Elképesztő összegett vitt haza az év legjobban kereső színésznője (ATV)
Sofia Vergara, a Modern család című tv-sorozat főszereplője lett az év legjobban kereső színésznője 2020-ban a koronavírus-világjárványnak köszönhetően, amely valamelyest háttérbe szorította a hollywoodi filmsztárokat.
okt. 4
15:51
Miért nevezik Pesten drosztnak a taxiállomást? (SzMo)
Már ha így hívják még egyáltalán. Az Uber és a GreenGo (elektromos autó megosztó rendszer) nemzedéke számára talán már magában a kérdésben is új ismeret rejlik.
okt. 4
15:54
Megjelent a koronavírus az Újpestnél, de kiáll a csapat a Fehérvár ellen (Infostart)
Az Újpest FC honlapján az alábbi tájékoztatást adta a klubnál kialakult egészségügyi helyzetről.
okt. 4
15:54
Többen eltűntek a franciaországi áradásokban (HírTV)
Egyes helyeken fél méternyi csapadék hullott 24 óra leforgása alatt.
okt. 4
15:54
Vitézy Dávid levelet írt Draskovics Tibornak a BKK szellemjáratával kapcsolatban (Demokrata)
Díjfizetés nélkül, tizenöt napos átfutási idővel a BKK törölhette volna a reptéri vonaljegyeket a jegyautomatákból – írta Vitézy Dávid.
okt. 4
15:57
Úristen, milyen nagyot nőtt Szinetár Dóra kisfia, Benjamin! (SzMo)
Repül az idő, a színésznő legkisebb gyermeke ugyanis már 3 éves.
okt. 4
16:00
Brexit: van esély a megegyezésre (Kripto Akadémia)
Londonnak tudnia kell, számíthat-e a megegyezésre, különben az eddiginél intenzívebben kell készülni a szabadkereskedelmi egyezmény nélküli életre.
okt. 4
16:00
Aláírásgyűjtést kezdeményeznek, hogy az állam biztosítsa mindenki számára az ingyenes internetet (ATV)
"A Demokratikus Lendület, a DK ifjúsági szervezete aláírásgyűjtés kezdeményez az ingyenes internetért!" - olvasható szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
okt. 4
16:03
Hétfőn már szükség lehet az esernyőre (Háziállat)
Délután már többfelé várható majd zápor, zivatar.
okt. 4
16:03
Marsi Anikó: Ha olyan csinos lennék, mint a profi táncoslányok, a boltba is magassarkúban és tüllszoknyában mennék - Interjú (BorsOnline)
Gabriela Spanic mellett a TV2 Dancing with the Stars műsorának versenyzői között a híradós a másik nagy meglepetés. És nem csak a nézőknek, még Anikó is sokat hezitált, hogy elvállalja-e a műsort.
okt. 4
16:06
Több mint 15 ezren vettek jegyet a nem járó reptéri buszra, most Vitézy is megszólalt (Portfolio)
Módosította a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a jegyautomaták szoftverét, így már nem vásárolható azokban jegy a 100E repülőtéri buszra és a jövő héttől a koronavírus-járvány miatt nem közlekedő hajókra. A két lehetőség kiiktatása 2,8 millió forintba került, közölte a BKK az MTI-vel. Az elmúlt fél évben több mint 15 ezren vásároltak repülőtéri
okt. 4
16:09
A Hatoslottó nyerőszámai a 40. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2020/40. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a 41. játékhéten 550 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben
okt. 4
16:12
Megérkezett a kicsi és könnyen kezelhető szélerőmű (Köpönyeg)
A lakosság függetlenedése az áramszolgáltatóktól egy igen kényes...
okt. 4
16:15
Biden 10 százalékponttal vezet Trump előtt – ez a felmérés már az elnök betegségéről is szól (SzMo)
A Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató felméréséből kiderült, hogy megkérdezettek 51 százaléka választaná Bident amerikai elnöknek, Donald Trump támogatottsága pedig 41 százalék jelenleg.

Keresés