Az Amazon visszavonta a fekete péntekre hangoló, leárazásokat hirdető reklámjait Franciaországban, miután a párizsi kormány tisztességtelennek nevezte a kampányt a karantén miatt bezárni kényszerülő boltokkal szemben - mondta el az amerikai vállalat egyik szóvivője.
Végéhez közeledik az oktatási intézmények fertőtlenítése - közölte a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóaljának parancsnokhelyettese.
Orbán Viktor csömöri látogatásáról komplett albumot töltött fel Facebook-oldalára. A miniszterelnök a képekhez annyit írt: Új református templom Csömörön.
Féltől a három kilométeresig, a belvárosban vagy épp a külső kerületekben, kutyával, családdal, egyedül, munka vagy a reggeli kávé után - rengeteg olyan erdős zöldterület van Budapesten, ahová leugorhatunk egy kis futásra elfelejteni
Óriási érdeklődés övezi a kínai fintech cég, az Ant Group IPO-ját, amely a történelem legnagyobb elsődleges részvénykibocsátása. A kibocsátás következtében a cég piaci kapitalizációja meghaladja a 300 milliárd dollárt, így a frissen tőzsdére lépő cég nagyobb, mint az Egyesült Államok legnagyobb bankja, vagy mint Finnország GDP-je, csak hogy néhány
Az Ipsos 27 országra kiterjedő felmérése szerint még mindig a tévéből tájékozódnak a leggyakrabban a világon, a közösségi média viszont szorosan a nyomában van, komolyan fenyegetve dominanciáját. A kutatás kitér a hírekért való fizetési hajlandóságra is, amely szerint Magyarországon a megkérdezettek majdnem negyede lenne hajlandó fizetni értük. Mi
Donald Trump republikánus elnök szerint az orvosok szándékosan felnagyítják a koronavírus okozta halálozási adatot, és ezzel pénzbeli haszonra szeretnének szert tenni. Trump tehát a kampány utolsó napjaiban az orvosok ellen fordult, miközben a járvány gyorsan terjed az országban.
Konganak az ürességtől a budapesti hotelek, míg vidéken úgy-ahogy tartják magukat. Az eladástól korábban mereven elzárkózó tulajdonosok egy része már tárgyalna, de a vevőjelöltek kivárnak: további értékvesztésre számítva csak pár hónap múlva, jóval olcsóbban akarnak vásárolni.
A második hazai Metár-tender iránti óriási érdeklődés is igazolta, hogy a koronavírus-válság a fenntartható befektetéseket kevésbé érintette súlyosan. A hozamra vonatkozó befektetői elvárások ugyanakkor lefeleződtek a KÁT rendszerben megszokotthoz képest, ami a jövőbeni tendereken további komoly áresést vetít előre - véli a kiíráson jelentős tervez
Újabb 5 milliárd forintot ad a kormány munkásszállások kialakítására. Három hónapon belül ez már a második injekció ennek az ágazatnak. Főleg a keleti megyék iparvárosaiban ugorhat meg a férőhelyek száma és már gazdasági társaságok is igényelhetik a pénzt. A beruházók akár a költségek 70-80 százalékát is közpénzből szerezhetik meg.
2,5 milliárd forint állami támogatással létrejött a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium. Az intézmény a Pécsi Tudományegyetem vezetésével a terméketlenség orvoslását célzó hazai kutatások jelentős részét fogja össze. Jelenleg az innovációk megvalósításához az akadémiai és az ipari partnerek keresése zajlik.
A lakosság érdekében vásárolták fel a felnőtt készleteket, hogy mindenki ingyenesen juthasson hozzá az oltóanyaghoz. A gyermekek négykomponensű oltóanyagát pedig elmúlt két napon kiszállították a kormányhivatalokba – tudta meg az ATV Híradó a szaktárcától.
Budapest mellett Veszprém és Esztergom is bemutatkozik az MTV EMA 2020 online showban - jelentette be a kormányszóvivő szombaton a Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-oldalán.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/31/2254/
Közel 10 százalékkal emelkedtek a bruttó és nettó átlagfizetések az idén éves összevetésben. Az év első nyolc hónapjában a bruttó átlagbérek meghaladták a 395 ezer forintot, a kedvezmények nélküli nettó fizetések pedig megközelítették a 263 ezer forintot. A következő időszakban visszafogottabb emelkedés várható.
Egy százalékot sem éri el az eddig leteszteltek között a fertőzöttek aránya Szlovákiában. Szombat délig 828 518 embertől vettek mintát. Szombat délig 828 518 embertől vettek mintát Szlovákiában, közülük 7947-nek lett pozitív